https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Hajnal Anna – Akarlak, szeretlek

    Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
    dacos, síró szíved csupa vad szerelem,
    csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
    már lankad az ész, a védekező.

    Félelem? távolság? mit jelent?
    mindig több, több éhséget teremt,
    hiszen elpusztulunk így te meg én,
    két árva, fuldokló, néma, szegény!

    Akarlak, szeretlek, rég elég
    titok és várás és szenvedés,
    boruljunk össze, mellre mell –
    két fáklya szívünk hadd lobbanjon el!

    Hasító villám szívemen át,
    feszül és tágul az egész világ,
    szűk abroncsok a sarkkörök,
    kicsap a tenger s a szent ködök
    ragyogva befödnek, vihar és láng:
    együtt világok várnak ránk!

    Együtt – vagy halál és pusztulás,
    szerelem-szerelem, fényvarázs.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Weöres Sándor – Canzone

    feleségemnek

    Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
    ó, hallgat még felőled benn a lélek,
    mely fátylat von köréd, szerelmesem,
    s még nem tudom, hogy néked mennyit érek,
    jósorsodat hozom, vagy tán halálom,
    arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
    új, mézes fájdalom
    indái közt nehéz utat találnom.

    Csak azt tudom, hogy társra sose várt
    az én szívem, s lettél egyszerre társa,
    elvéve tőle életet s halált,
    hogy visszaadd másféle ragyogásra;
    hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
    hazátlan csörtet villámtűz elől;
    és kunyhóm összedől,
    ha benne otthonod meg nem találtad.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Vörösmarty Mihály – Ábránd

    Szerelmedért
    feldúlnám eszemet
    és annak minden gondolatját,
    s képzelmim édes tartományát;
    eltépném lelkemet
    szerelmedért.

    Szerelmedért
    fa lennék bérc fején,
    felölteném zöld lombozatját,
    eltűrném villám s vész haragját,
    s meghalnék minden év telén
    szerelmedért.

    Szerelmedért
    lennék bérc-nyomta kő,
    ott égnék földalatti lánggal,
    kihalhatatlan fájdalommal,
    és némán szenvedő,
    szerelmedért.

    Szerelmedért
    eltépett lelkemet
    Istentől újra visszakérném,
    dicsőbb erénnyel ékesítném,
    s örömmel nyújtanám neked
    szerelmedért!

    1843. március előtt

    Forrás: Szívzuhogás

  • Petőfi Sándor – Szeretlek, kedvesem!

    Szeretlek, kedvesem,
    szeretlek tégedet,
    szeretem azt a kis
    könnyű termetedet,
    fekete hajadat,
    fehér homlokodat,
    sötét szemeidet,
    piros orcáidat,
    azt az édes ajkat,
    azt a lágy kis kezet,
    melynek érintése
    magában élvezet,
    szeretem lelkednek
    magas röpülését,
    szeretem szívednek
    tengerszem-mélységét,
    szeretlek, ha örülsz
    és ha búbánat bánt,
    szeretem mosolyod
    s könnyeid egyaránt,
    szeretem erényeid
    tiszta sugárzását,
    szeretem hibáid
    napfogyatkozását.

    Szeretlek, kedvesem,
    szeretlek tégedet,
    amint embernek csak
    szeretnie lehet.
    Kivűled rám nézve
    nincs élet, nincs világ,
    te szövődöl minden
    gondolatomon át,
    te vagy érzeményem
    mind alva, mind ébren,
    te hangzol szívemnek
    minden verésében.

    Lemondanék minden
    dicsőségről érted,
    s megszereznék érted
    minden dicsőséget.
    Nekem nincsen vágyam,
    nincsen akaratom,
    mert amit te akarsz,
    én is azt akarom.

    Nincs az az áldozat,
    mely kicsiny ne lenne
    éretted, hogyha te
    örömet lelsz benne;
    s nincs csekélység, ami
    gyötrelmesen nem sért,
    hogyha te fájlalod
    annak veszteségét.

    Szeretlek, kedvesem,
    szeretlek tégedet,
    mint ember még soha,
    sohasem szeretett!
    Oly nagyon szeretlek,
    hogy majd belehalok,
    egy személyben minden,
    de mindened vagyok:
    aki csak szerethet,
    aki csak él érted,
    férjed, fiad, atyád,
    szeretőd, testvéred.

    És egy személyben te
    vagy mindenem nekem:
    lyányom, anyám, húgom,
    szeretőm, hitvesem!
    Szeretlek szívemmel,
    szeretlek lelkemmel,
    szeretlek ábrándos,
    őrült szerelemmel!…

    És ha mindezért jár
    díj avvagy dicséret,
    nem engem illet az,
    egyedül csak téged;
    a dicséretet és
    díjat te érdemled –
    mert tőled tanultam
    én e nagy szerelmet!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Balassi Bálint – Negyvenhetedik

    Item inventio poetica: az ő szerelmének örök és maradandó voltáról
    “Csak búbánat” nótájára

    1
    Idővel paloták, házak, erős várak,
    városok elromolnak,
    nagy erő, vastagság, sok kincs, nagy gazdagság
    idővel mind elmúlnak,
    tavaszi szép rózsák, liliom, violák
    idővel mind elhullnak.

    2
    Királyi méltóság, tisztesség, nagy jószág
    idővel mind elvésznek,
    nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává
    nagy idővel lehetnek,
    jó hírnév, dicsőség, angyali nagy szépség
    idővel porrá lésznek.

    3
    Még az föld is elagg, hegyek fogyatkoznak,
    idővel tenger apad,
    az ég is béborul, fényes nap setétül,
    mindennek vége szakad,
    márvánkőben metszett írás kopik, veszhet,
    egy helyiben más támad.

    4
    Meglágyul keménség, megszűnik irigység,
    jóra fordul gyűlölség,
    Istentől mindenben adatott idővel
    változás s bizonyos vég,
    csak én szerelmemnek, mint Pokol tüzének
    nincs vége, mert égten-ég.

    5
    Véghetetlen voltát, semmi változását
    szerelmemnek hogy látnám,
    kiben Juliától, mint Lázár ujjától,
    könnyebbségemet várnám,
    ezeket úgy írám, és az többi után
    Juliának ajánlám.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Nagy László – Himnusz minden időben

    Te szivárvány-szemöldökű,
    Napvilág lánya, lángölű,
    dárdának gyémánt-köszörű,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Te fülemülék pásztora,
    sugarak déli lantosa,
    legelső márvány-palota,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Siralomvölgyi datolya,
    festmények rejtett mosolya,
    templomon arany-kupola,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Díjra korbácsolt versenyló,
    lázadásokban lobogó,
    csillag, dutyiba pillantó,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Harctéri sebek doktora,
    hazátlanoknak otthona,
    mézes bor, édes babona,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Piaci csarnok álmosa,
    nyomorúságnak táncosa,
    Szilveszter-éji harsona,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Béta-sugárban reszkető,
    sok-fejű kölyket elvető,
    tengerek habján csörtető,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Minden időben ismerős,
    mindig reménnyel viselős,
    bájokkal isteni erős,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Öröktől belémkaroló,
    vánkosra velem hajoló,
    varjakat döggé daloló,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Iszonyattól ha szédülök,
    ha a pimaszság rámdönög,
    önmagammal ha küzdök,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Jog hogyha van: az én jogom,
    enyém itt minden hatalom,
    fölveszem kardom, sisakom!
    Gyönyörűm, te segíts engem!

    Felragyog az én udvarom,
    megdicsőül a vér s korom,
    galambok búgnak vállamon,
    gyönyörűm, ha segítsz engem!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Csoóri Sándor – Rossz églakó lennél

    Nem látok mást, csak a testedet látom,
    birodalomnyi hajadat szélben és betegágyon;
    nem ismerek mást, csak amit te szerethetsz,
    amit a gyors napokból magadhoz közelengedsz.

    Üvegcserép a dombon a sár fölé téged vetít,
    lekicsinyített égben jársz, sétáltatod a szemeid,
    madár- és felhő-forgalomban sutább vagy, mint a Nagykörúton,
    rossz églakó lennél s ezt én már régen tudom.

    Bokádhoz vadfű illik, vadmályva, mátrai gyom,
    kőfolyás, vízfolyás, parázna bazsalikom,
    földön fetrengő harangszó, nem amely szélbe temet.
    Ágyadba tudsz te csalni katicabogarat s csipkézett tölgylevelet.

    Nincs nálad nekemvalóbb, nőneműbb test, nőneműbb mosoly,
    nomád maradtál, mint a szél s nászéjszakázó kökénybokor;
    ha mezítláb holnap fűre lépsz, bársonyos leszek belül,
    s mit bánom én, hogy a világ szálkásodik vagy ércesül.

    Háború készül újra, mozdulnak már a jövendő romok.
    Sötét szemüveget visel az ég is, mint a puccsista tábornokok,
    de ha golyókkal kell is együtthálnunk, ott leszel velem,
    ott virraszt majd a kezem lüktető nyakereden.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Nagy László – Aranypénz-térdű szerető

    Aranypénz-térdű szerető,
    muzsikás, lángsisakos,
    te táplálsz engem egyedül,
    bú-baj ha belémtapos.

    Ősszel édesült szerelem,
    mint a bor télre kiforr,
    lélekben erős ragyogás,
    mint a pohárban a bor.

    Világra kedvem te szülted,
    tipródva bajaimon,
    nélküled szemetet eszem,
    rozsdás vizeket iszom.

    Forrás: Szívzuhogás

  • József Attila – Áldalak búval, vigalommal

    Áldalak búval, vigalommal,
    féltelek szeretnivalómmal,
    őrizlek kérő tenyerekkel:
    búzaföldekkel, fellegekkel.

    Topogásod muzsikás romlás,
    falam ellened örök omlás,
    düledék-árnyán ringatózom,
    leheletedbe burkolózom.

    Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e,
    szívemhez szívvel keveredsz-e, –
    látlak, hallak és énekellek,
    Istennek tégedet felellek.

    Hajnalban nyújtózik az erdő,
    ezer ölelő karja megnő,
    az égről a fényt leszakítja,
    szerelmes szívére borítja.

  • Babits Mihály – Szerenád

    melyben a költő kedvese szépségét dicséri és a saját szomorú bujdosásait és egyéb bánatait igen keserüli

    Zeng a nád a tó fölött,
    zeng a szél a nádon –
    édes, álmaid között
    halld a szerenádom:
    ima rád e szerenád,
    tested titkos templomát
    dallal így imádom.

    Elefántcsont palota,
    boltozatos melled
    kettős márványoszlopa
    nyugszik egymás mellett,
    fejed fenn a vánkoson
    tornya, melyen átoson
    lágy tömjénlehellet.

    Érted, édes, messzirül
    jöttem a vasúton,
    hó közül és bérc mögül,
    sáron, havas úton,
    nyáron át és télen át,
    nádon át és éren át,
    szálltam a vasúton.

    Cirpel most az őszike
    szeles őszidőben,
    felijed az őzike
    távol az erdőben,
    béka zenél, zug a sás,
    hosszú volt a bújdosás
    teljes esztendőben.

    Béka zenél, zug a sás,
    szél kel az erdőn át,
    szomorú a bujdosás
    ezer esztendőn át,
    ezer évig élek én,
    s mindig, mindig sírok én
    az egész időn át.

    Forrás: Szívzuhogás