Barátomhoz egykor kimásztam
az ablakon, a mészcsöppektől
kékcsillagos állványokon,
mikor az újhold sikoltott.
Illatozott a gyantás deszka.
A mészhegyek is lábra keltek,
fehérizzású elefántok.
Meszes csillék mint óriás
bölcsők, billegtek a holdban
s tudtam, hogy nem halhatok meg.
Ó ti gyönyörű mulatások,
ti ragyogó szerb citerások,
sírig peng hozzám húrotok.
Forrás: Magyarul Bábelben
