https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Harcos Katalin: Vissza se nézz!

    Még néha visszajár az emlék
    és velem vagy olykor Kedvesem
    csalóka álmaimban, s lennék
    veled vágyón és szerelmesen…

    Olyankor érzem a fájdalmat,
    amit a véglegesség jelent…
    elzárkózásodat, és a szánalmat,
    amit adni tudnál szerelem helyett.

    Vissza se nézz! Enyém az emlék.
    Menj és élj! Szeretni úgyse tudsz!
    A tiedhez hasonló elmék
    pályáján úgyis csak visszajutsz…

    Nem hozzám, -ne hidd, hogy ezt remélem-
    csak pályád ismétli majd önmagát.
    Érzések nélküli életedben
    jön majd, ki helyettem visszavág.

    Egyszer téged is elér –tudom-
    a mindent elsöprő szerelem,
    és akkor merenghetsz majd a múlton,
    ha más játszik veled, mint te velem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Alkonyati zsoltár

    Harangszó a te szerelmed, égre száll a hangja,
    ha elhal zengése bennem, mi szólít magasba?

    Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat,
    fáradt lábam nem követhet, nem futhat utánad.

    Fogoly lesz a megkötött ló, amíg el nem oldom,
    fogyó csókom laza béklyó, nem léssz tőle foglyom.

    Ám karom még pányvahurok, kezessé tesz téged,
    rabbá mégsem igázlak, ha ölellek.
    Csak védlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Mosoly

    A selyem,
    Mit selyemgubóról fejtenek le fénylőn, lágyan,
    Nem olyan selymes mint az arcod.

    Az ének,
    Mit trillázó pacsirta zeng bele a tavaszba,
    Nem olyan édes mint a hangod.

    A napfény,
    Mi nyári reggelen szikrázik végig a mezőkön,
    A mosolyodnak halovány árnya,

    S a könnycsepp,
    Mi végig harmatozza,
    Az egek tiszta zokogása.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Köszönöm

    Perceim áradók
    és fénylők, mint a víz;
    elfogadom a jót,
    vele a rosszat is.

    Megköszönöm a vad
    hajnalt, a lágy delet,
    Megköszönöm a szád,
    s két tündöklő szemed.

    Mindig csak így legyen,
    hintsék be csókjaid
    megszegett életem
    elfolyó napjait.

    A teled telem,
    a nyarad nyaram
    és boldog leszek,
    ha mindig így marad.

    Mosolyod sugarát
    ha már nem ihatom,
    találjak újra Rád,
    egy másik csillagon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Hajnali vers kedvesemnek

    A csöndes hajnali égről szeliden száll szét a Holdsugára;
    mintha valami eltévedt, kósza lélek küldené sóhaját ismeretlen
    útja felé.

    A rózsásujjú Hajnal istenasszony előbbre lépeget, amerre
    csak feltünik csudálatos nagyszerüsége, daloló kedvvel a
    madarak köszöntik.

    Ám Holdsugára a szinek e fönséges fakadásában is némán,
    halványan ballag, mint éjjeli munkás, ki az átvirrasztott
    éjszaka után otthona felé ügyekezik, szerettei körébe.

    Az istenes Napfény viruló orcája boldog mosollyal
    üdvözli Holdsugára szőke fürteit; éppen most lépett ki
    hajnali fürdőjéből, mert aranyos alakját még fátyol födi.

    • Ime, fátylát ledobja és pajkos örömmel futkároz a mennyei
      pázsiton meg Földanyánk életreébredt virágos kertjében.

    Most összeölelkeznek: Napfény meg Holdsugára. Szerelmük
    boldogsága itt motoz nyugtalan szivem körül – mily furcsa,
    hogy a két égi vándor az élet ébredésén így egymásra talált!

    De nézd csak – Holdsugára ajka még vértelenebb lett,
    Napfény meg felölti kápráztató öltözékét, még egyszer
    megcsókolják egymást és búcsút intenek, mert utaik elválnak:

    Sorsuk akarta így.

    Napfény az aranyló nyárfák dús lombján keresztül a
    diadalmas élet hozsannáját szűri, Holdsugára pedig sápadt
    homlokkal keresi útját, mely néki rendeltetett.

    Friss hajnali csók után istenhozzádot mondanak, mert
    ösvényük elágazik.

    De ugye kedvesem, mi soha el nem hagyjuk egymást.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Füst Milán: Szerelmes levél

    A légen át szerelmesen,
    Veled ölelkezem,
    Szemem a messzeséget issza,
    Szájamat megmérgezem,
    Az arcomat elrombolom,
    Hogy aki lát, vagy hallja szóm,
    Hőköljön vissza,
    A tüzemet eltitkolom,
    S a sötét alkonyatba’ két karom
    Kitárom részegen eléd –
    Kitárom részegen!
    S a légen át egy dallamot,
    Egy édes dalt küldök feléd,

    A halálomról szól e dal.
    S hogy most meghalnék szívesen…
    Oh édes halál jöjj, ó, telt pohár!
    Nem bánlak én ma már!
    A sírba is majd két kezemmel
    Csordúltig megtelt szívemet viszem.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Füst Milán

  • Hatos Márta: Ha jönnél most…

    “… Szótlanul Szeretnélek Szeretni…˝

    Ha jönnél most halvány holdsugáron,
    hullámzó éjben, ezüst szálakon,
    vagy langyos széltől sodrott pókfonálon,
    vagy illat könnyű szárnyán szótlanon…

       Most: hogy százéves fák alatt várlak árván.  
       Most: hogy az áradó folyót nézem csendesen.  
       Most: hogy szívem már teljesen kitártam.  
       Most: mikor lelked már eggyé vált velem.  
       Most, ha jönnél, a hullámzó éjben…  
       Most…

    Szótlanul Szeretnélek Szeretni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Neked…

    Te éltetsz és adsz erőt,
    Életre hívod a csüggedőt.
    Szemedben látom a Nap sugarát
    Megyek veled egy égi hídon át,
    Mert vagy nekem mementó,
    Ezer földi jó,
    S mert jó volt veled a rejtelem,
    Szívet simító szerelem,
    Perverz gyönyör és vad csata,
    Melyben alul maradok vala,
    Mégis semmi ehhez nem fogható,
    Több jót akarva sem adható.

    Maradtál perceim csarnoka,
    Az érzéseknek hadnagya,
    Ha itt vagy érzem élni jó,
    S nem látomás gyötör
    Nem égiek adta jó,
    Csak egy megkésett szerelem
    Mely maradt ezer gyötrelem,
    De általad érzem mi oly´ jó,
    S hogy Te vagy…
    Ez semmihez nem fogható.

    Lehetnék új szerelmed hírnöke,
    Örömeid gyökere,
    Egy hang mely elkísér
    Amikor leszáll az éj…

    Lehetnék… érzem én,
    De az öröm csak vak remény.

    Az Idő most is közbeszólt,
    Kaszával virágot tarolt,
    Égetett erdőt, réteket,
    Kettévágta az életet…

    Álmokat feketére festett,
    Kőbe örök jeleket vésett.
    Minden, mi szép volt emlék maradt,
    Titokban őrzi a csókodat.

    Titokban őrzi a csillogást,
    S hogy nekem nem maradhat más
    Azért van, mert az élet mostoha,
    S belénk mart az Idő vas foga…

    De szárnyakat adott a szerelem,
    Két ölelés közt, hogy vagy nekem,
    S veled szállok most tova
    Oda, hol fájó lelkeknek van otthona.

    Hátrahagyom az éveket
    Megőrizve mi szép
    s jó volt nekem veled…
    s talán Neked… velem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pierre de Ronsard: Csók

    Mikor fölnyíló ajkaidnak
    virágos ösvényein át
    felém leheli a rózsaillat:
    ajkaim a csók mámorát
    szomjazva mélyen elpirulnak
    és elborítanak a vágy
    gyönyörével, ha rádborulnak.
    Mert a csók nedvei lehullnak
    a szívbe, s elcsendesítik
    a szemed lángjától kigyulladt
    szerelmi máglya tüzeit.

    (Rónay György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Szerelmes köszöntés

    Szerencse, hogy nap jár az égen,
    hogy óriás tűz ég az égen.
    Szerencséje a meztelennek,
    akit csak két keze melenget.

    Szerencse, hogy hold jár az égen,
    fölemelt, fénylő pajzs az égen.
    Szerencséje az álmatlannak,
    akit a rémek megrohannak.

    De van nekem új fényességem,
    ragyogóbb, mint a nap, hold az égen.
    Szerencse, hogy Te jársz a földön,
    nap, hold az égen, Te a földön.

    Forrás: Lélektől lélekig