Címke: társadalomkritika

  • Baranyi Ferenc: Metamorfózis

    Kézfogásának keménysége kiszökött a tenyeréből
    és a szívéig meg sem állt,
    ott első dolga volt durván becsapni
    a kitárt pitvarok megannyi kapuját,

    homlokáról a töprengés barázdái
    ajka tövébe húzódtak s kemény föl-
    íveléssel tudatják: nem nemes gond,
    de gőg hasad a penge-száj hegyétől,

    csermely-szemében a bizalom áttetsző tisztasága
    gyanakvás iszapjától lett zavaros,
    s a derű fényesen cikkanó halacskái is
    kipusztultak szeméből hamarost,

    apját, anyját csak életrajzban áldja
    és – mint a szolgabíró – vadászni jár,
    ha szónokol: már rég nem indulatban,
    csupán csak hangerőben proletár,

    vígan burjánzik népe televényén,
    mindent magának szív, akár a gyom,
    így ingerli a tábla nagy hatalmát
    maga körül egy csöppnyi hatalom,

    s az emberek értetlenek: paréj is
    terem lucernamagból? Oly fura!
    Kutyából nem lesz szalonna – ez így van.
    De a szalonnából lehet kutya…

  • Heltai Jenő: Karácsony

    A szeretet nagy ünnepén,
    Amikor minden csupa fény,
    Amikor minden csupa pompa
    És csillogó a karácsonyfa,
    Mikor az angyal szárnya lebben
    És békesség van szívekben,
    Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
    Amikor gazdag és szegény örül,

    A szeretet nagy ünnepén,
    Mikor kiújul a remény,
    Amikor testvér minden ember
    És egy a másnak könnyes szemmel
    Bocsátja meg sok vétkeit,
    A dús a kolduson segít,
    Mikor fehéren száll a béke árnya
    Minden kunyhóra, minden palotára,

    A szeretet nagy ünnepén,
    Amikor annyi költemény
    Hirdeti ékes mondatokban,
    Hogy végre ismét karácsony van,
    Mikor övéihez rohan
    Mindenki meghatottan, boldogan,
    Mikor mindenki egyetért,
    Mindenki egyért, egy mindenkiért.

    A szeretet nagy ünnepén…
    Tovább miért is fűzzem én?
    Mikor az angyal szárnya lebben,
    Sok-sok minden van a szivekben,
    Irigység, méreg, epe mennyi!
    Csak szeretet nincsen egy szemernyi.
    De mindegy! Minden csupa pompa,
    Csillog, ragyog a karácsonyfa,
    Telizsúfolva minden ág,
    Lóg rajta sok cifraság,
    Hány ember sóhajt most nagyot:
    „Bár X. Y. lógna ott
    A karácsonyi dísz helyén…”
    A szeretet nagy ünnepén.

  • Heltai Jenő: A meztelen táncosnő

    Van táncosnő nagyon sokféle,
    Van spanyol, angol és orosz,
    Van olyan is, ki pénztárcát oroz,
    S van, kinek mindegy, nyár-e, tél-e,
    Bátran,
    Fesztelenül,
    Meztelenül
    A színpadon átcikázik,
    És sohase fázik.

    Amikor kering,
    Nem kell neki ing,
    Se harisnya, se fűző,
    Egy ógörög szűz ő,
    Kívül csupa márvány,
    A meztelen táncosnő
    Ma járvány.

    Színpadrul színpadra járván
    Ilyen módon
    Sem a modern, sem az ódon
    Tánc-művészet nem marad árván,
    Ápolják és el nem takarják,
    Mindegyik megmutatja karját,
    Vállát, térdét,
    S mindazt, ami érték
    Még bőven
    Akad a nőben.

    Mi évek óta nézzük türelemmel,
    De lassan-lassan elfásul az ember,
    Az eszes éppúgy, mint az esztelen,
    És unni kezdi azt a sok-sok
    Táncosnőt, aki meztelen.

    Akárhogyan fokozzák
    Ezen a téren,
    Kérem,
    Kevés a változatosság.
    Szép az egyik láb, szebb a másik,
    Hanem a láb csak láb marad.
    A századiknál egyetértőn ásít
    Budapest, Páris, London és Arad.

    Hol van a száműzött lepel?
    A színpadon a meztelenség
    Ma már az ördögnek se kell,
    Legyen már egyszer máshoz is szerencsénk!

    Például milyen szenzációs volna,
    Ha egy táncosnő állig beburkolva,
    Elfátyolozva, kalappal fején
    A színpadra libbenne könnyedén,
    S ellejtene egy finom pas-de-deuxt,
    Halk muzsikára, némán, nesztelen,
    Olyan közönség előtt,
    Amely tetőtől talpig meztelen!

  • Heltai Jenő: Semlegesség

    A vén anyó, Európa ül
    A vén kemence mellett.
    Ablakban áll a Marika,
    A Maryke, Amerika,
    Az kérdez, ez felelget.

    A vén anyó, Európa szól:
    „Mi újság, nézz ki, lányom?”
    – Jaj, csupa víz és semmi part,
    A háború még egyre tart
    A Csöndes-óceánon!

    A vén anyó, Európa szól:
    „Felül ki van, leányom?”
    – Kilencszáz ember vízbe ful,
    És Makarov van legalul,
    És nem vezet hozzá nyom.

    A vén anyó, Európa szól:
    „De Port-Arthur, az áll még?”
    – Áll még, de rajta annyi lék,
    Hogy egy szitának vón elég,
    Már nem erőd, csak árnyék.

    A vén anyó, Európa szól:
    „A helyzet egyre rosszabb.
    Ki annyi embert eltemet,
    Kifejezem részvétemet
    A cárnak, az orosznak!”

    „Föl fog ragyogni újra majd
    Nevének híre, fénye,
    Ragyogni fog majd, mint a nap…”
    – A béke volna okosabb,
    Tán közbelépni kéne?

    A vén anyó, Európa szól:
    „A sok csapásért szánom,
    Majd jó szerencsét ád az ég,
    De közbelépni kora még,
    Ráérünk arra, lányom!”

    – A szárazföldön dúl a harc,
    Egy ország sírba szálljon? –
    „Honáért hal meg annyi hős,
    A béke nem oly sietős,
    Ráérünk arra, lányom!”

    – Bosszút áll, gyilkos-véreset
    Az orosz a japánon,
    És mindakettő fogyni kezd,
    Ez azt gyilkolja, az meg ezt…
    „Csak hadd gyilkolja, lányom!”

    – Mi nézzük szótlan, tétlenül? –
    „Dehogy! Mi tépést tépünk.
    Hogy ölik egymást a fajok,
    Ezért szivünk fáj, sőt sajog,
    De közbe mégse lépünk.”

    – Már csillapul a harci zaj,
    A föld, a tenger csendes…
    Elvétve szól az ágyú csak… –
    „Várjunk, leányom, hallgatag,
    Mig síri, síri csend lesz.”

    – Csend van, anyó, földön, vizen,
    Sehol egy árva lélek,
    Minden hajó a vízbe lent
    És mindenütt csend, szörnyü csend
    És sehol semmi élet… –

    A vén anyó, Európa szól:
    „Még egyszer nézz ki, lányom!”
    – Mely csupa csont és csupa vér,
    Hallgat a szörnyü csatatér
    És néma, mint az álom! –

    A vén anyó, Európa szól:
    „Béke a nyugovókra!
    Hogy elpusztult két büszke had,
    Most vár reánk nagy föladat,
    Most, most ütött az óra.”

    „A pusztulás helyére most
    Röpüljünk könnyü szárnyon…
    Ott a mi gazdag szüretünk,
    Most végre közbeléphetünk,
    Csak el ne késsünk, lányom!”

    „Most béke lesz – most béke van
    A csendes mandzsu tájon,
    És te meg én, két jó rokon,
    Megosztozunk a csontokon:
    Oroszon és japánon…
    Így kell csinálni, lányom!”

    1904

  • Heltai Jenő: Dal a lovastisztekről

    Egy hír jelent meg a lapokban,
    Mely lantomon bús dalt fakaszt,
    Mert nálam senki, senki jobban
    Nem tudja méltányolni azt.
    Arról beszél a hír, a röpke,
    Hogy nagy a kétségbeesés
    A felsőbb, intéző körökbe,
    Mert a lovastiszt oly kevés.

    Oh, sok dolog van a világon,
    Amibül sok van, szörnyü sok,
    Teszem: tavasszal rügy az ágon
    És fönn az égen csillagok.
    És fönn az égen sok a felhő
    S a földön lenn a szenvedés,
    A Váci-utcán sok a delnő…
    Csak a lovastiszt oly kevés.

    És sok a bú egy kurta dalban,
    Sok a színész s az eszkimó,
    Protekció a hivatalban,
    Kalabriászban ultimó.
    Sok a kegyetlen drámaíró,
    Az uzsorás, az árverés,
    És sok a váltó, sok a zsíró…
    Csak a lovastiszt oly kevés!

    Viszont még annyi sok dolog van,
    Miből kevés van, ah, nagyon!
    Kevés – megvallhatom titokban –
    Egyáltalában a vagyon.
    Kevés az én családi kincsem,
    A fóka és elismerés,
    De semmi, semmi, semmi nincsen,
    Mint a lovastiszt oly kevés!

    Igen kevés! S e nagy csapáson
    Hamar segítni kell ezért,
    Az ember egy huszárt se lásson,
    Csak bakatisztet vagy tüzért?
    Az mind megél a gázsijábul,
    Mit gondosan szivébe vés,
    De mi lesz az esztétikábul,
    Ha a lovastiszt oly kevés?

    Mi a lovastiszt? Ő közérdek,
    A katonák közt – úri kaszt,
    Központja minden kard-afférnek,
    Legtöbb leányt s pezsgőt fogyaszt.
    S amíg tünődtem eme témán,
    Ah, elfogott a kétkedés:
    Nem volna bölcsebb, tűrni némán,
    Hogy a lovastiszt oly kevés?

    Forr a világ, lázong a muszka,
    Sztrájkol a belga, minden ég,
    Csak összmonarkiánk alussza
    A legszebb álmait ma még.
    Néha felébred s konstatálja,
    Hogy kora még az ébredés,
    S hogy nincs e földnek más hibája,
    Csak a lovastiszt, az kevés.

    1. április hó 20.

  • Heltai Jenő: A hamis játék

    És újra tisztelgek ma ím
    Bolondos múzsa nálad,
    Az ember, tisztelt uraim,
    Egy társaságos állat.
    Akármi rendű és fajú,
    Csoportosan jár, mint a juh
    S nincs ebbe semmi kétely:
    E nyájban is van métely.

    Ha három ember összeáll,
    Ennek csodás a haszna,
    Az egyik klubot proponál,
    A többi megszavazza.
    A három ember ott vagy itt
    Legott egy klubot létesít,
    Ezt hívják kaszinónak
    S nincs nyitva a zsidónak.

    A kaszinót beszentelik,
    Ez lényeges momentom,
    Folyik a játék reggelig,
    Vagy még tovább is, nem tom.
    Mert mulatságnak csudajó
    A ferbli és a makaó,
    A vidám nasi-vásit
    Is kedvelik a bácsik.

    És nemsokára hallani,
    De emlegetni nem jó,
    A klubba történt valami,
    Ami nem úri tempó.
    Hiszed komám, vagy nem hiszed,
    Egy úr hamisan ferblizett,
    Hites tanúk szerint itt
    A banda járta mindig.

    Az ügy elalszik csakhamar
    S egy másik kaszinóbul
    Egy hétre rá egy bús magyar
    Önszántábul kilódul.
    S ma már – hiába – nem titok,
    Hogy ez az úr is paklizott,
    Kissé megkorrigálta,
    Ha nem festett a kártya.

    Bár e rekord nagyon szerény
    És túlrövid a lista,
    Örvendetes egy esemény,
    Hogy itt sok a sipista.
    S bizony az isten tudja csak,
    Hogy itt is elsők az urak,
    A finom, úri kasztok
    Lefőzik a parasztot.

    Ha egy játékban öt malac,
    Egyet ha húszra kaptál:
    Te korrekt gentleman maradsz,
    Ha reverzálist adtál.
    Hogyha be nem vág holmi kvárt,
    Egy kis hamisság meg nem árt
    S ha mégis rajta kapnak,
    Az entre-nous maradhat.

    Hiszen megdönthetetlen áll,
    Mint kalapon a kócsag,
    Haszonra egy se spekulál,
    Ez úri passzió csak.
    Haszon – mi kínos, csúnya szó,
    Haszonleső csak a zsidó,
    A nagy úri sipisták
    Pénzszomjuságtul tiszták.

    Önzetlenül pakliztanak
    Ők minden áldott estén,
    Nékik a zöld, a tök, a makk
    Csak szimbolista festmény.
    Ha valaki előkelő,
    Hát dekadensül emel ő
    És praerafaelista,
    Mint légies sipista.

    Oh közmorál, oh közmorál,
    Mi zöld vagy még manapság!
    A paklizás nálunk ma már
    Csak ártatlan mulatság.
    S te mégis, mégis megrovod,
    Ha paklizás van itt vagy ott,
    Pedig, hogy az mi fajta –
    Lokálja válogatja.

    Ma még a láthatár komor
    S a paklizó, ha veszt is,
    Eljön bizonnyal az a kor,
    Mely szentesíti ezt is.
    Oh közmorál, ne vedd zokon,
    De csakhamar a klubokon
    Egy tábla jelenik meg,
    Fura egy tábla, hidd meg!

    A címfestő azt fogja szép
    Betűkkel rája róni:
    „A kaszinó jó hírnevét,
    Óhajtjuk mi megóvni.
    A paklizást ezennel itt
    Egyhangulag megengedik,
    Ki itt paklizni nem mer,
    Nem tisztességes ember.”

    1. április 5.

  • Pierre-Jean de Béranger: A szegény varróleány

    fordította Babits Mihály

    Jól mondta, látom, az édes anyám:
    újja hegyén hordja kincsét a lány.
    »Szegény leány vagy, kell hogy megtanuljad« –
    mondta sokszor – »mily kincset rejt az újjad!
    Szegény leányt, ha fürgén dolgozik,
    a munka megjutalmaz s boldogít.«
    Óh mily öröm, ha munka ég az ölben!
    Izzadok a gyönyörben!
    Jól mondta, látom, az édes anyám:
    újja hegyén hordja kincsét a lány.

    Munkámra gondolok, ha gyúl a lámpa,
    s december vacog fűtetlen szobámba,
    és az újjaimat melengetem:
    nem kell ahhoz rájuk lehelni sem.
    Óh mily öröm, ha munka ég az ölben!
    Izzadok a gyönyörben!
    Jól mondta, látom, az édes anyám:
    újja hegyén hordja kincsét a lány.

    Sok szép úrfi ajándékozna nékem
    gyereket – ki később elveszne éhen!
    Drága gyermekem, teneked ma, lásd,
    így spórolom meg az éhenhalást.
    Óh mily öröm, ha munka ég az ölben!
    Izzadok a gyönyörben!
    Jól mondta, látom, az édes anyám:
    újja hegyén hordja kincsét a lány.

    S rágondolok közben a péklegényre.
    Elképzelem, hogy duzzad a köténye.
    Jobban megy, szinte izzik a dolog,
    ha szőrös, nagy testére gondolok.
    Óh mily öröm, ha munka ég az ölben!
    Izzadok a gyönyörben!
    Jól mondta, látom, az édes anyám:
    újja hegyén hordja kincsét a lány.

    Vagy eszembe jut múltkor az a halvány
    fiú, ki itt jött el az ablak alján:
    nem látott engem, nem gondolkozott,
    falhoz se fordult, kigombolkozott.
    Óh mily öröm, ha munka ég az ölben!
    Izzadok a gyönyörben!
    Jól mondta, látom, az édes anyám:
    újja hegyén hordja kincsét a lány.

    Szegény lány manap nem nevetne sokszor,
    ha magát nem csiklandaná meg olykor,
    nehogy a világ őt nevesse ki –
    csak a csuklója fárad el neki!
    Óh mily öröm, ha munka ég az ölben!
    Izzadok a gyönyörben!
    Jól mondta, látom, az édes anyám:
    újja hegyén hordja kincsét a lány.

  • Illyés Gyula: Ég kék

    „Rekord termés lesz” – így a hírlapok.
    A „csürhe” hát megint koplalni fog.
    A sík haza, mint tűzhely lapja ég
    és forr a tőzsde rajta, mint fazék.

    Aranykalásszal habzó táj felett
    ki ne szagolná már az üzletet?
    Mint levesből a legyet, hallgatag
    pöccintik félre a summásokat.

    Ég kék, úr ír, a pap imádkozik,
    a szűz ellenkezik még egy kicsit,
    sóhajt a tolvaj, majd hűvösre jut,
    csavaros a lét, mint a gyalogút.

    De célhoz visz majd téged is, siess,
    amíg nem késő, higyj, remélj, szeress.

  • Faludy György: A jövő század lesz a végső

    A jövő század lesz a végső,
    kipusztulnak az emberek –
    mögéjük kapdosni is késő.
    Zabáljatok! Élvezzetek!

    Ne gyűjtsetek pénzt. Szórjátok szét.
    A pusztuló idő szele
    port fúj belőle. Unokátok
    nem tud mit kezdeni vele.

    Hol van a szerelem s a szépség?
    Hol hagytátok az irodalmat,
    társalgást, könyvtárt és lugast?
    Mind haldokolnak vagy meghaltak.

    Le télen az Amazonászra
    luxusban, míg csak van vize,
    nyáron Báliba, Saint Tropez-be
    (nem tarthat vissza senki se),

    s ha nincs reá mód, üljetek le
    a TV-hez olcsóbb utakra,
    hallgassatok rossz zenét, filmet,
    mely nem hatol le a tudatba,

    a politikát se hagyjátok
    üres locsogásnál alább,
    s jegyezzétek meg a reklámot,
    az áruk sírfeliratát.

    Forrás: mek.oszk.hu