Hamis hangú bádogkolomp
után kis nyáj fele tolong,
már terelő puli se kell,
a kolompszó az Égi Jel:
mint Mózes a lángoszlopot
követik bódult állatok,
úgy követi mindegyikük
a megkergült vezérürüt,
hogy vakhite a kényszere.
Csörtet önként a semmibe.
🕊️
(Dr. Faragó Ambrusnak)
Kortársunk lettél, Dózsa unokája,
népedért síró, bocskoros nemes,
te lázongó kálvinista, ki az Istent
bajtársának érezte, nem urának.
Kortársunk vagy, mert régi verssorokkal
a perc ma támadt emberkéit épp úgy
idegesíted, mint sok év előtt
a vén huncutokat, gonosz ostobákat.
És lásd, az öreg Kúnnék százezerszám
készülnek halni újra, mert a gyógyszert
– mely életükhöz hozzátenne néhány
hónapot még – nem tudják megfizetni.
Újpesten, elcsapott legények vackán
megint a nyomor álmodik s a disznó-
fejű Nagyúrral nincs, aki kiálljon,
mert már a böllérkést is rozsda marja.
Korcsok, cifrálkodók és félig élő
magyarkodók ítélkeznek fölötted,
kitépnének e földből, mint a dudvát,
hiába vagy millió gyökerű.
Néped megint minden igának barma,
mert harcot végig – tudjuk – sose harcolt,
erőt játszik a vertnek született most,
s közben fejét, jussát, szívét kobozzák,
őrzői rég cserben hagyták a strázsán
a hitet, mit az ember Szépbe-szőtt itt.
És Komp-ország – szennyes hullámot szántván –
a semmitől a semmihez verődik.
🕊️
Eladó, minden eladó:
eszme, rögeszme, hit, cinizmus,
kordé, bicikli, bárka, kisbusz,
lógombóc és üveggolyó –
eladó, minden eladó.
Eladó, minden eladó:
a meggyvörös, az enciánkék,
a tűz, a víz, a fény, az árnyék,
delnő, kamaszlány és lotyó –
eladó, minden eladó.
Eladó, minden eladó:
a múlt s a pillanatnyi helyzet,
a közösség, a nép, a nemzet,
megannyi Föld- és Mars-lakó –
eladó, minden eladó.
Eladó, minden eladó:
a Hét krajcár, a Bánk, a Toldi,
Júlia, Lilla, Léda, Fanni,
Szózat, Rákóczi-induló –
eladó, minden eladó.
Eladó, minden eladó.
Forog az áru körbe-körbe,
csobog a bor, sül az ökör – de
nincs több vevő, mint eladó.
És ez azért vígasztaló.
🕊️
Add, hogy a feljelentőm intelligens legyen –
ne váljon zagyvasággá szavam, amit továbbít,
hogy pontosan megértsék a Legfelsőbb Helyen:
húz is, míg rúg e ló és – a lába is kilátszik…
🕊️
Ha korsó vagy, sose feledd:
kútra ne járj, hogy el ne törhess,
magadban friss buzgás helyett
poshadt ürességet lötyögtess
és ettől életed örök lesz,
bár csöpp értelme sem marad…
Ne tégy egy lépést sem, ha törtetsz –
s a csúcson találod magad!
Ha kurta vagy, kaparj sokat,
s neked is lesz, több mint remélnéd,
kalász már egy sem bólogat
s cséplésre oldva, ím, a kévék,
de földre pergett számos érték:
kaparj – s hombárnyi lesz javad!
Szedd fel, amit kínál a mélység –
s a csúcson találod magad.
Ha fecske vagy, hitesd el azt,
hogy egymagad nyarat csinálhatsz,
állítsd, hogy zörög a haraszt
szélcsendben is, mert ráhibázhatsz…
Minden hazugságból kimászhatsz,
ha nincs igazán igazad,
mellékutakon körbejárhatsz –
s a csúcson találod magad.
Herceg, ha mindez mégse használ –
még egy tanács, hogy megfogadd:
sirasd soká a ravatalnál,
akit titokban elkapartál,
gödröt toronymagasra rakjál –
s a csúcson találod magad!
🕊️
A kommentátor mondja, mondja
s ő sem hiszi, amit papol.
(Akkor is nektárt szavatol, ha
megpimpósodott rég a bor.)
Alrebellis és főeretnek
mosolyog, mintha mosolya
mögött a kellő tiszteletnek
nem lenne látható nyoma.
Futásban jártas sportriporter
jég hátán is riszálni kész,
fejre is áll, akármikor kell,
de fel csak önmagára néz.
Megannyi fürge kecskebéka
úgy ugrabugrál, mintha csak
fűzfára mászni volna célja
vágyott uborkafák alatt.
Több rámenős play boy agyában
csak műveltség nem kap helyet,
buta lúd, szédült tyúk, ahány van
csakis előttük illeget.
Fontos fajankók ivadéka
zápolja unos-untalan
azt a tojást is, melynek héja
a fenekén még rajta van.
Fusizó, félkontár középszer
babrálja a közvéleményt,
ágál, minősít, cáfol, érvel,
saját paródiájaként,
hol szentbeszéd zubog belőle,
hol meg Marx Károly tanai –
mindig tömött a képernyő, de
alig van rajta valaki …
Most minden hörcsög és pocok
– amely az egybeszántott
földeken garázdálkodott –
együtt fújja az átkot
a pórral, ki megint pöröl
az egybeszántás végett…
Jászlánál bambul az ökör –
nem érti az egészet.
Most minden tolvaj s lusta dög
nemzeti hőssé válik,
nem tagadja, hogy bűnözött,
de hajtogatja váltig,
hogy azért lógott és lopott,
mert gyengíteni kellett
a tankokkal reánk hozott
poszt-sztálinista rendet.
Esélyeit elveszti az,
kihez ezek szegődnek,
hitelük egy lyukas garast
érhet hozzávetőleg.
Hivatkozhat-e
a Tizenkét pontra az a tucatember,
aki pontban tizenkettőkor
csak a saját ebédjével törődött mindig?
Illetékes-e
Gábor Áron rézágyújáról énekelni az,
aki nemhogy harminc ezüst pénzért,
de már harminc rézgarasért is
hajlandó bajtársai felé forgatni
a mindenkori ágyúk irányzékát?
Lehet-e
a márciusi ifjak örököse az,
akinek szemében
Petőfi piros zászlói
jelentik a vörös posztót?
Miért öröm az,
hogy nem az utolsókból lesznek elsők,
hanem az elsőkből utolsók?
Ocsúdjatok: a király meztelen!
A sárkány hét fejében hét deka agyvelő sincs,
s a csattogó fogak szuvasak egytől egyig.
Ocsúdjatok, térjetek magatokhoz!
Nem bölcsebbek, nem tehetségesebbek,
és főképpen nem tisztességesebbek
nálunk a minket halkra szégyenítők,
kiknek szavától úgy megcsöndesedtünk,
mint őseink ispánok vesszejétől.
Ocsúdjatok. E kígyó-bűvöletben
nagystílű blöffölök sok zagyvaságát
saját mércénkké kezdtük tenni titkon
s közepes glosszáit a Főítésznek
lassan mi is tanulmány-számba vettük …
Higgyétek el, sosem anakronizmus,
ha a költő az egyenes kaszák
igazával suhint: kifent, egy-élű szóval.
Ocsúdjatok! A király meztelen!
A sárkány hét fejében hét deka agyvelő sincs,
s a fogai? Szúvasak egytől egyig!
Szent György lovagra várnunk fölösleges, hiszen
mi is elbírunk vele puszta kézzel,
csupán a ráülepedett ércpor-legendát
kellene még letüsszenteni róla
egészséges, már jó paraszttüdővel.
Boldogok a nyílt szívűek,
akik – bár overál alá rejtették sokáig a szmokingjukat –
ma már taktikából sem hódolnak a simléderes eleganciának,
szinte hivalkodva mutatják ki a foguk fehérjét
s a hitük fehérjét is,
nemhogy vörösre, de még rózsaszínűre sem igyekeznek dukkóztatni immár,
bátran, képmutatás nélkül keresztülnéznek a vízvezeték-szerelőn
s kikérik maguknak az „elvtárs” megszólítást,
mert az úr – ugye – a pokolban is úr.
És boldogok a felszegett fejűek,
akik már azt is megtanulták,
hogy az úr nem a pokolban,
de a poklokon diadalmaskodók között lehet csak igazán úr,
annyira úr,
hogy még a feltétlenül szükséges heti három szót sem
veti oda a gépkocsivezetőjének,
pedig ennyit még a tanácsos úr sem sajnált
annak idején a parádés kocsisától.
Boldogok a békességesek, az otthonuknak élők,
akik csak cipőtalpukra ragadt sár gyanánt
hordják be a hazájukat kiporszívózott életükbe,
de – hallván asszonyuk szidalmait –
legközelebb kint, a lábtörlőn hagyják a talpnyi hazát is.
És boldogok a széplelkű lelki szegények,
akik a közösségért kiáltott szót
pusztába igyekeznek a közöny kábelein elvezetni,
pisszegésük fújja el a meleget adó költők rőzselángját
s forró lihegésük szítja azokat,
akik az individualizmus görögtüzekkel égő csipkebokrában
mindenhatóan megjelennek önmaguk színe előtt.
E boldogok miatt
a közösségi (idegen szóval: kommunista) költő
olykor egy kicsit boldogtalan.
Ady Endre
– A föl-földobott kő
– Góg és Magóg fia vagyok én
Arany János
– Családi kör
– Toldi estéje
Petőfi Sándor
– Nemzeti dal
– Szeptember végén
– Anyám tyúkja
📖 Tartalomjegyzék (próba)
Ady Endre
– Párisban járt az Ősz
