https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Lesznai Anna: Szerelmes vers

    Hiába, hiába mondom: “Lesznai Anna
    több szerelmes verset nem ír”,
    minden papír bűvölve titkos írással,
    s ha örömmel vagy sírással rácsöppen kezem,
    felgyullad rajta a te képed mása.
    Néha haragszom hogy az egész mindenség
    számomra egy csók gyűrűjébe szorult,
    hisz valaha tágléptű, bátor vándor voltam,
    utam mindenik fája más-más színnel borult rám.
    De lám, sorsom seregei mind hozzád boldogultak,
    mint a szentek kik az Úr arcát pillantva megvakultak.
    Büntetés ez – vagy megváltó csoda,
    nem tudom – de tudom, te viszel el oda
    hová az egy-utam elküldetett.
    Mert kezem és kezed közt nincs hézag ha érintesz,
    én mindig tudom mit akarsz ha intesz,
    mert eleven élet, nem holt határ jár köztünk.
    Két boldog meteor olyan édesded összeütköztünk
    hogy egybeolvadván, helyreütöttük az ős bűnt,
    az elszakadást.
    Igaz – nem mást – csak szegény magunkat tüzeltük egybe,
    de ki tudhassa, az ilyen kis szerelmi zsarátnok melegén
    nem ége-e el egy nagy rőzse ősi átok!
    S itt is, ott is, fűben, fában, csillagban, szívben
    felcsillannak boldog barátok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vázsonyi Judit: Ne sírj!

    Az éj ölel…már belémmar néha a fájdalom,
    de itt vagyok még, s napjaimat nem számolom.
    Hiszek a teremtett jóban, és…hogy van esély.
    S ha nem hagy időt, az utolsó szenvedély
    lesz társam a leghosszabb úton. Ne sírj!

    Nem vártam semmit már, de mégis kaptam,
    és, ha az életbe eddig bele nem haltam,
    az elmúlás szele életet lehel most belém…
    mily bolond az ember, nézd, milyen bohém:
    a koporsóba szerelmet vinni társnak. Ne sírj!

    Még gyűjthetsz csodát…még én is adhatok,
    még várnak engem is ragyogó nappalok,
    és ha éjszaka a fájdalom újra ölel,
    a szerelem véd…a halál még nem jön el,
    még játszani enged egy utolsót…Ne sírj!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Sínek, az utolsó kocsi ablakából nézve

    Mint az egy-sín, a lélek oly magányos,
    Bár rokon fémből öntetett a társa:
    S bár néha boldog, mert látszólag páros:
    Egyedülség a szívnek valósága.

    Körülöttük vad pusztaság terül,
    Csillogva futnak a vad messzeségnek,
    Egymás mellett – és mégis egyedül –
    A végtelenben talán összeérnek.

    Barátság, testvériség, szerelem:
    Minden érzés e súlyos sorsot hordja,
    De néha enyhül ércbeöntött sorsa.

    Olyankor vonat jár a síneken:
    Fensőbb gondolat, fensőbb szeretet,
    S a sínek benne összecsengenek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alkyoni Papadaki: A Hold színe

    „- Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. – Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?

    • Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
    • Az álmoknak is van színe?
    • Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
    • Milyen színű az öröm?
    • Fényes, kis barátom.
    • És a magány?
    • A magány az ibolya színét viseli.
    • Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.

    A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.

    • És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
    • Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolt a fa.
    • Na és a szerelem?
    • A szerelem színe a telihold.
    • Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! – mondta a csillag.

    Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Hattyú

    Aranyzsinórra fűzve fel,
    a szerelem nem múlik el.
    Aszú-szőlőnek édesét
    esztendőkig nem veszti el.
    Aranyzsinórra fűzve fel,
    ingben, ing nélkül
    át-telel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret

    Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
    Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
    Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
    Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
    Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
    Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
    De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
    Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
    Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
    Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
    Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
    Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
    Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
    Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
    Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
    Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lucien Blaga: Hideg ajkak

    Álomba hullt a rét. A bokrok szempilláiról
    fénykönny gyűl tündökölve:
    jánosbogár.

    A felhősávos hegytetőn
    megnő a hold.
    Éjszakám feléd nyújtja őszies kezét,
    s zöld jánosbogarak fényéből gyűjtöget
    a szíved számára mosolyt.
    Jéggé fagyott szőlő a szád.

    Csak a hold finom karéja lehet
    olyan nagyon-nagyon hideg

    • ha csókolhatná valaki –
      mint ajakad.

    Közel vagy. Itt.

    Hallom az éjben pillád rebbenéseit.

    (Áprily Lajos fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Menjünk a hóba

    Milyen fehér az út. Menjünk a hóba,
    hagyd itt ma ezt a sápadt koronát,
    amit a villanylámpa-gloriola
    munkára hajló homlokodnak ád.

    Levetném én is most egy alkonyatra
    a fáradtságom: szürke rabruhám,
    s hagynám, simuljon drága égi vatta
    éber sebemre altató-puhán.

    Ilyenkor, egyszer… szálltunk még a hóba,
    tündér karácsony volt, emlékezel?
    (A csónakunk sosem siklott azóta
    boldogság kék partjához oly közel.)

    Hó volt a fákon, vagy tündér-kelengye?
    Szél járt felettünk, vagy varázs-fogat?
    S havasra vittek, vagy a végtelenbe
    a párás, zuzmarás mokány-lovak?

    Fenn házikó várt – mint a Grimm-mesében –
    és pattogó tűz és arany tea,
    s hórengetegben nagyra nyílt sötéten
    bennünk egy vérvörös ázálea…

    Azért – fehér az út – menjünk a hóba,
    fogadd el azt a fényes koronát,
    amit a pelyhek csillagzuhogója
    a múltba fordult homlokodnak ád.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Szent Lélek ünnepére

    Mikor a basa-rózsák voltak itt
    Fejedelmi virágok,
    Loptunk idegen kertekből is
    A templomért,
    Hogy a templomban virágosan
    Lássuk egymást,
    Leányok, fiúk, nyugtalanok,
    Mert csak a templomban,
    Ének, ima és beszéd mellett
    Láttuk igazán egymást.

    Hajh, Szent Lélek,
    Be ifjú lehettél akkor
    S az ákácok is ifjak lehettek:
    Micsoda Pünkösdök voltak akkor.

    Dehogy, a mai Pünkösdök
    A szépek és igaziak.
    Nem kell templom, minden templom
    S úgy kiván a pünkösdi király,
    Hogy tudja, mire vágyik,
    Hogy tudja, zavarosból
    Gyönyörűen kibontva,
    Ki az, akit meztelenítve
    Újféle virágokkal
    Tele- és teleszór.
    És sokkal szebb azóta
    Az élet, a vágy és a lemondás is,
    Mióta templom minden
    S nem a pöf basa-rózsák,
    Ákácok, rózsák, semmik
    Az igazi virágok,
    Fejedelmi virágok.

    Minden, minden és minden,
    Templom, templom és templom,
    Lyányok, lyányok és lyányok,
    Szeretlek és szeretlek és szeretlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Ittfeledt holmi

    Aznap is így lesz: bezárul az ajtó
    – utánad nézni már ma sem merek –
    de aznap nem várlak haza ebéddel,
    jó puha ágyat néked nem vetek.

    Lelkem abroszán elfakul a rózsa,
    örömet sose tálalhat neked,
    nem leszel kisfiam, se kedvesem,
    nem leszek többé anyád, kedvesed.

    Üres a szoba, már nem mi szobánk,
    ittfeledt szegény tárgyak visszasírnak.
    Bánatos testem hova csukjam el?
    Rozoga lábú napok el nem bírnak.

    Mi lesz velünk – kitől kérdezhetem?
    Kívüled nincsen kitől kérdenem.
    Hol sírhassak, ha nem a térdeden,
    ki gyógyítson, ha te leszel sebem!

    Neszt hallottam… talánha hazatértél!
    Üldöző hangok kísértgetve járnak…

    …Egy pár sámfa, gyűrt keszkenő, egy plajbász
    egy törött senki-semmi hazavárnak.

    Forrás: Lélektől lélekig