Orrod az ablak üvegére
nyomod, mint a kiváncsi gyermek.
Ülök. Kályhánkban tűz vidámlik.
Vidám vagyok. Téged figyellek.
Szemed mily híreket lop kintről?
«Az erkélyünkre cinke szállott…»
«Kutyák játszadoznak a hóban…»
Ez a világ. Ilyennek látod.
Ilyennek látjuk, hogyha este
együtt vagyunk s víg tűz vigasztal.
Köröttünk, mintha jóbarátok,
az ismerős szekrény, az asztal,
a divány tarka teritője,
a két szék s a falon a képek –
mintha bíztató tekintettel
lassan körénk települnének…
hogy úgy járok köztük, mint kertben,
olyan meghitt mozdulatokkal,
mintha szemlélve járná kertjét,
vagy gyümölcsöt tépne a gazda…
Beh jó is lenne, mint toronyban,
ki se mozdulni, mintha várban!
s nem futni perzselt, kormos arccal
e csonkig felgyújtott világban!
Homlokomra mily sebet martam,
arcomra milyen hegek égtek,
hogy úgy járok künn, mint a leprás,
mint mindnyájan, akik szegények?
Forrás: Lélektől lélekig
