https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • William Shakespeare: XV. szonett

    Ha meggondolom, hogy csak egy rövid
    Percig teljes mind, ami nő s virágzik,
    S e roppant színpad csak olyat mutat,
    Amit titkos csillag-parancs irányít;

    Ha látom, egy az ember s a növény,
    Egyazon ég húzza föl s rontja le:
    Friss nedvben ragyog, lankad, túl delén,
    S kopik daliás emlékezete, –

    A múlás eszméje mindig elő-
    Ragyogtatja legdúsabb tavaszod,
    Melyben küzd már a romlás s az idő,
    Hogy mocskos éjbe fojtsa szép napod;

    S küzdve az idővel, mely elragad,
    Mert szeretlek, én feltámasztalak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XVI. szonett

    De mért nem várja különb fegyvered
    Az Időt, ezt a véres zsarnokot?
    S romlásodtól mért nem óv üdvösebb
    Eszköz, mint ezek a száraz dalok?

    Boldog óráknak járod ormait;
    És sok még parlag kert, sok szűzi vágy
    Megteremné élő virágaid,
    Hűbb képeid, mint amit ecset ád:

    Így az élet rajzolná újra ezt
    Az életet, melyet külszínre és
    Belső becsben föltárni ez (a Perc
    Ónja s az én inas-tollam) kevés.

    Ha átadod, megtartod életed;
    Élned kell: élj, rajz, saját remeked.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Őszi levél

    Ez már egy másik ősz… a fáradt.
    Szél kerget tört virágot, ágat.
    Hová lett az arany lomb,
    lángoló szép levelek
    tarka varázsa?
    Elmúltak… mint az idő
    lásd, együtt süllyestek a sárba.
    Dér fedi már a mezőt,
    mint szívem a bánat…
    Fázós köd fekszik a tájon…
    Vágyom utánad…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Add a kezed

    Már hideg párát ont az őszi rét,
    ó add nekem a kezed melegét!
    Ha ránk borul a téli alkonyat,
    tán elfelejtünk tavaszt, víg nyarat…
    s ha csengős szánon új csapat halad,
    aludd mellettem téli álmodat…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Álarcosan

    Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
    Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
    A világ minden fényét s melegét
    Szórva adnám.

    Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
    Ibolyákkal a téli Riviérát.
    Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
    Boldog órát.

    De most oly nehéz. Most egy sugarat
    Se tudok hazudni, se lopni.
    Vergődő és fénytelen harcokon
    El kell kopni.

    Az Antikrisztus napjai ezek,
    Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
    Röhögő senkik, balkörmű gazok
    Szállnak mennybe.

    S én lent vergődöm, és nem tudja más,
    Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
    De légy türelmes. Jön még ideje
    Szebb zenéknek.

    Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
    Váró révem, virágos menedékem.
    Most álarc van rajtam, zord és hideg,
    De letépem,

    Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
    Öledbe hajló arcomról lemállik,
    S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
    Mindhalálig.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Adam Mickiewicz: Jó éjszakát!

    Jó éjszakát! Félbeszakadt dal, tréfa, játék,
    téged az álom-angyal kék szárnya öleljen,
    jó éjszakát! Több könny ne csillogjon szemeidben,
    jó éjszakát! Szívedből csönd hajléka váljék.

    Jó éjszakát! Minden szavam ízleld soká még,
    mint bűvölő távoli hang, búgjon szünetlen,
    s ha gondolataidra álom fátyla röppen,
    szemednek képmásom legyen tünde ajándék.

    Jó éjszakát! Egy pillantást vess lovagodra,
    nyújtsd arcodat… Jó éjszakát!… Hívnád
    cseléded?

    Melledre én … Jó éjszakát…! A blúz befogja.

    Jó éjszakát! Suhansz, ajtódat már elérted.
    Jó éjszakát! Itt a kilincs – bár még forogna!
    Súgnám: Jó éjszakát!… Nem hagynálak
    aludni téged.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Szendergés

    Keblemre bújtál és felmelegedtem,
    mint zsálya hantjaival a lapály,
    ha füvön lépő, terelgető estében
    puhán pihen s fehéren rajt a nyáj.

    Oly könnyű voltál, fűszálat se hajtó,
    mint alvó báránykák halk szendere,
    s oly leheletnyi, mint térdhajtva alvó
    nagy nyájak párázó lélegzete.

    Tartottalak, mint lebegő kis pázsit,
    s a szívem oly óva, halkan dobogott,
    őrizve széledező szunnyadásid,
    mint nyáj körül ha járnak pásztorok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Veled

    Szeretnék felhők közt szállni veled,
    Érintve téged, s a fodrozó eget.

    Éjszakánként figyelnék veled a Holdra,
    Ahogy csillagokat terel az égboltra.

    Szeretném táplálni szerelmedet,
    Ahogy a föld élteti a tengereket.

    Karodban szeretnék megsemmisülni,
    A vad gyötrelemmel egyesülni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Az Érzés

    Jött, jött, mint a hegy mögött
    Mikor felkél a nap és a
    haldokló földre hinti
    az éltet adó sugarat…
    …

    A völgyben egy pacsirta szól,
    Tarka lepke bontja szárnyait,
    Széltől hajló fa sóhaja hallik,
    Napfény óvja a bájait.

    A rét vibrál, fényben izzik,
    A nap már fenn magasba’ jár,
    A tisztáson egy vadvirág
    Kis bogárnak nektárt kínál.

    Megtörni látszik már a fény
    S tó tükrén egy kis sugár
    Remegve félve érinti
    Hullámok táncoló hadát.

    Végtelenbe bukó korong
    A szirttel még kacérkodik.
    Egy pillantást vet a tájra
    Majd csendesen alábukik.

    S lám, amott ezüst fényével
    Kimérten-lassan, délcegen,
    Rejtelmes fényt hintve a tájra
    A telihold is megjelent.

    Millió csillag várja már,
    Fényével mindegyik üzen,
    Várnak árván, megszeppenve,
    Hol késik már az égi jel.

    A Hold még unottan ballag,
    Be-benéz egy felhő mögé,
    Egy csillagot is megérint,
    S az reszketve sápad belé.

    Nap és a Hold: mint boldog szerelmes
    Az égi utat járja szüntelen,
    Fényük sosem érinti egymást
    Az Érzés mégis végtelen…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Mi lesz?

    A test nyelvét a testünk mindinkább megtanulja.
    Köztünk a szó erőtlen s lassan fölösleges lesz. –
    Fölér-e bármiféle fennkölt beszéd a kedves
    kezével – főm lehajtva midőn hajamba túrja?

    Szorongások, csapások – terelheted figyelmem –
    csukott szád sarkain s a szemed színében élnek.
    Ne szólj! – hiába volna; akkor se szólj, ha kérlek:
    a nyelv dadogni tud csak e tiszta, ősi nyelven.

    Ó, már előre borzaszt: mi lesz, ha majd a rémes
    szót testünk mondja már, és a másik érti is már,
    s közben fecsegve, csalva ködöt ver a hamis száj
    méltatlan gyöngeséggel e szép őszinteséghez?

    Forrás: Lélektől lélekig