Jön már, jön varjú-szárnyakon az éj.
Összebújnak a füstös alkonyatban
a házak. Ablakukban sorra lobban
a fény. Botorkál, majd eláll a szél.
Kihűltek számban már a víg dalok.
Penelopé se szövi szőnyegét már.
Tűzhelyem füstje a tenger felé száll,
de én csak a föld felé fordulok.
Hát itthon vagyok végleg Ithakában.
Többé ki nem teszem innen a lábam.
Takard el tőlem emlék-arcodat,
Kalypso: elhagy engem a dicsőség.
Csönd van, e táj nem bennem várja hősét:
azé vagyok, ki így is elfogad.
Forrás: garaigabor.wrm.hu