https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Heltai Jenő: Dal

    Az ajkamon még itt az ajkad íze,
    A csókjaidnak édes harmata,
    Harmat, mely éget, részegít, bolondít,
    Nem ittam lángolóbb italt soha!

    Piros kehelyből, ajkadból ittam,
    Oh, hogy ihatnám mindig, úntalan!
    Ahány a vízcsepp minden tengerekben,
    Ajkadnak annyi, annyi csókja van.

    Mind az enyém, és mind engem bolondít,
    Csókolj, bolondíts, drága gyermekem,
    Hogy félig öntudatlan támolyogjak
    A csókjaid borátul részegen.

    És ki ne józanodjak, amíg élek,
    S ha nyugaton leáldozott napom:
    Dalolva tűnjek el az éjszakában
    A legutolsó csókkal ajkamon.

  • Heltai Jenő: Dal

    Nekem a kézszorítás nem elég,
    És nem elég az olvadó tekintet,
    Hogyha szeretsz, légy jó és bőkezű,
    Adj nékem dúsan, tékozolva mindent.

    A karcsú test vakító kincseit,
    Az ölelést, mely fojtogat, megéget,
    Mindent, egészen, őrülten, vakon,
    Minden szerelmet, jóságot, hűséget.

    Mindent! Ha szenvedsz is belé, de tűrd,
    Hogy ifjúságod mindenből kifosszam,
    Csak az enyém légy, egyedül enyém,
    Úrnőm a jóban, rabszolgám a rosszban!

    Ne sírj, ha szánnak, ha körülkígyóz
    Az óvatos nők mérges suttogása,
    Hogyha szeretsz, ne szégyeld és ne rejtsd,
    Szeress! Szeress úgy, hogy mindenki lássa!

    Imádj! Bálványozz! Istened legyek,
    S más istenektől a szíved ne féljen!
    Légy büszke rám és arra, hogy szeretsz.
    Nézz a világba gőgösen, kevélyen!

    Hirdesd, dalold, kacagd, sírd, hogy szeretsz,
    S hogy mindörökké a tiéd szerelmem!
    Hogy félve nézzen minden nő reád,
    És minden férfi engem irigyeljen!

  • Heltai Jenő: A másik

    És szólt a nő:
    „A hajam ében,
    És lágyabb, mint a lágy selyem,
    És itt a szívem közepében
    Ujjong a boldog szerelem.
    Tied a testem, tied a lelkem,
    Te vagy az első, akit öleltem,
    Boldog vagyok, mert a tied vagyok…”
    S a férfi szólt:
    „A másik elhagyott.”

    És szólt a nő:
    „Piros az ajkam,
    És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe,
    És végigfut az üdvök üdve rajtam,
    Mikor így tartasz forrón átölelve.
    Szemem sötétebb, mint az égbolt,
    Mikor a fergeteg zavarja…
    Oh, mondd, a másik szintén szép volt?
    Fehér a válla? Gömbölyű a karja?
    Tudott-e súgni-búgni szintén,
    Tudott-e édes csókot adni,
    Meghalni karjaidba, mint én,
    És új gyönyörre föltámadni?
    És lángolt, mint a nap? Szelíd volt, mint a hold?”
    S a férfi szólt:
    „A másik csúnya volt.”

    És szólt a nő:
    „És mégis nappal, éjjel
    Sóhajtva gondolsz vissza rája,
    Amellyel az enyém nem ér fel,
    Mi volt a titka, a varázsa, bája?
    Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?”
    S a férfi szólt:
    „A másikat szerettem.”

    Párizs, 1900

  • Heltai Jenő: Regény

    Oh, hogy bomoltunk mind a ketten!
    Hogy szeretett és hogy szerettem!
    Gyönyörűn indult a regény.
    Azt hittem, vége sohasem lesz.
    De közben másba lett szerelmes
    Egyszer ő… egyszer én.

    Oh, hogy szenvedtünk mind a ketten,
    Ő nevetett… én is nevettem,
    S továbbsiettünk könnyedén.
    De a szívünk fájt… egyre jobban,
    Tán sírdogáltunk is titokban
    Egyszer ő… egyszer én.

    Hogy hallgatunk ma mind a ketten!
    Ő elhagyott… én elfeledtem,
    És lett belőlem vén legény.
    Olyan kaland volt, mint ezer más,
    De visszasírjuk mégis egymást
    Egyszer ő… egyszer én.

  • Heltai Jenő: Levél

    …Ha el akarna néha jönni hozzám,
    Kicsi szobámat szépen rendbe hoznám,
    Ha nem is hozhatnám le az eget,
    De beszereznék néhány szőnyeget.

    A pamlagon, hol álmodozni szoktam,
    A sok lyukat megfoldanám titokban,
    Rozoga, tintás asztalomon itt
    Elhinteném kedves virágait.

    Parancsait komorna-módra lesve,
    Főznék teát, mikor leszáll az este.
    S amire nem volt példa soha még:
    Szenet hozatnék és befűtenék.

    Az óra járna és a lámpa égne,
    S azt mondanám, ha menni készül: „Még ne…”
    Suttogva kelne ajkamról a szó,
    Hogy élni édes és szeretni jó.

  • Heltai Jenő: Vallomás

    Mi ketten egymást meg nem értjük,
    Nagyon sajnálom, asszonyom,
    De ha nem kellek szeretőnek,
    Egyébre nem vállalkozom.

    Például arra, mit gyakorta
    Szónoki hévvel mond kegyed,
    Hogy meggyötört, szegény szívének
    Legjobb barátja én legyek.

    Legjobb baráti szavamra mondom,
    Megtisztelő egy hivatal,
    De nem vagyok hozzá elég vén,
    S ön aggasztóan fiatal.

    Ön csupa élet, csupa illat,
    Lángol, vakít, hevít, ragyog,
    Hát hogyne szomjaznám a csókját,
    Én, aki angyal nem vagyok?

    Olyan kevés, amit kívánok…
    Ha osztozkodni restel is,
    Legyen a tisztelt lelke másé,
    Nekem elég a teste is.

    Legyen lelkének egy barátja,
    Kivel csevegni élvezet,
    De ez az őrült, ez a mamlasz,
    Ez a barát nem én leszek.

    Legyen övé minden poézis,
    És az enyém: csak ami tény,
    Ő oldja meg a problémákat,
    A ruháját viszont csak én.

    Hogy ez a hang szokatlan önnek,
    Kétségbe, kérem, nem vonom,
    De annak, hogy megértsük egymást,
    Csak egy a módja, asszonyom:

    Adjon az Úr, ki egy tenyérből
    Rosszat is, jót is osztogat,
    Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
    Vagy nekem adjon jobbakat!

  • Heltai Jenő: Tündérország

    Már nem tudom, hogy eshetett meg,
    De ily bolondot soha még!
    Te gyönyörű királyné voltál,
    Én gőgös nagy király valék.

    A birodalmunk csupa illat,
    A birodalmunk csupa fény,
    S a nép, a hű nép oly kicsiny volt:
    Csak ketten voltunk, te meg én.

    Nem vártak minket tisztelettel
    Se büszke trón, se paloták,
    Hajadnak szőke aranyából
    Fontam magamnak koronát.

    Nem volt se ékszerünk, se pénzünk,
    Ruhánk se volt bíbor, selyem,
    De vállad hófehér ezüstjén
    Lágyan pihent dicső fejem.

    Nem adtunk bált és nem fogadtunk,
    S feledve minden ildomot,
    Ujjongva téptem kebeledről
    A rózsát és a liliomot.

    És nem akartam látni semmit,
    Csak kék szemedben az eget,
    Pezsgő helyett csak csókot ittunk,
    És attól voltunk részegek.

    Szerettelek… te is szerettél,
    Hódolva suttogtam neked:
    „Te vagy az istennő, a múzsa,
    Ki ajkam dalra ihleted!”

    És te kevélyen mosolyogtál,
    Szemedben büszkeség ragyog:
    „Oh, több vagyok, mint mind a kettő,
    Mert csak szerelmes lány vagyok…”

    Oh, hogyha egyszer hallanám ezt,
    Elmúlna minden, ami fáj…
    De sajnos, te nem vagy szerelmes,
    Én sajnos, nem vagyok király.

  • Heltai Jenő: Ima

    Isten, ki élsz, isten, ki úr vagy,
    Itt lenn a földön s fönn a mennyben:
    Add, hogy a drága, az imádott,
    A szőke lány szeressen engem.

    Add, hogy enyém legyen szívének
    Minden szerelmes dobbanása,
    Add, hogy ne sírjon soha másért,
    És ne nevessen soha másra!

    Add, hogy örökké szomjas ajka
    Csak az enyémmel forrjon össze,
    Add, hogy a testét csókjaimmal
    Csak én, csak én – más ne fürössze!

    Add, hogy szemének tiszta kékje
    Vigasztalón csak rám ragyogjon,
    Add, hogy amellyel őt dicsérem,
    A dal szívemből ki ne fogyjon!

    Add, hogy a keblemen találja
    A napsugár s az éj sötétje,
    Add, hogy örökre hű maradjon,
    És senki tőlem el ne tépje!

    Add, hogyha elmegy messze tőlem,
    És jár akármi messze tájon,
    A lelke hozzám visszavágyjon,
    A lelke hozzám hazaszálljon!

    Add, hogy e verset elolvassa,
    S ha elolvasta, hát megértse.
    És add, hogy én is ott lehessek,
    Mikor azt mondja: „Csak azért se!”

  • Heltai Jenő: Macskák

    Ha kitekint az éjszakába,
    Gondol-e arra, nagysád,
    Miért nyávognak oly veszettül
    A háztetőn a macskák?

    S míg ön merengve álmodozna
    Az illatos tavaszról –
    Kémény körül mért kergetőznek
    A kis cica s a kandúr?

    Oh, asszonyom, ha ön kíváncsi,
    Megmondom íme önnek:
    A vágy ad itt most szerenádot
    A jéghideg közönynek.

    Kegyednek nem tetszik a nóta?
    Pedig hát megbocsássa,
    Minden zenénél szebb a kandúr
    Lázas, vad nyávogása.

    A kis cicának, látja, tetszik,
    Lassan már hajt a szóra…
    Oh, nagyszerű szerelmi himnusz,
    Oh, macska-pásztoróra!

    Oh, asszonyom, hát tudja-é, hogy
    Minékünk mit jelent ez?
    Ez annak a nagy úrnak ujja,
    Ki mindent jól berendez.

    Oh, ne ütődjön meg tehát egy
    Könyörgő vallomáson,
    S hallgassa meg irgalmas szívvel
    Az én bús nyávogásom.

  • Heltai Jenő: Diadal

    Azt súgja néha-néha lelkem,
    Hogy szebbet, jobbat érdemeltem,
    Nevem sugárzóbb fénye mellett
    Valamicskével több szerelmet.

    Sugárzóbb fényt és több szerelmet…
    Nem fáj, hogy ebből semmi sem lett,
    Nem fáj, hogy a remények, álmok
    Romján ma egymagamban állok.

    Nem fáj, hogy semmit el nem értem,
    Ejh, boldogulni nem nagy érdem.
    A szenvedésben, pusztulásban,
    Bár szomorú – de szebb varázs van.

    Hogyha a szívem panaszának
    Csak egyszer is visszhangja támadt,
    Ha egy dalom könnyet fakasztott,
    Mit bánom én a sok kudarcot!

    És hogyha egyszer egy leány volt,
    Aki egy percig értem lángolt:
    Ma fittyet hányok mindeneknek,
    Mit bánom én, ha nem szeretnek!

    Egy dal, amelyet emlegetnek,
    Egy csók, amelyet nem felednek:
    Bármi rövid volt, bármi rég volt,
    De diadalnak épp elég volt.