https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Csoóri Sándor: Amazonok fekete húga

    Tavasz jön, érzem orrcsontomban a sajgást,
    a hányódó árvízi csokrok majd
    a szemétre kerülnek;
    szétázott újságpapír a téli ég is,
    olvasatlanul odakerül.

    A hátam még havazik néha-néha
    s észak felől a tarkómat vadludak kerülgetik,
    de szemem, amely a havazásban
    sokáig utánad járt,
    délen keresne már hajadnak tengerpartot.

    Betegek voltunk, nagy pólyakötések
    lekaszabolt melled fölött s derekam fölött,
    a kard se vág nagyobb sebet egy közelharcban,
    a halál görbülő kése sem, mint amekkorát
    meg tudnánk mutatni most a nyíló égnek.

    Vetkőzz le csakazértis, ha megáll veled szemben
    a Nap. Mutasd meg csonkaságod
    az első zöld levélnek,
    minden erdőben otthon voltunk, minden fűben,
    amazonok fekete húga, emlékszik ránk a szél,
    ott jár vállad körül, hajadat emelgeti.

    Forrás: DIA

  • Nemes Nagy Ágnes: Félelem

    Szeretlek. Nincs rá szó, nincs mozdulat.
    A rémülettől görcsösen szeretlek.
    Elsorolom, hányféle iszonyat
    vár rám és rád, már arcunkba merednek.

    Csak sorolom, csak számolom naponta,
    hörögtető álomból riadok,
    készülődöm még iszonyúbb koromra,
    simogatom sovány, meleg karod –

    Kint söröztünk az aquincumi kertben,
    réteges emlék, gyönge, őszi ég,
    elmotyogtam egy gyerekkori versem :
    ” Sárgul a lomb, de nem hullott le még “,

    sárgul a lomb és minden perc utolsó,
    illír táncosnő köldökét riszálja,
    a gyom között latin szabású korsó,
    biciklit hirdet kétméternyi tábla,

    langyos a lég, a füst is tündököl,
    a vonaton szöllő-szagú kosár,
    a sűrü illat hajunkra ömöl,
    csordultig érett, s szétbuggyant a nyár –

    Hét esztendeje szeretlek, szerelmem,
    fordíts egyet a Göncöl-szekerén,
    szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen –
    s maradj velem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Itt vagy

    Itt vagy a reggelben,
    Nyitod a szemem,
    Itt vagy a délemben,
    Fogod a kezem,
    Itt vagy az estémben,
    Érinted szívem,
    Itt vagy az éjjelben,
    Vad-vágy, fénysugár,
    Megsebzett őrültség,
    Nincs kezdete, vége már.

    Szívemre szorítod két kezed,
    Csókkal borítod testemet,
    Fülemben suttogásod
    Messzi végtelenbe téved,
    Míg játék öleléssel
    Pezsdíted fel vérem.
    Nem kérsz és nem kérek,
    Csak mit Isten adhat,
    Egy másik létben
    Téged akarlak.

    Minden leszek majd,
    Mégsem leszek semmi,
    Holnap virradatra
    megtanulok sírni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dorothy Parker: Kettős rondó (és aligha éri meg a fáradságot, valójában)

    Nem különböznek: komor s víg napok.
    Bár ragyog rózsás öröm reggelen,
    Mert legdrágább szerelmem itt hagyott,
    Búskomor éj nehezül szívemen.

    Magányomban e szív alig piheg,
    Habár a Nyár kezén a föld forog,
    Halotti leplek vonják lelkemet;
    Nem különböznek: komor s víg napok.

    Habár a dús szél játszik, andalog
    A fűszállal hullámzón, szüntelen,
    E nappal felhevülni nem tudok,
    Bár ragyog rózsás öröm reggelen.

    És bájtalan a fecske röpte fenn,
    A menny, az égi kék fakó, halott,
    Ha szép, nem nekem, ami megterem,
    Mert legdrágább szerelmem itt hagyott.

    És karmazsin rózsák lobognak ott,
    És százszorszép-permet a réteken,
    Emitt pedig pipacspiros habok.
    Búskomor éj nehezül szívemen.

    Ez lett tehát szánandó helyzetem,
    Ha messze mégy, világom, sorvadok;
    Istenemre, mindvégig remélem,
    Amit te mondasz, s amit mondhatok
    Nem különböznek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dorothy Parker: Egy megbízható hölgy

    Oh, csak mosolygok rád, ha jössz felém,
    És buzgó, ömlő szavad szomjazom,
    És ajkamon pirosló rúzs a fény,
    És két kezem a legszebb homlokon.
    S mikor ismét szerelmeidre térsz,
    Nevetek, lásd, csodállak, mint lehet,
    És visszanevetsz, ennyi az egész,
    És szívem száz halálát nem leled.
    Úgy gondolod, hogy jól áll a szerep,
    Hogy friss vagyok, a reggel, fénylő hó,
    Oh, számodra, mi kín bennem remeg,
    Nem tudható.

    Oh, nevetek, ha itt vagy, s hallgatom
    A sok, az új, a szívtipró meséd,
    Nőkről, velük hogyan, hol, mely uton –
    Pikáns kis részek, suttogó beszéd.
    És felhevülsz, és roppantul sietsz,
    Hogy újra, újból tölts egy új sagát,
    Oh, én legyek – csodálód, így szeretsz,
    És nem látod meg éjem hűlt havát.
    S ha kalandokra indulsz lelkesen,
    Megcsókollak, vidám vagy és mohó,
    S már messze vagy… Számodra szerelmem
    Nem tudható.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Lamentoso

    Od’adtam néked mind a könnyem.
    (És most fakó-vak a szemem.)
    Mint két kiszáradott, üres kút
    tátong az éjbe könnytelen.

    Od’adtam néked ölelésem.
    (És most lehervadt a karom.)
    Az én tüzemnél melegedsz te,
    s magam rongyokkal takarom.

    Od’adtam néked mind a csókom.
    (S most csóktalan, fehér a szám.)
    Emlékeim halotti fátylát
    harapom őrült éjszakán.

    Od’adtam néked mind a lelkem.
    (Van-e, van-e ily elhagyott?)
    Most itt ülök a lábaidnál,
    s már úgy érzem, nem is vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lai Tai Po: Szerelem-részegség

    Langyos szél jár a palota-kerten át,
    A bokrok közt jószagú fuvalom lebben.

    A teraszon, hanyagul hátradőlve
    Jólléte színes selyemvánkosain
    Pihen a császár dús lakoma után. –
    Előtte táncol Si Chy… ragyogva, mint a csillag,
    Tündöklőn, mint a Szépség. Illan, lebeg,
    És mosolyog… mosolyog csudálatosan,
    A szívig-fáj, hogy repked kis rózsalába;
    Gyengéd csipői ringatják a vágyat,
    Szép keble kél-hull, mint jószagú tengerár.
    Így illan, lebben, – míg édes bágyadás
    Önti el forró, halovány tagjait.
    Hulló virágként hull lágy lépte már, –
    És elomlik epedőn a Királyi
    Nyugvóhely jade-párkányára dőlve,
    Odakúszik, felkönyököl és vár…

    A szűzi Si Chy… epedve dől oda…

    Kaffka Margit fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Egyszer majd szép lesz minden

    Egyszer majd szép lesz minden,
    a telet s az őszi
    félelmet, hidd el,
    szerelmünk levetkőzi.

    Úgy állunk majd a fényben,
    mint a virágzó ágak,
    büszkén viseljük szégyen
    nélküli koronánkat.

    Sötétben sem kell félnünk,
    útjaink beragyogja
    hajdani szenvedésünk
    virrasztó teleholdja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Erzsébet: A macskaversekből

    Éjszakánként a macska is párnámra hajtja a fejét
    eleinte még tiltakoztam
    de végül makacs macska-kitartása győzött
    már nem zavarom el
    ha nagy ritkán úgy dönt hogy máshova telepedik
    arra gondolok talán beteg
    vagy megsértődött valamiért
    egyébként soha nem a lepedőn a paplanon
    kizárólag a párnán érzi jól magát
    végülis jól jártam vele nem szuszog hangosan
    kevesebb zajjal jár mintha egy ember feküdne mellettem
    de van egy hátránya is rád emlékeztet
    ő az aki ismerőseim közül legtöbbször látott téged
    és gyakran felugrott nagy merészen közénk vagy ránk
    az ágyra miután megunta az ágy előtti nézelődést
    eleinte ezt nem merte csak döbbenten figyelt
    arra gondoltunk a macska szent állat
    csöpp macska-agyával rájött, hogy az ágy szent dolog
    de csalódnunk kellett benne
    azt az arcodat szeretném még egyszer amikor azt mondod
    egy macskával kell osztoznom rajtad
    és ami utána következett

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: A kezdete volt csak…

    De hát mért nem voltál elég, ha így
    szerettelek? – Lassan derült ki, hogy
    mit értünk egymásnak: bűntudatom
    sokszor hitte: jobb, ha bárhogy szakít;
    a fájó üdv új fájdalmakba vitt,
    s közösségünk így maradt zaklatott,
    ideiglenes: kegyetlen kapocs
    zárta gyönyörét és tiltásait.
    Gyöngék, gyávák, bolondok mind a ketten,
    nem bíztam benned eléggé, s te bennem;
    a legnagyobb jó voltál életemben
    és most mégis a kevésért siratlak:
    minden kincs a kezdete volt csak annak,
    mit bűneim benned eltékozoltak.

    Forrás: Lélektől lélekig