https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Theodor Storm: Este

    Sűrűbb illat miért száll a violából éjszaka?
    Égő ajkad pirosabban miért lángol éjszaka?
    Miért ébred szívemben a vágyakozás mély szava,
    ezt az égő piros ajkat megcsókolni éjszaka?

    (Vas István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Sötét volt az utca

    Sötét volt az utca, sötét a
    szívem, reménytelen.
    Dőltem egy külvárosi háznak,
    lehunyva szemem.

    Pillám is alig bírta, oly nagy
    volt a súly.
    Poklomban álltam, mindörökre,
    megválthatatlanul.

    Azt hittem, nem jössz, és kívántam,
    ne is jöjj már soha.
    Dühömben álltam, nincsen annál
    sötétebb éjszaka.

    S egyszerre – kipp-kopp nesze – mégis! –
    lépésed kopogott!
    Léptél éjembe gyalogútnyi,
    tejútnyi csillagot.

    És mire odaértél és át-
    öleltél, századok,
    évezredek teltek, s a földön
    új boldog nép lakott.

    (2)

    Sötét volt az utca, sötét a
    szívem, reménytelen.
    Kopott házfalnak dőlve álltam,
    lehunyva a szemem.

    Egyszerre – kipp-kopp – ismerős zaj,
    lépésed kopogott.
    Léptél reménytelen egemre
    megannyi csillagot.

    Mit tudsz magadról? Azt hiszed, hogy
    az vagy csak, ami vagy?
    Jöttél, és hoztad mennyemet
    és angyalaimat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Várakozó

    I

    Hiányod moccanatlan ünnepe ez.

    A nappal áttetszőn fölépül
    az őszi omlás meredélyén,
    átvilágít rajta a nyár,
    átvilágít rajta a tél.

    Különben semmi újság.
    Az üzletek kinyitottak,
    a villamos zümmögve húz a hegynek,
    a fák csontosodnak az utcán.

    Fekszem, fölkelek. Az ablakon
    cigarettám piros csillaga ég.
    A könyvek gerince, a bútorok
    éle határolja magányomat.
    Imbolygó sarki Nap, virraszt a szívem.

    II

    Most elmondhatom, most itt az alkalom,
    száraz torokkal, mint üres kút az üres vedret,
    lököm magamból a szavakat s hallgatom:
    most tudom csak, hogy mennyire szeretlek!

    Mit köréd képzelek buzgón, a világból,
    hogy legyen levegőd, Napod, vized, ételed, –
    a tizedmásodpercnyi évekből te hiányzol,
    s mert hiányzol, félek s féltelek.

    Mert jó volna megállni áttetszőn, tündökölve,
    a szerelem csillagán, az őszi omlás meredélyén,
    nagycsontú szárnnyal megőrző égbe törve,
    konokul az örök életet remélvén! –

    Szívem s az elmúlás közé szelíd ütemet
    csúsztatott hiányod. Fekszem, fölkelek, az ablakon
    kinézek, villamos zümmög el, üres lett
    az utca, várlak. Négy fal közt, a földön lakom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: A hegyi lány

    Szakítsd ki a fejed a sötétségből,
    ő üzent újra,
    az elszenesedő ágak mellett kuporgó hegyi lány:
    a havasi gyopár száraz csillagát
    ő küldte el a küszöbödig.

    Tejjel telik meg mindig a kút,
    ha emléke fölé hajolsz,
    ugatnak a fekete kutyák
    s a magány eszelőse nem hunyja le benned a szemét,
    nem hunyja le benned a testét.

    Hallgasd a kőzuhanást,
    a torlódást, a robajt a bezárt völgyből
    és szeress bele, ha többé
    elérhetetlen is ez a zene –

    Bámész tehenek édeskés szagával
    az a lány üzent újra:
    a havasi gyopár száraz csillagát
    ő küldte utánad a világ tetejéről.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyóni Géza: Egy asszonyt várok

    Ezer szem kérdi s meg nem érti:
    Miért jöttem és mire várok?
    S én felelek: „Egy asszonyt várok.
    Csöndesen! Meg ne riasszátok.”

    Nesztelen úton messziről jön.
    Karjai, válla gyöngyfehérek.
    Leül mellém és halkan mondja:
    Szeretlek téged és megértlek.

    Megfogja tétova kezem
    És vezet tiszta, hűs vizekhez.
    Lábánál kisírom magam.
    Anyám, szeretőm, hitvesem lesz.

    Ezer szem néz, mint eszelősre
    És úgy szánnak a mosolygások,
    Amint suttogva egyre hajtom:
    „Csitt! Csöndesen! Egy asszonyt várok!”

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kányádi Sándor: Tudod…

    soha nem bántam meg,
    hogy megszerettelek,
    pedig felbolygatta ez a szeretet
    az egész életem,

    Tudod,
    soha nem csalódtam benned,
    pedig sokszor nem értettem
    a cselekedetedet,
    sokszor féltettelek,
    leginkább magadtól féltettelek,

    Tudod,
    lassan fogynak körülöttem a dolgok,
    a dolgaim,
    vagy messzire kerülnek tőlem,
    vagy csak én távolodok,
    ahogy szakadoznak a szálak,
    az érzés egyre jobban magához láncol,

    Tudod,
    mikor megkönnyezek valamit,
    ami szép volt,
    megvigasztal a gondolat,
    hogy lakozik bennem egy csoda,
    ami nem hagy el,
    amit nem vehet el tőlem
    sem az irigység
    sem a rosszindulat,

    Tudod,
    ebből az érzésből táplálkozom,
    miatta össze sem csuklom,
    ha elesek is, érte felállok,
    ha sírok is elmosolyodok,
    talán,
    ha végleg elalszom,
    érte akkor is felébredek.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Wisława Szymborska: Megemlékezés

    Erdőn szerették egymást,
    napfényt szórt a harmat,
    a hajuk teli lett lágy
    földdel és avarral.

    Kisfecske szíve,
    könyörülj rajtuk.

    Kifésülni a földet
    lementek a tóra;
    csillagos halak úsztak,
    látták lehajolva.

    Kisfecske szíve,
    könyörülj rajtuk.

    Füstölgött a fák képe
    a hullámok fodrán;
    kisfecske, add, hogy mindig
    emlékezzenek rá.

    Kisfecske, felhő-tüske,
    levegő-horgonya,
    javított Ikarosz-sarj,
    üdvözült égi frakk,

    Kisfecske, cifra írás,
    perctelen mutató,
    kora-madár gótika,
    mennyei kacsintás,

    Kisfecske, hasító csend,
    kacagó gyászruha,
    szeretők aureolája:
    könyörülj rajtuk.

    (Kerényi Grácia fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Hó – film

    Alig látlak a havon át
    csak úgy ahogy egy babonát
    amire rápereg a hó
    a dús az örökkévaló
    a hó egészen eltakar
    alig látszik a láb a haj
    örökké pergő filmen a
    leány futása és maga
    a befedő a takaró
    leereszkedő film a hó
    látni világos résein
    lehulló fényes éveim
    az éppen arra villanó
    arcodat mit befúj a hó
    látlak az ajtórácson át
    mint lépcsőházi babonát
    az örök havas udvaron
    látom a fényt a homlokon
    egy törött másodpercre csak
    látom a havas szájadat
    a lábadat a lefutót
    s a hót a hót a hót a hót
    hogy örök filmre veszi fel
    lepergő hószemcséivel
    a fogadat a fejedet
    fehéren mit a szeretet
    filmszalagjára rögzített
    alig látni hogy mennyi lett
    alig látni a havon át
    ezt az egyetlen babonát
    mit vakos szemmel nézek a
    homályos lépcsőházban a
    rácson keresztül mindig úgy
    mint aki börtönbe szorult
    és úgy tekinti a világ
    minden esőjét és havát
    mint ami nem vele hanem
    az Istennel egyenesen
    az Úrral esett volna meg
    amiközben ő bentrekedt
    s csak nézi ezt a babonát
    a havon át a havon át…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Ars amatoria

    Fortélyos alakoskodás
    kell, hogy a végén lángoló
    meztelenséggel elfeküdjék
    odaadó

    eszközként karjaidban.

    • Tanulj, tanulj, ne a fonákját,
      a színét lásd! De tedd azért
      e szép játék szabályát!

    Mert mégse csak a test, a test…
    A bőrön, véren, rostokon
    átsüt egy másik, átsüt egy
    fénylőbb izgalom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kölcsey Ferenc: A fantázia

    Boríts el édes álmaiddal,
    Szép hölgy, arany Fantázia!
    Rengetvén gyönge karjaiddal,
    Mint Ámorát Idália.
    Bükkjeimnek biztos éjjelében
    Érzem balzsamlehelleted,
    S a fülmiléknek énekében
    Szól hozzám bájos zengzeted.

    Kebledben andalogva bírom
    Ismét lyánykám szerelmeit,
    Kebledben andalogva sírom
    Vesztésem néma könnyeit.
    Váltó örömnek s fájdalomnak
    Igy olvadván érzésiben,
    A bánatok kevésbé nyomnak,
    S a szűk öröm szentté leszen.

    Tekintetem hat a jövőre,
    S lehullnak a kék kárpitok,
    Merengve néz a múlt időre,
    S újabb lángokra lobbanok.
    A szűk jelenlét szétröpíti
    Kevés búját örömivel,
    Ösvényimet virág teríti,
    A balszerencsét szép lepel.

    Így él a szilfné fellegében
    Rengvén zefír hűs szárnyain,
    Leszáll, s szent berkek éjjelében
    Kedvesnek olvad karjain.
    Így él a lepke rózsaszájjal
    Csókolván Flóra kedvesét,
    S szerelme ölében égi bájjal
    Leéli boldog életét.

    Sződemeter, 1811. augusztus 10.

    Forrás: Lélektől lélekig