https://verskucko.com

Címke: Szabó Lőrinc

  • Szabó Lőrinc: Babits

    Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
    Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
    Mit láttam benned? Magam végzetét.
    Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.
    Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat.
    Mit bennem te? Dacot és szitkokat.
    Aztán, mit én? Jövőm rémálmait.
    S te? Egy torzonborz állat vágyait.
    Én? Istent, akit meg kell váltani.
    Te? Hogy jönnek a pokol zászlai.
    S később? Hogy ellenség én vagyok.
    S én? Azt, akit soha el nem hagyok.
    Te, tíz év múlva? Tán mégis fiad?
    S én, húsz év múlva? Láss már, égi Vak!
    S húsz év múlva, te? Nincs mit tenni, kár.
    Húsz év múlva, én? Nincs mit tenni, fájj!
    S a legvégén, te? Így rendeltetett.
    S én, ma s mindig? Nincs senkim kívüled.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Titkos párbeszéd

    S ha ígérném, hogy ma odamegyek?
    – Számolni kezdeném a perceket.
    Örülnél? Hogy örülnél? Mennyire?
    – Ha szeretsz, szíved megszakad bele.
    S ha mégse lehet, ha nem leszek ott?
    – Füst s láng bennem is együtt kavarog.
    Képzeld: máris zörgetem bokrodat!
    – Nem mozdulok, el ne riasszalak!
    Szép az a lugas, az a friss gyep-ágy?
    – Nap! zöld árny! tücskök! ezüst éjszakák!
    Mit mond majd az első tekinteted?
    – Hogy eddig csak hazudni mert neked.
    Szegény fiú, féltél tőlem, ugye?
    – Félelmes az isten ígézete!
    Utad leszek tőle a föld felé.
    – Az vagy, ígéret, minden gyönyöré!
    Várj! Ma! Talán! Én se tudom, mi lesz…
    – Még a boldogság is rettenetes!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: A Romlás Virágai

    Ragadtak rám a nyelvek. A latin
    rég hozta a franciát, s így megint
    új ablakokkal tárult a világ.
    Hogy kígyót-békát, dekadenciát
    s annyi Baudelaire!-t olvastak Adyra,
    kíváncsivá tett: milyen hát az a
    párizsi költő-szörnyeteg, aki
    annyi zsenit meg tudott rontani?
    Háború volt, ritka a francia
    könyv, pláne a modern vers! Így, mikor
    Oláh Gábor hallotta Palitól
    – Kardostól – hogy egy vasutas fia
    Debrecenben min töri a fejét
    s kölcsönadta a maga Baudelaire-ét,
    a beszerezhetetlent: repeső
    kézzel rögtön papírt vettem elő
    s körmölgetve vagy két hónapon át
    lemásoltam a teljes Fleurs du Mal-t.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Ady

    Ez után a nagy becsi nyár után,
    már háborúban, állandó tanyám
    a könyvtár lett, a kollégiumi
    anyakönyvtár. Boltos ablakai
    az udvarra nyíltak, hol, évekig,
    annyit játszottam, jobbfelől pedig,
    a belső szentélyből, vén tornyai
    látszottak a Nagytemplomnak. Öreg
    Károly bácsi rakta a könyveket
    az asztalra, s: „Mi baja?”, kérdezett
    dörmögve, mikor a kérőlapon
    ősszel hirtelen olyan változást
    tapasztalt a címekben. „Mi bajom –?”
    „Hát hogy Adyt kér!” Gyújtotta a gázt
    s: „Züllött alak, valaha ide járt”,
    nyújtotta a könyvet a pulton át…
    Züllött alak? Hm. Érdekes lehet.
    Olvasni kezdtem az Új Verseket.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Rossz lányok

    Rossz fiúk után a rossz lányokat
    ismertem meg. Csak a tanyájukat
    s a hírüket. De elég volt az is.
    Mint szégyen, gyász vagy lángoló tövis,
    úgy fájt a létük. Minden éjszaka
    piros függönnyel, pokol ablaka,
    világítottak. Egy szomszéd diák
    a házukban agyonlőtte magát,
    s rendőrség szállt ki. Istállószagú
    s félig, mint a romlott tej, savanyú
    volt a környékük. „Parancsnokuk a
    vak mester s a fekete zongora”
    – mesélték fiúk, a nagyobbak – „és
    ha az rákezdi, előbb az egész
    szalon, együtt, részegen…”, – valamit
    mondtak még – „…azután összeteszik…”
    – a többit már csak súgták. – Rémület
    és undor rázott: őrültek ezek?

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Hatodnap

    Öt napig vártam, öt teljes napig.
    Csak apa előtt mondtam valamit
    a titkomról, de oly zavarosan,
    hogy meg sem értett… Resteltem magam
    – úgy látszik – hogy olyan avult csodák
    érdekelnek, amiket meg se lát,
    meg sem említ már régi, igazi
    nagyvárosi ember, debreceni.
    Hatodnap aztán ott voltam megint
    a Fő utcán. Ami csak mese, mind
    emelt, röpített. Szárny-nyitó gyönyör
    volt látni, messziről, hogy tündököl
    az arany tábla!… S odaértem… És
    elszörnyedtem: „ÓRÁS és ékszerész”:
    ezt mondta csak a csoda-felirat.
    Ki lopta el az Óriásomat? –
    jajdult a szívem, szinte hangosan…
    Aztán csak álltam s szégyeltem magam.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Debrecenben

    Cók-mókkal rakva, félve s boldogan,
    vitt, nyolcéves fiút, első utam
    Debrecen főutcáján. Mindenütt
    legendát vártam, hajdúkat s velük
    törököket, tűzvészt, gályarabot,
    s hogy jön Kossuth s megint beszélni fog
    és de-tro-ni-zál… Azt hittem, csupa
    hős vesz körül… Kisvonat mozdonya
    pöfögött fel s alá, mesebeli,
    guruló vaskocka, s kocsijai:
    micsoda játék!… S vágy s való között
    egyszer csak átléptem a küszöböt:
    egy bolt felett cégtáblát láttam és
    rajta, hogy: „ÓRIÁS és ékszerész,”
    arany betűket… Megnéztem megint:
    Ó-R-I-Á-S?… Az!… Istenem!… Eszerint,
    gyúltam ki, itt egy Óriás lakik
    s hirdeti, hogy mivel foglalkozik!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Sokféle nép

    Sokféle népet láttam. Dáridó
    a magyarnak! A vásáros zsidó
    titokzatos volt, göndör pájeszét
    csúfolták, és nevették az eszét.
    A város végén sátoros cigány –
    „Vigyázz, még ellop!” mondta az anyám,
    „kivágja nyelved és úgy kényszerít,
    hogy koldulj neki!” Nagy, nyurga, szelíd
    drótostót lépegetett halina-
    nadrágjában, tündöklő bádogok
    zörögtek a hátán, üveglapok,
    csirizes doboz – messzi föld fia,
    látszott, milyen jól esik neki a
    leves, amit a négy pénzhez kapott.
    De legérdekesebb a köszörűs
    szerszáma volt, a korong: az a tűz,
    amely a forgó kőből pattogott,
    poklot kötött össze és csillagot!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Csak ami Volt

    Tűnt évek őre, add áldó kezed,
    s kalauzolj, édes Emlékezet!
    A jelen? Nincs. Csak az Van, ami Volt,
    csak amit megjegyeztél. Az Ipolyt,
    azt ma is látod! És a bóbitás
    nádszálat, melynek kicsi volt a ház,
    amikor hazavittem. És a sok
    forgót, örvényt. Télen a farkasok
    nyomát a hóban. Nyáron a füzet
    s az árnyát, s élő tükrét, a vizet,
    mely áll, ha fut is, és fut, noha áll,
    s mint az Idő, oly tréfákat csinál.
    Sok mindent megőriztél: meredek
    partot, ahol hasaltunk, az öreg
    kotlót, aki kacsákat kelt ki… Nyiss,
    nyiss most ablakot rájuk, drága, friss
    képeid aggasd körém: életem,
    be gazdag vagy, mihelyt emlékezem!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Nők keresztje

    Igen, a lány mind, ha vad, ha szelíd,
    szégyellős volt. Szégyeltek valamit,
    amiről nem tehettek! Valahogy
    rágalmazott faj voltak, mártírok,
    mártír-jelöltek. Nem ilyen szavak
    jártak fejemben, de az indulat,
    amivel néztem őket, pontosan
    ez volt, ilyen volt. Amíg kicsinyek,
    csitrik vagy éppen utcagyerekek,
    addig nem vettem őket komolyan:
    szegények, ők még nem tudják, mi van
    előttük!… Máskülönben a dolog
    nem tartozott rám: minden megszabott
    törvény szerint járt s az bizony kirótt
    borzalmat mindenkire, azt vagy ezt:
    nőnek lenni, úgy látszik, nagy kereszt,
    gondoltam, bár az egésznek csak a –
    az egésznek… a ruha az oka!

    Forrás: DIA