https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Ecsedi Éva – Szerettelek…

    Érzéseim, eltűntek a semmiben.
    Izzó vágyaim lávafolyama lassan kihűl,
    már nem emészt belülről őrjítőn,
    nem réved távolba szemem,
    várva mikor jössz… nem hívlak többé…
    kezem tétován elhúzom érintésed elől.

    Múltba olvadt szavak, mint korhadt fák
    enyésznek el a végtelen időben…
    csak nézlek – arcod szelíd mosolyában keresem
    a nyár bágyadt, szerelmes öleléseit, vad csatáink
    örömárban úszva voltak édesen-titkosak.

    – Keresem még szerelmem – nem találom…
    elmosta az őszi eső, s most ablakomból nézem
    a hideg tél szürke színeit.
    Mint pók, szőttem hálóba emlékeim.

    – Szerettelek – egyszer…
    Burokba gyűjtött időgömbjeim… színes emlékgolyók.
    Nincs boldog tudat – ami űzne, hajtana őrült
    rohanással hozzád… vonatom kisiklott…

    A burok megrepedt, szétgurultak a színes emlékek,
    már nem sietek… nem szedem össze…
    fehér minden köröttem, elenyésztek a színek,
    arcom pírja elhalványult, könnyeim kútja kiapadt.

    Távolodó alakod nézem, ahogy eltűnik a sötét éjben.
    – Szerettelek –

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán – A két szemed szeretett legtovább

    A két szemed szeretett legtovább,
    Be furcsa szerelem.
    A szád már néma volt, de a szemed,
    az még beszélt velem.

    A kezed már hideg volt, jéghideg,
    nem is adtál kezet,
    de a szemed még megsímogatott,
    nálam feledkezett.

    És lándzsákat tűztél magad köré
    hideg testőrökül,
    de a szemed még rámleselkedett
    a zord lándzsák mögül.

    És ellebegtél és csak a hegyes
    lándzsák maradtak ott,
    de a szemed mégegyszer visszanézett
    és mindent megadott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos – Üzenj

    Beszélgessünk beszélgessünk
    Te meg Én
    beszélgessünk nem szegletesen kemény hanem puha legömbölyített szavakkal
    ahogy a szerelmesektől tanultuk
    alig hallhatóan
    ahogyan a tölgyfa levelei beszélnek egymással.

    Mondj nekem valami szépet
    hogy én is mondhassak Neked valami szépet.
    A szemeimhez beszélj
    a homlokomhoz
    egyenesen a szívemhez
    Te Nekem
    és Én Neked.

    Az álom partjairól üzenj
    egy újszülött nevetésével
    tenger hullámaival
    játékos delfinekkel
    harangszóval
    egy sassal
    amint az ég kékjében lebeg.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fábri Péter – Vita aeterna

    Ne nézd, hová vezet,
    s mi fájdalomba visz szeretni bárkit is,
    kivel e földi körhintán csak úgy véletlenül,
    s oly szükségképpen találkozol!

    Te állsz,
    ő szembejön,
    röpíti őt a gép,
    arcodba néz,
    kapaszkodik,
    és jól tudom: rémítő gyorsan elforog
    – de hát nem ő akarja így!

    A kaktusz négy-öt évben nyitja szirmait,
    s négy-öt nap teltén hervad el,
    de mondanád-e: akkor kár is nyílnia,
    ha ily rövid szépségre jó?

    Hogy ki meddig miénk,
    az nem ránk tartozik,
    a mi dolgunk szeretni őt.

    Ha félsz,
    ne nézd a körhintát reménykedőn,
    tudod, hogy úgyis elforog!

    Ajándék légy,
    aki ön-sorsáról mit se tud,
    ki örömöt nem vár,
    csak ad,
    s akkor talán a hinta egyszer csak megáll,
    s a kaktusz nyitja szirmait.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • MAKAY IDA – Ölelkezésünk

    Akkor már minden viszonylat kihamvadt.
    Megfeszültünk a legelőbb kereszten.
    Az üdvözülés verítéke rajtunk.
    Az önkívület lándzsája a testben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • MAKAY IDA – Nem vagy elég

    Ennyi az arcod: lakatlan sziget
    lefoszlott róla országom, hitem
    szemed kiszikkadt tenger mélye,
    Ízekre szedlek – elhajítlak,
    üresebb, mint kifosztott kagylók.
    Nem vagy méltó a bűneimre.
    Nem vagy elég a szenvedésre.

    Forrás: Lélektől lélekig

    K

  • Kosztolányi Dezső – Szerelem

    Emlékszel-e még erre? Lángoló fejjel,
    lángoló karral, lángoló lábbal
    rohantál az éjszakába, kigyújtva az eget,
    gyalog és kocsikon, a találka helyére,
    sokkal előbb, mint ő jöhetett volna.
    Mégis jobb volt ott. Égni, egyedül is,
    mint eleven fáklya. Ott valami érzett
    belőle, ígéret, az a jó jövendő,
    mely majd eljön oda s a semmiség, üresség,
    minden, mi körülvett, az idegen világ is,
    ő volt már. Ott volt már az ő távolléte.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztury Dezső – Mindig velem vagy

    Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
    Elküldelek s követlek; újra elhagy
    kalóz kedvem s hiányod visszaszív.
    Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma
    vonások, gyors madárban röpte célja,
    kút mélyén tiszta víz.

    Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek,
    vágyad tündér játékát őrizem meg,
    szemedből a tekintet,
    bőröd meleg színéből, szád ízéből,
    ölelésedből, csipőd halk ívéből
    újrateremtelek.

    Mély álmomban csókodra ébredek fel,
    minden nap újra és új értelemmel
    fogalmazlak meg: így élsz igazán!
    A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből,
    ha arcom lengeti a víz, színéről
    szemed néz vissza rám.

    Mint tükörben a tükör tükörképe:
    végtelen arc fonódik egy füzérbe;
    melyik vagy te? és én melyik vagyok?
    Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
    s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
    valami még nagyobb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó György: Mellékdal egy szerelmesvershez

    a Vers
    nem vallomás
    csak alkotás
    mindenkinek szól
    és senkinek sem
    teneked is és teneked sem
    üzenet sem
    és rejtelem sem
    nem csábítás
    nem ámítás
    nem rábeszélés
    nem kibeszélés
    nem akar semmit
    csak ezt a semmit
    nem kell komolyan venned
    s nem lehet félretenned
    nem szabad zokon venned
    s nem kéri rokonszenved
    nem lehet szaván fognod
    s nem lehet megtagadnod
    nem is kell rá felelned
    csak nem lehet feledned
    virág
    mit bárki leszakít
    de amiből kinyílt
    a vágy
    a mag
    azért te vagy

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Csodaváró

    Álmos falakon megül a csend.
    Csak a magány szűköl idebent.
    Csak a magány sír, zokog, kiabál.
    Csak én hallom, aki csodára vár.

    Csöndben csodára. Egy vallomásra,
    szerelemes szókra – tán semmi másra.
    Vagy titkon átélt vágyó remegésre?
    Talán egy nyíltan vállalt ölelésre…

    Érintésekre, mikre te is vágynál,
    csókokra, amiket csak nekem szántál,
    mámorunk szította tüzes szeretésre,
    s melletted megélt meghitt ébredésre.

    Rád! Hogy itt légy velem egészen
    szépséges, szerelmes, szenvedélyes éjben.
    Várom, hogy megszűnjön kívülünk a világ:
    csak TE és ÉN legyünk az igaz valóság.

    Fáradt szemeimen bukdácsol az álom,
    lassacskán tanyát ver rezzenő pillámon.
    Amit nem adhat meg az élet, csodát,
    elhozza az álom majd talán odaát.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig