https://verskucko.com

Címke: remény

  • Babits Mihály: [MERT SZENNYES LETTEM ÉN IS SZENNYETEKKEL…]

    Mert szennyes lettem én is szennyetekkel
    amint keresztüljöttem köztetek
    s ki oly bizton indultam büszke reggel
    delemre tévedezve csüggedek,
    mint aki frissen kel föl idegenben
    hogy induljon egy tiszta csucs felé,
    mely hivón villog ablakára szemben;
    estére tán eléri – de elébb
    az utcákon kell átmenni, a sáros
    piacon ahol annyi szem köpi
    s a messze csucsot ellopják a város
    törtető, írigy emeletjei
    leszűkült látköréből mig megállva
    habozni kezd s már szédeleg szegény,
    lökések érik s oly komisz a lárma
    s leülne már a piac közepén
    de mindenünnen szitok veri zúzott
    füle dobját – gyanus mert idegen.

    “Milyen csúcs? mi nem látunk semmi csucsot”
    riadnak rá vakon és siketen.
    “Csucsokról jajgat s már hozzánk csücsülne!
    Verjétek el mert nem közénk való!
    Áruhelyünket messze keserülje
    az üzletrontó s jövevény csaló!” –
    bolond kufárok! sárosan, sebekkel
    futlak én s megcsufolva szaladok,
    s mert szennyes lettem én is szennyetekkel
    ugy érzem jaj már testvértek vagyok
    kivert testvértek – de egyszerre házak
    közül szabadba jutva a szabad
    csucs áll előttem! és a régi lázak
    ébrednek s boldog könnyem fölfakad.

    Forrás: Arcanum

  • Gyóni Géza: Megbékülés

    Ki kérdi itt: mi fáj, mi kéne?
    Művész vagy-e, kinek szivébe
    Késszúrás minden durva hang?
    Ki kérdi? Mindegy itt: bitang,
    S az Uristen se néz feléje.

    Ki ád reményt, amely biztatna,
    Hogy el ne vessz a sivatagba?
    Hoztál magaddal templomot?
    S szent képet, melyen megrogyott
    A bútól szent szüzed alakja?

    Alázva, fázva nézesz szerte:
    Hát nincsen táj, merről jöhetne
    A glóriás szabadító,
    S örökre vérzik a bitó
    És rajt a Jóság Fejedelme?

    Nem, nem, nem!… lelked igy sikongat.
    Füstölgő romján régi dómnak
    Szebb, jobb világ épül tovább –
    S szivednek egykor nyugtot ád,
    Hogy véres kövét te is hordtad.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kamarás Klára: Tél közepén

    Még túl hosszú a tél:
    ez január,
    s beláthatatlan a hóförgeteg.
    Világunk álma mély …
    és dermedő minden tavaszra váró
    gondolat.

    De hinni kell,
    mert egyszer minden bánat végetér.
    Legyen bár hóözön,
    jég, fagy, lavina, köd:
    a Nap előbb-utóbb kisüt
    és az ágak között
    bimbózik a remény.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Sötét volt az utca

    Sötét volt az utca, sötét a
    szívem, reménytelen.
    Dőltem egy külvárosi háznak,
    lehunyva szemem.

    Pillám is alig bírta, oly nagy
    volt a súly.
    Poklomban álltam, mindörökre,
    megválthatatlanul.

    Azt hittem, nem jössz, és kívántam,
    ne is jöjj már soha.
    Dühömben álltam, nincsen annál
    sötétebb éjszaka.

    S egyszerre – kipp-kopp nesze – mégis! –
    lépésed kopogott!
    Léptél éjembe gyalogútnyi,
    tejútnyi csillagot.

    És mire odaértél és át-
    öleltél, századok,
    évezredek teltek, s a földön
    új boldog nép lakott.

    (2)

    Sötét volt az utca, sötét a
    szívem, reménytelen.
    Kopott házfalnak dőlve álltam,
    lehunyva a szemem.

    Egyszerre – kipp-kopp – ismerős zaj,
    lépésed kopogott.
    Léptél reménytelen egemre
    megannyi csillagot.

    Mit tudsz magadról? Azt hiszed, hogy
    az vagy csak, ami vagy?
    Jöttél, és hoztad mennyemet
    és angyalaimat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kölcsey Ferenc: A fantázia

    Boríts el édes álmaiddal,
    Szép hölgy, arany Fantázia!
    Rengetvén gyönge karjaiddal,
    Mint Ámorát Idália.
    Bükkjeimnek biztos éjjelében
    Érzem balzsamlehelleted,
    S a fülmiléknek énekében
    Szól hozzám bájos zengzeted.

    Kebledben andalogva bírom
    Ismét lyánykám szerelmeit,
    Kebledben andalogva sírom
    Vesztésem néma könnyeit.
    Váltó örömnek s fájdalomnak
    Igy olvadván érzésiben,
    A bánatok kevésbé nyomnak,
    S a szűk öröm szentté leszen.

    Tekintetem hat a jövőre,
    S lehullnak a kék kárpitok,
    Merengve néz a múlt időre,
    S újabb lángokra lobbanok.
    A szűk jelenlét szétröpíti
    Kevés búját örömivel,
    Ösvényimet virág teríti,
    A balszerencsét szép lepel.

    Így él a szilfné fellegében
    Rengvén zefír hűs szárnyain,
    Leszáll, s szent berkek éjjelében
    Kedvesnek olvad karjain.
    Így él a lepke rózsaszájjal
    Csókolván Flóra kedvesét,
    S szerelme ölében égi bájjal
    Leéli boldog életét.

    Sződemeter, 1811. augusztus 10.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nelson Mandela: Idézetek

    „Szenvedély nélküli az az élet, amelyet kicsiben játszunk, beletörődve, hogy az életünk kevesebb, mint amire képesek vagyunk.”

    Forrás: Nelson Mandela idézete

  • Kamarás Klára: Egy visszatérő álom

    Mostanában gyakran azt álmodom,
    hogy fölfelé megyek.
    Romos lépcsőkön és törött létrákon
    mászom, csak egyre mászom fölfelé
    és visszacsúszom mindig…újra…
    Kitartóan, de egyre nehezebben
    mindig csak újra… újra fölfelé…
    Néha fölérek: föl a csúcsra.
    Körülnézek és mindenütt romok,
    ledőlt falak és szürke sivatag,
    összezárult vagy beszűkült utak,
    ott fenn sincs más,
    csak az, mi odalenn.
    Fölébredek.
    Fel kéne adni végre…
    Nem lehet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Moretti Gemma: Tükör

    Ne számolgasd az éveket,
    nem lesz sem több, sem kevesebb,
    ha tükröd szemed elé tartod,
    ne keresd, azt a régi arcot,

    • a napmosolyú, gondtalant. –

    Megvívtál néhány kemény harcot.
    De hallgatózzál befelé,
    s ha felnézel, az ég felé,
    tudsz-e még hinni, hogy az égbolt

    • mely réges-régen tiszta kék volt –
      lesz-e még újra égi szép?

    Ha tükröd magad elé tartod,
    s nem néz vissza a régi kép,
    ne fájjon, hogy a gondtalan,
    napmosolyú arcnak ránca van,
    nem is egy-kettő. Számtalan.

    Ami fontos: szemed a régi fénnyel,
    barátkozzon a változó éggel,
    s tudj mosolyogni, gondtalan.
    Mert a lelkedben béke van.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Tóth Árpád: Álarcosan

    Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
    Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
    A világ minden fényét s melegét
    Szórva adnám.

    Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
    Ibolyákkal a téli Riviérát.
    Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
    Boldog órát.

    De most oly nehéz. Most egy sugarat
    Se tudok hazudni, se lopni.
    Vergődő és fénytelen harcokon
    El kell kopni.

    Az Antikrisztus napjai ezek,
    Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
    Röhögő senkik, balkörmű gazok
    Szállnak mennybe.

    S én lent vergődöm, és nem tudja más,
    Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
    De légy türelmes. Jön még ideje
    Szebb zenéknek.

    Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
    Váró révem, virágos menedékem.
    Most álarc van rajtam, zord és hideg,
    De letépem,

    Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
    Öledbe hajló arcomról lemállik,
    S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
    Mindhalálig.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Wass Albert: Valahol messze susognak a lombok

    Valahol messze susognak a lombok,
    Valahol messze dalol a madár.
    A réteken már nyílnak a virágok,
    S az erdő szélén ott legel a nyáj.

    Valahol messze egy pacsirta szól.
    Megérkezett már a vidám követ?
    Avagy csalogány volna késő éjszakán?
    Én nem hiszem. Azért… talán… lehet…

    Csak álom volt, egy szertefoszló köd.
    Hisz még hideg van, künn süvölt a szél.
    A földön lent egy megfagyott madár,
    Fehér ruhában temeti a tél…

    Hideg van… fázom… menjünk a szobába.
    Még nincs tavasz, fehérek a dombok,
    De hallga… mi ez? Vagy csak képzelődöm?

    —
    Valahol messze susognak a lombok…

    Forrás: Lélektől lélekig