Bort tölts, babám, beteg vagyok, jaj nekem!
Meg nem fér többé bőriben a szívem,
Elaltatja talán a bor bajomat,
Rég nem ittam, hadd igyam le magamat.
De ne tölts, mert a részegség majd megöl,
Úgyis részeg vagyok kökény-szemedtől,
Részeg vagyok piros arcod lángjától,
Részeg vagyok, mit sem tudok magamról.
Forrás: www.eternus.hu / Samarjay Károly: Bort tölts, babám
A bor és az édes szerelem
Két nagy földi jó,
De csak úgy, ha a szerelem új,
A bor pedig ó.
Forrás: www.eternus.hu / Jeszenszky Danó: Bor és szerelem
Hej, galambom, korcsmárosné gyöngyvirág,
Kóstoltassa meg csak vélem a borát,
Most kerestem föl először én magát,
Szoktatóban a javából adjon hát!
Szél fúj ott künn, eső esik javában,
Jó helyem van nékem itt a korcsmában,
Amíg megszűn a szél és a fergeteg,
Akkorára borom elfogy s nyergelek.
Pusztán lakom, rég nem voltam városban,
Hej, még sokkal régebben a templomban,
Mi a patvar, úgy hevülök borától,
Talán bizony üdvözülnek csókjától.
Édes lelkem, úgy szomjazom csókjára,
Adjon nekem csak egyet is próbára;
Higgye meg, hogy jóltevőleg hat reám,
Lássa csak, mint esenkedik érte szám!
Földerült már, megszűnt a szél s fergeteg,
Kincsem, lelkem, korcsmárosné, elmegyek,
Nincsen pénzem, kifizetni a borom,
Itt egy pár csók, ezt zálogba itt hagyom.
Forrás: www.eternus.hu
I.
Eső esik s künn nőnek füveid,
te legjobb, akié vagyok
hullasd rám égi cseppjeid,
szomjas füved vagyok…
füved, fád, boldog állatod,
növesztesz, itatsz, csókjaid
átjárják zsenge tagjaim
hajlásait.
Széppé fürösztött örömed,
ó nézz rám mindig! el ne hagyj!
vágyaid hadd formáljanak,
formák mestere vagy.
Lehelletedben leng hajam,
s öröm reszketteti szivem,
te szerető, szerettető,
vedd el szivem…
Te ki az éjben énekelsz,
a cseppek csöpp fülemilék,
szivem szólalt meg? vagy szived
énekli szét
szerelmünk, amely édesebb
jázminoknál s illatosabb,
kedvesebb hangú nálad nincs,
ének mestere vagy.
II.
Fogadj el, hadd legyek tied
mint erdőn tiszta szarvasok,
akiket táplál, rejteget
füvekkel, fákkal vadonod,
kiknek léptében táncod lejt
és könnyűséged száll, szökell,
s gőzölgő boldog orrukon
szabadságod lehell…
Szabadság, illat szivemen!
erdőt idéző tág lehek,
éjjel és ázott lomb szaga,
esők, szelek és fellegek;
értetek fájó szerelem
álmomban is sír, felriad,
mint messze, hegyről zuhanó,
testvérnek felelő patak.
Forrás: Magyarul Bábelben
hazafelé menet szeretnél ilyen otthoni meleget
mint a mai éjszakáé
egybefonódott testek melege
szem melege
lásd így kellene tudnunk megérteni ahogy ölelni tudunk
mert több vagyunk mint a megkívánás
pördül a szél
táncol a szél
vijjog a szél
ne félj
ne félj
ölelésem boldog erőit tebenned tovább álmodom
tebenned tovább érlelem
nem suhanhat el nyomtalanul fejünk fölött az értelem
szerelmes tüzek táncán
ujjong az ég
amint elmentél megláttalak egészen
búcsúzó zsebkendőjük lengetik künn a hópihék
Forrás: Magyarul Bábelben
Szerettem egy őz-szemű lányt,
a haja: dióbarna láng,
medencéjén fény-gyerekek
hancúroztak és visongáltak –
olyan volt, mint egy üdítő
pihentető, érett vasárnap.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
a Tiergartenben fagylaltot ettünk,
s a Kuznyeckij Moszton söröztünk,
sétáltunk a Cişmigiu-kertben
és csókolóztunk és nevettünk,
s a Svábhegyen, a kisded szélben
szomjas szemmel néztünk az eltűnt
felhők után –
új felhők jöttek,
az ég olyan lett, mint egy
elborult tekintet,
és többé nem nevettünk.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
a haja: dióbarna láng,
még most is éget, ha a távol
barna dombjairól felém int,
és szól az akác illatából,
s zubog az idő, mint a vérünk.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
ki eltűnt, mint a szelíd felleg,
és én hiába szólítom,
mert a felhők sosem felelnek,
hisz nem ismerik a szerelmet,
csak a szerelem érzi őket,
mint a vadászfegyvert megérzik
a virág-lábú, bátor őzek.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
ki tovaillant, mint az őzek
– fák közt iramló barna láng –,
s én vártam, vártam, vártam, félszeg
félsszel, fürkésztem elborult
kedvvel a halott, szomorú
ösvényt –
És érkezett egy urna,
s benne egy maréknyi hamu.
Forrás: Magyarul Bábelben
Te tudod, hogy csak a sorsom embertelen,
mégis borzongva elhagysz.
Nézem a táguló homályt a szemeden.
Kegyetlen vagy, hiszen csak a sorsom embertelen.
Kegyetlen vagyok, hogy is kérhetem,
hogy osztozz szétzilált életemen!
Embertelen sorsába zártan
megmaradhat-e embernek az ember?
Feláldozzam a mosolyodat?
Üsselek pofon szerelemmel?
Akár a meztelen gondolat,
olyan védtelen a vágy.
Az ember úgy sóvárog a tisztaságra,
hogy bemocskolja magát.
S a jóság olyan láthatatlan,
mint a virágba felszivárgó halál.
Tenyerem fáj, ha egy fa kérgét megsimítom.
Fáj-e a fának a simogatás?
Fáj-e neked a simogatás?
Akár a meztelen gondolat,
olyan védtelen a vágy.
S a tisztaság olyan láthatatlan,
mint a virágba felszívódó halál.
Forrás: Magyarul Bábelben
Itt reszketve lehajlik a fenyőág,
Itt félőn csicsereg a madár,
Lakhelyed bűvös erdő, vadon világ,
Melynek foglya vagy régóta már.
Fonnyadhat a szárító szélben a vadmeggy,
S hullhat tőlem orgona virága,
Magammal viszlek, bármi legyen is, mindegy,
Dallamoktól zengő palotába.
Boszorkák ezer éves birodalma,
Mindentől rejtő ősi vadon,
Úgy hiszed, nincs szebb e helynél számodra,
Mely titkot őriz lépten-nyomon.
Ha reggelenként szomjazik is az erdő,
Vagy a hold felhőkkel szembeszállna,
Akkor is elviszlek egy tengerre néző,
Napsugaras, fényes palotába.
Mikor, mely napján, óráján az évnek,
Merészkedsz ki hozzám csendesen,
Hogy karjaimban vigyelek el téged,
Oda, ahol nem lel ránk senki sem?
Elviszlek innen, ugye te is szeretnéd –
Csak nem volt hiába minden érted?
Ha meg ékes lakhelyünk már másokat véd,
Édeni lesz kis kunyhóm is véled.
Forrás: Szeretem a verseket
