A személyiség lényege a határtalanság; a csoporté a határoltság.
A szerelem lényege a határtalanság; a házasságé a határoltság.
A hit lényege a határtalanság; a vallásé a határoltság.
A lélek lényege a határtalanság; a testé a határoltság.
A létezés lényege a határtalanság; az életé a határoltság.
A határtalanság: erő. A határoltság: hatalom.
A hatalom kézzelfogható és mulandó;
az erő megfoghatatlan és örök.
Forrás: Lélektől lélekig
Hideg eső. Benn gyászposztós falak,
ravatal, tele szalaggal s virággal.
A koszorúk felett megláttalak.
Láttam: találkoztál a szabadsággal.
Forrás: Lélektől lélekig
Az eljövendő fényességben állok,
kezemben vággyal, s oly szép a világ.
Szemem nem győzi bámulni a fákat.
és reményzölden intenek a fák…
Eperfák szegte fényes út szalad,
a betegszoba ablakában állok.
Nem is érzem az orvosság szagát,
valahol biztos szekfűk nyílanak.
Nem az a kérdés, hogy fogoly vagy-e,
Arról van szó, hogy meg ne add magad.
(Somlyó György fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Nincs házam,
nincs mit bekerítenem,
ha eddig nem volt,
már ne is legyen,
senki se nézzen át
kerítésemen.
Nincs diófám, hát
diót nem terem,
szilvafám sincs, se
lekváros kenyerem.
És jó a semmi:
nincs mit féltenem,
éjjel szemembe
mécsem kiteszem,
(akár ablakba)
ide találjon,
mintha itt lakna,
minden barátom:
vándor idegen…
Forrás: Lélektől lélekig
Veszteni? nyerni?
Forrás: Lélektől lélekig
Hogy hazámat ne szeressem,
A bitorlót meg ne vessem:
Hatalom nem teheti!
Hogy hazámat megtagadjam,
Megvetés jelét hogy adjam:
Azt se követelheti!
Főbe lőhet, nyakaztathat,
Bitófára fölakaszthat,
Most erősebb, tegye meg!
De az érzelem honában,
Keblem titkos templomában:
Én urat nem ismerek!
Forrás: Lélektől lélekig
Éjfél lesz, és én mégsem alhatom,
Mert gondomat el nem altathatom.
Mi fog történni vélem s a hazával?
E kettős kérdés tépi lelkemet.
Ah, nem érem be a magam bajával,
Még te is gyötresz, hazaszeretet!
Ez hát a költő sorsa, mindig ez,
Hogy örök vészű tengeren evez?
S mit ér, ha őt a haragos habokból
Mentő sajkával partra is tevék,
Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból,
Kik ott maradtak a hajóba’ még?
Apám, apám, mért is taníttatál,
Miért az eke mellett nem hagyál?
A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
És fölvisz a legragyogóbb csillagra,
De le nem hoz… a magasból levet.
Inkább a napba, mint a könyvbe nézz.
A napvilágtól szemed fénye vész.
Nem így a könyvvel; oly világ van ebben,
Mely erősíti még szemeidet,
S közel hoz mindent… s minden vajmi szebben
Tünik föl, hogyha távol nézheted.
Miért tanultam? mért nem maradék
Földmívelő, aminek szánt az ég?
Nem tölteném most kínos virrasztással
A végtelenbe nyúló éjszakát;
Lelkem fölött az álom víg dallással
Madár módjára ringatná magát.
Volnék földmíves, vagy volnék juhász!
Ki messze, kint a pusztákon tanyáz,
S mig ellegelget kolompolva nyája,
Ő hűs bokorba vészi bé magát,
S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja
Saját kedvéért a kis furulyát.
Vasárnap tisztát venni hazajár,
Hol a szerelmes lyányka várja már.
A lyányka jó, friss, szereti a dolgot,
S oly szép, mint a megszületett tavasz;
Csókot kap és ád a juhász, s ő boldog,
Hiszi tehát, hogy a világ is az.
Pest, 1847. január
Forrás: internet
El kéne szállni fecskemód
csak nincsen hozzá fecskekód
nem ismerem a jeleket
villanydrótkottafejeket
nem ismerem a csapatot
amelyik eliramodott
talán a csapat jelleme
és kitartása kellene
verdesni még a levegőt
a tükörtengerek fölött
és visszajönni ha a nyár
megint fecskékért kiabál
Jövök jövök! – azt mondani
ahogy a fecskék hangjai
Megyek megyek! – így fecsekül
minden emberben fecske ül
a fecskejaj a fecskekód
el kéne szállni fecskemód.
Forrás: Lélektől lélekig
Végigkoldultam a madarakat,
mindegyiktől kaptam
egy tollat.
Egy hosszút a sastól,
egy pirosat a paradicsommadártól,
egy zöldet a kolibritől,
egy rikácsolót a papagájtól,
egy ijedtet a strucctól.
Hej, micsoda szárnyakat csináltam magamnak!
A lelkemre csatoltam,
és felszálltam.
Magasat röpültem, mint a sas,
pirosat röpültem, mint a paradicsommadár,
zöldet röpültem, mint a kolibri,
rikácsolót röpültem, mint a papagáj,
ijedtet röpültem, mint a strucc.
Hej, micsoda istenit röpültem!
Forrás: Lélektől lélekig (fordította: Balogh József)
Barátomhoz egykor kimásztam
az ablakon, a mészcsöppektől
kékcsillagos állványokon,
mikor az újhold sikoltott.
Illatozott a gyantás deszka.
A mészhegyek is lábra keltek,
fehérizzású elefántok.
Meszes csillék mint óriás
bölcsők, billegtek a holdban
s tudtam, hogy nem halhatok meg.
Ó ti gyönyörű mulatások,
ti ragyogó szerb citerások,
sírig peng hozzám húrotok.
Forrás: Magyarul Bábelben
