Címke: remény

  • Heltai Jenő: Szabadság

    (1945. május 1.)

    Tudd meg: szabad csak az, akit
    Szó nem butít, fény nem vakít,
    Se rang, se kincs nem veszteget meg,
    Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
    A látszatot lenézi, meg nem óvja,
    Nincs letagadni, titkolni valója.

    Tudd meg: szabad csak az, kinek
    Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
    Aki üres jelszókat nem visít,
    Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
    Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
    Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

    Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
    Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
    Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre,
    S embernek nézi azt is, aki pőre.

    Tudd meg: szabad csak az, aki
    Ha neve nincs is, mégis valaki,
    Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
    Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
    Van mindene, ha nincs is semmije,
    Mert nem szorul rá soha senkire.

    Nem áll szemére húzott vaskalappal,
    Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,
    Vállalja azt, amit jó társa vállal,
    És győzi szívvel, győzi vállal,
    Helyét megállja mindég, mindenütt,
    Többször cirógat, mint ahányszor üt,
    De megmutatja olykor, hogy van ökle…
    Szabad akar maradni mindörökre.

    Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
    Könnyelműn, ingyen ajkadra ne vedd!
    Tudd meg: szabad csak az, aki
    Oly áhítattal mondja ki,
    Mint istenének szent nevét a jó pap.

    Szabad csak az, kit nem rettent a holnap,
    Inség, veszély, kín meg nem tántorít,
    És lelki béklyó többé nem szorít.
    Hiába őrzi porkoláb s lakat,
    Az sose rab, ki lélekben szabad.

    Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
    Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
    Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
    Hol áldozat nincs, nincs szabadság.

    Ott van csupán, ahol szavát megértve
    Meghalni tudnak s élni mernek érte.
    De nem azért dúlt érte harc,
    Hogy azt csináld, amit akarsz,
    S mindazt, miért más robotolt,
    Magad javára letarold,
    Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.

    A szabadság nem perzsavásár.
    Nem a te árud. Milliók kincse az,
    Mint a reménység, napsugár, tavasz,
    Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
    Ráönti illatát a szomjazó világra,
    Hogy abból jótestvéri jusson
    Minden szegénynek ugyanannyi jusson.

    Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
    Nincs még szabadság, éget még a seb.
    Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
    Te sem vagy még szabad, te is csak gyáva rab vagy.

  • Heltai Jenő: Negyven év

    Negyven évig kínban élni,
    Adósságban evickélni,
    Mindig, mindig másba fogni,
    Végül szépen összerogni,

    Mégis mindig talpra állni,
    Éjjel kávéházba hálni,
    Nappal mindig álmodozni,
    Soha semmit összehozni,

    Ma hevülni, ma kihűlni,
    Közbe szépen megvénülni,
    Ellankadni, elhallgatni,
    Mindig másnak helyet adni,

    Vén bűnöket szánni-bánni,
    És az útból félreállni,
    A jövendőn keseregni,
    És a múltat nem feledni,

    Néha titkon egyet sírni,
    Néha egy kis verset írni,
    És kínlódni, és szeretni…
    És örökké reménykedni.

  • Heltai Jenő: Éjszaka

    Az éjszaka oly különös volt,
    Aludt a csövekben a gáz,
    S ahogy dideregve rohantam,
    Elfogta a szívem a láz.

    A vad szerelemnek a láza,
    Amelybe a szív belevész,
    S amelytől örökre búcsúzni
    Mégis csudamódra nehéz.

    Nincs szép szeretőm, kinek ajka
    Ajkamra tapadna mohón,
    S azt súgja fülembe: „Szeretsz-e,
    Én balgatag álmodozóm?”

    Nincs szép szeretőm, kit öleljek,
    Csókoljam a szőke haját,
    Keblébe temessem az arcom
    Gyönyörteli éjjeken át.

    Mégis sebesen ver a szívem,
    Arcom tüzel és szemem ég,
    És ott kavarognak agyamban
    A régi szerelmi regék.

    És ott kavarognak agyamban
    A régi szerelmi dalok,
    Mint régen ölelni, szeretni,
    Csókolni mohón akarok.

    Megszán-e sötét nyomoromban
    Egy szőke leány szíve még?
    Részem lesz-e újra a csókban,
    Amelyből a sok sem elég?

    Oh, eljön a szőke leány még,
    S vállára lehajtva fejem,
    Még játszom a szőke hajával,
    Amely csupa sárga selyem.

    Elmondom a szőke leánynak,
    Hogy él a szívemben a dal,
    Hogy ég a szívemben a tűz még,
    Ha már nem is oly fiatal.

    Elmondom a szőke leánynak,
    Hogy olykor az ég peremén
    Föllobban a sarki vidékről
    A bánatos északi fény.

    Titokzatos és szomorú is,
    A fénye, a színe csodás,
    Szerelmem az észak e fénye,
    E bús, halovány ragyogás.

    Egy percre elönti tüzével
    A szürke, közömbös eget,
    De senki se látja alatta
    Az északi jéghegyeket.

  • Szabó Lőrinc: Egy kis értelmet a reménynek

    Nem boldogságot, csak hitet, csak
    egy kis értelmet a reménynek,
    adj, Istenem,
    emberi sorsot a szegénynek!

    Nézd, gyönyörű volna az élet
    van pénz, nő, fény, expressz, vasárnap,
    és milliók
    rabjai a nyomorúságnak.

    Nézd, hogy tesz tönkre milliókat
    ezerféle ravasz gonoszság,
    pedig erős
    nép nélkül elpusztul az ország.

    Nektárral és ambróziával
    csordul a Föld, s nem jut kenyér se, –
    mondd, Istenem,
    törvény az ember szenvedése?

    Mondd, látsz minket? Voltál te éhes?
    Fáztál valaha? Ugye, fáztál?
    Szidtad magad,
    mikor téli esőben áztál?

    Ha nem éheztél, dideregtél,
    nem szólok hozzád soha többet,
    úgyse tudod,
    mit gondol a szegény előtted;

    de ha tudod, mi a csalódás,
    ha gazdag vagy, de vagy szegény is,
    akkor, uram,
    hozzád küldöm imámat én is:

    Ne bántsd a pénzes nyomorultat,
    ki közönyével megtiport
    de add nekem
    ajkáról a biztos mosolyt,

    a hitet, erőt! Adj új lelket
    a sok-sok hitetlen szegénynek,
    adj, Istenem,
    egy kis értelmet a reménynek!

  • Illyés Gyula: Ég kék

    „Rekord termés lesz” – így a hírlapok.
    A „csürhe” hát megint koplalni fog.
    A sík haza, mint tűzhely lapja ég
    és forr a tőzsde rajta, mint fazék.

    Aranykalásszal habzó táj felett
    ki ne szagolná már az üzletet?
    Mint levesből a legyet, hallgatag
    pöccintik félre a summásokat.

    Ég kék, úr ír, a pap imádkozik,
    a szűz ellenkezik még egy kicsit,
    sóhajt a tolvaj, majd hűvösre jut,
    csavaros a lét, mint a gyalogút.

    De célhoz visz majd téged is, siess,
    amíg nem késő, higyj, remélj, szeress.

  • Benedek Elek: Őszi ének

    Búsan járok-kelek a szürke avaron,
    Léptem alatt zörög a sárga falevél.
    Kis madár énekét immár nem zavarom
    Erdő víg dalnoka, ó, hová lettél?

    Hervadva búsul egy-egy kései virág,
    Hiába nyílt ki: egy-két napot, ha él.
    Nemcsak én vagyok bús, bús az egész világ.
    Ím a szellő is szomorú dalra kél.

    De félre, bánat, félre! Leszen tavasz még,
    Erdő, mező, tudom, újra kizöldül.
    Fejünk felett újra mosolyog majd az ég,
    S illat, melegség árad ki a földbül.

    Szép lesz az erdő, ó be szép lesz ismét,
    Fölcsendül benne a víg madárdal.
    S járván az erdőt bolyongva, el sem hinnéd,
    Hogy egykor küzdött a szörnyű halállal.

  • Wass Albert: Őszi hangulat

    Mikor a hervadás varázsa
    megreszket minden őszi fán,
    gyere velem a hervadásba
    egy ilyen őszi délután.

    Ahol az erdők holt avarján
    kegyetlen őszi szél nevet,
    egy itt felejtett nyár-mosollyal
    szárítsuk fel a könnyeket.

    Hirdessük, hogy a nyári álom
    varázs-intésre visszatér,
    s vére-vesztett őszi tájon
    csak délibáb-varázs a vér.

    Hirdessük, hogy még kék az égbolt,
    ne lásson senki felleget,
    hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
    valamikor még itt lehet.

    Ha mi már nem tudunk remélni,
    hadd tudjon hinni benne más:
    hogy ezután is lehet élni,
    hogy tréfa csak az elmúlás.

    A nyári álmok szemfedője
    övezze át a lelkedet,
    amíg a tölgyek temetője
    hulló levéllel eltemet.

  • Rab Zsuzsa: Lehet

    Hát még lehet? Mégis lehet?
    Lehet?
    Virágos isten küldött tégedet!
    Megint veled? Veled, veled, veled?
    Az ócska sláger-dallam is nevet,
    sajnos, a vénkisasszony is nevet,
    mi tagadás, a bácsi is nevet,
    nevet, nevet, hogy lehet,
    hogy veled,
    megint veled, hogy azért is lehet,
    hogy tiporjuk vakon az éveket,
    külön-külön, mégis veled, veled,
    a metrólépcsőn ifjú szédület
    röpít és részegít, s az is nevet
    és csúfolódón nyelvet öltöget,
    azt mondja mégis, hogy lehet, lehet,
    bócorgok majd, vénasszony, nélküled,
    és zörgő szíved is szeret, szeret,
    s már nem számoljuk rég az éveket,
    már rég nem tudjuk, mi is lehetett,
    kicsoda játszott velem és veled,
    csak azt tudjuk, hogy lehet még, lehet –
    Sors ez? Vagy harc? Szerelem? Szeretet?
    Majd vénülök magamban, nem veled,
    mint olvasón, morzsolok éveket,
    pereg a múlt, a majdnem-lehetett,
    és minden éjszakám veled, neked,
    és minden reggelem neked, veled,
    és mindig nélküled és nélküled,
    halálos ágyamon, ott is veled.
    Lehet, lehet, lehet? Már nem lehet.
    Amire nem jutott szavam neked,
    elmondja majd Istenem-Istened.

  • Csoóri Sándor: Arcod tavaszában

    Forog a négyszögletes mennyezet fölöttem,
    magába itta pillantásomat.
    Forognak kint a fák, mint tű hegyére fölszúrt
    szenvedő bogarak.

    Megint a halál mellől pörget vissza
    egy boldog forgószél a közeledbe.
    Testem kudarcait a reményed legyőzte,
    s élek most egy tenger nyugalmával borítva.

    Jó napot kívánok a homlokodnak,
    a kétségbeesés ága verte,
    jó napot kívánok a kezednek,
    a jég narancsát számba tette,
    s a lábad jött, áradt a lábad,
    mint két folyó, ha medret otthagy,
    virágszál ringott rajtuk s félénk csillag,
    üdvözlet futós lábaidnak.

    Hirdettem: van utam külön
    a világ zavarában s örömében,
    de gyöngeségem most elárult,
    s nem élhetek, csak arcod közelében.

    Csak arcod tavaszában ismerek rá
    a földre, mely megújul s élni enged.
    Erdők úsztak a fájdalommal szembe,
    éneklő erdők s fölismert szerelmed.

  • Várnai Zseni: Babona

    Ma viszketett a balszemem,
    lehet, hogy öröm ér…
    nem is hiszed, hogy reszketek
    egy falat örömér’,
    már szinte babonás leszek;
    jelek után kapok
    s ilyen vajákos híradást
    magamra olvasok.

    Mert kell nekem, hogy higgyem azt,
    hogy végre öröm ér,
    mint szomjúzónak korty ital,
    mint éhesnek kenyér,
    mint rabnak egy kis napsütés,
    úgy kell e hit nekem,
    tenyérnyi zöld, hol vágyaim
    nyáját legeltetem.

    Ne mondd, kérlek, hogy babona,
    nem érted, mily öröm?
    remélni, hogy ma öröm ér,
    ne rontsd el örömöm…
    Mi legyen az? nem is tudom,
    lehet, hogy valami
    jó hírt fogok nagy messziről
    Őróla hallani!

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu