A kentaur dilemmája
Elővette fiát Kentaurné asszony,
itt az ideje már, hogy pályát válasszon.
Szólt a kamasz hibrid:
– Rég rágódom ezen.
Ha kissé éhezem,
nagy Kutató lennék, Jeles Ember, Észlény,
ha jól bezabálok, akkor meg tenyészmén.
Sárkánymese
Egy hétfejű sárkánykölök csúnyán összevesztek.
Rájuk szólt az anyja, de ők nem maradtak veszteg.
Bár már egy sem emlékezett, hogy min kapott össze,
végül leharapta egymást, önmagát is közte.
Ja, hogy hol itt a tanulság? Szájbarágom, tessék:
minden fejtúltengés vége teljes fejetlenség.
Gyíkrege
Szerette volna a
gyík, ha kitudódna:
ő a félelmetes
bősz sárkány utóda.
Hogy sor ne kerüljön
kétkedő vitákra,
dúlt-fúlt, pofikáját
szörnyűre kitátva.
Aztán bizonyságul
mesékből idézett,
hogy váltak ebéddé
szűzek és vitézek,
miként mondott misét
szagosat a püspök,
hogy egyházmegyéje
ne lehessen früstök.
Röhögte a szájast
szűz lúd, vitéz kácsa:
– Itt az ebéd! Kapj be
te mafla pojáca! –
Hátrált a regélő
kínos zavarában,
erre már a légy is
felkuncogott bátran.
Ám nyomban megtudta
szegény saját kárán:
Aki ennek bohóc,
lehet annak sárkány…
A babonás fekete macska
A fekete macska búsan bandukolt.
Nem csoda, hisz szegény csonkafarkú volt.
Tizenharmadikán, s persze pénteken
lett kunkori dísze ily éktelen.
Azért vesztett el abból egy darabkát,
mert az úton maga előtt szaladt át…
A harkály szerencséje
Harkály kopácsolta a vastag fa kérgét,
úgy találom-formán. Sikert nem remélt még.
Bizony néha az is kevés,
ha egy tucat lukat bevés,
mert mire az asztal terül,
a lakoma elmenekül.
De alig koppantott kettőt avagy hármat,
a szerencse hozta már az aranytálat:
egy tudatlan féreg ült a kéreg alatt,
s kikiáltott: „Szabad!”
A bűnbánó elefánt
Az elefánt elmélázva
a tópartra kocogott,
és nem vette észre lent a
fűben a kis pocokot.
Szerencsére agyon mégsem
taposta,
csak az egyik lábikóját
egyengette laposra.
– Ej de bánt, ej de bánt!
– sopánkodott az elefánt.
– Hogy sajnállak,
szegényke!
Büntetésül te most tízszer
ráhághatsz az enyémre!
Miért vihog a hiéna?
Vicceket mondott vihogva néha
potyaleshelyén hülyén a hiéna.
Aztán epedve ült hűlt dögért,
csak üldögélt,
remélve, a jópofaság
segít megtölteni hasát.
Majd rákezdte újra, hogy a nagyvadak
jutalmul valamit mégiscsak hagyjanak.
Az epét, a belet oda is dobálták,
hogy fogja be végre a mocskos pofáját.
Ez idő óta
az idióta
undok kis állat
kiadja magát humoristának…
A zsiráf gőgje
A Nagyságos Zsiráf
fennhordta az orrát.
Társait lenézte, mint
kényúr a szolgát.
Külön koszton élt fent,
lombot csemegézett,
míg odalent
legelt a személyzet.
A világ sok ilyen
csúf esetet ismer.
Így megy, ha magasra
kerül fel egy kis fej.
A csodacsiga
Egy csiga azt leste a magas buckáról,
hogy aki jégre megy, elhasal, bukdácsol.
Figyelte csak egyre, dideregve, fázva,
mert érdeklődését roppant felcsigázta.
Majd töprengve egy-két hete,
alkotott egy elméletet:
– Talpon marad a síkoson,
ki csak araszolva oson.
És hogy bizonyítsa ezt az eszes tételt,
jégre ment, és estig csúszott is egy métert.
– Látjátok! Nem esem! Csúszó csoda vagyok! –
szólt ki diadallal, aztán odafagyott.
A macskafogó egér (műfordítás)
Egy jókora macskát fogott az egérke.
Nagy munka, nem mondom, de mégis megérte.
– Engedj el! – könyörgött a macska riadtan –
Szegény jó szüleim aggódnak miattam. –
És bár a cirmosnak könnye is megeredt,
nem tudta meghatni a kevély egeret.
– Bekaplak! – ugrott rá az egér ordítva…
(Eredetiből fordítva.)
Lepketánc
Mikor a hernyóból
lepke lett,
kérkedve repkedett,
hogy fényben keringve
mind tovább
csillogtassa hímporát.
A derék kutyának
képére mégis kiült az
utálat.
– Villogj csak fent, te
szép féreg;
nem lesz nagyobb az
értéked!
Hernyó maradsz, bár
fent keringsz.
Nem a szárny szab itt
mértéket,
hanem a gerinc.
Új struccpolitika
Egy strucc úgy vélte, hogy különb társainál,
eltökélte tehát, hogy karriert csinál.
Hogy ezt gyorsan vigye véghez,
úgy döntött, hogy ellenzék lesz,
és mint egyszemélyes tábor
elszakad a gyáva struccpolitikától.
Szembe is fordult a többivel dohogva,
és onnét fúrta be fejét a homokba.
A sérthetetlen
Fejéhez vagdosott minden csúfot, rosszat
a finnyás antilop a rinocérosznak:
– Maga vaskos tuskó! Bamba, bárgyá kába!
Tévedésből került Noé bárkájába!
Formátlan, ormótlan,
iromba, goromba!
Önmagánál rútabb, olyannyira ronda!
Ó, bár rúghatnám jól faron,
maga faragatlan barom!
Böffent, mocskol, piszkít bárhol,
s nem sül le a bőr a kérges pofájáról!
Pislogott a rinocérosz:
– Bár tudnám, hogy mire céloz!…
A rozmár drámája
Pszichomonodrámát írt a rozmár.
Közege a sarki szőrmés osztály,
témája a tömör
fehérség-csömör.
Hőse egy zord jegesmedve,
ki bundáját befestette,
hogy ezzel elérje,
csak a bőre alatt maradjon fehérje.
Hogy legyen a műnek valóságtalaja,
színhely: a Szahara.
Ne nevess korán!
Holnap szerepelhet egy színház műsorán.
Forrás: MEK – Szamárfül
