https://verskucko.com

Címke: tavasz

  • Csukás István: Isten megnyomja a tavasz-gombot

    Isten megnyomja a tavasz-gombot,
    s a régi verkli pattogva beindul,
    a rigó kiköpi a téli szutykot,
    csőrt csücsörít, s fütyül bolondul.

    A rügyek apró rajzfilmgyárak,
    megrajzolják a millió levelet,
    szuszog, dohog a vakondjárat,
    megindul a forgalom odalent.

    A nárcisz kis pöckét kinyomja,
    a kapkodva vetkőző égre mereszti,
    a vadrózsának tavalyi a rongya,
    hullna már, de még nem ereszti.

    Dagad az akác nyakán az ér,
    az éltető nedv lüktetve kering.
    Bámulok a kertben ösztövér,
    apadó hitemmel, s megtelek megint

    együgyű csodával, éltető nedvvel,
    s kinövök a földből, mint a bokrok,
    s motyogom, vén bolond, gyermeki kedvvel:
    jól van, Isten, kapsz egy libacombot!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Ó, sugarak…

    Ó, sugarak, ti pompázó dús színek,
    fonódó, enyhe, halk melódiák
    s virágok harmatán lángoló rubinok,
    jertek: bágyadtak és fájnak most a szívek
    s hódolva hajlonganak felétek a fák;
    süket, vak árnyékba sápadnak a kínok.
    Fény és türkiz éter – ó, lángoló világ! –
    siessetek! Még álmodó csírákat ringat az ómagtár,
    s ibolyát ígérnek a messzi, néma dombok;
    szent mámorokban remeg a régi tőke,
    mert örök vágya most is: tűzereje nektár.
    S ó, lássátok: a föld haja bódult száz csudákba bomlott.
    Tűz, fény és levegő, ó, most titeket dalollak!
    Siessetek! Az aklok fáradt csendje új ütemre lüktet,
    mint tüzes, nagy piros szív, mit különös, szent vágy hevít.
    Ó, sugarak! A szín, a fény s a tónusok lángolón egybefolynak,
    s a Tavasz tűzecsettel babrál a palettán,
    hogy a fáradt földre kenje drága smaragd színeit.

    Vésztő, 1931 – Magyar Falu, 1931. május 3.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Március a körúton

    Az idő
    langyosodik,
    a felhő
    rongyosodik,
    itt is, ott
    is lyukakat
    éget már
    rajta a nap
    s bár közben
    zúg az eső,
    mindnyájan
    tudjuk, ez ő,
    ez már az
    új hatalom,
    a legszebb
    forradalom,
    mely gyógyít
    és kicserél
    s mindennek
    jó, ami él:

    az áldott,
    drága tavasz
    vonul most
    a sugaras
    körúton
    és a kofa
    standjáról
    kék ibolya
    integet
    és kikerics
    s a nárcisz
    is kivirít,
    és oly jó
    ez a csodás,
    párába-
    szőtt ragyogás,
    hogy szinte
    szédülök és
    mint mikor
    angyali szép
    jelenést
    lát a gyerek,
    karácsony-
    fát: nevetek,
    s köröttem
    már remegő
    gyöngyzene
    csak az eső
    s ég és föld
    éneke mint
    a vér friss
    üteme ring
    s egyszerre
    semmi se fáj,
    hisz meghalt,
    meg, a halál,
    és nincsen
    szomorúság
    és boldog
    lett a világ,
    mindenki
    gazdagodott
    és a nők
    fiatalok, –

    pedig csak
    az az egész,
    hogy nézem
    az eget, és
    az idő
    langyosodik,
    a veréb
    hangosodik,
    a felhőn
    kék lyukakat
    szakítva
    perzsel a nap –
    s én kezdem jól érezni magamat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lelkes Miklós: Tavaszi csengő

    A téli árnyak
    alatt rejtőző kristálydal-varázslat,
    tavasz-varázslat, fehér hóvarázslat,
    s a messzeségben szél-feszítő szárnyak.

    A téli csöndben
    jó menni tavaszt megsejtő örömben,
    sejtő örömben, fehér hó-örömben,
    s gyöngyöt nézni cseppenő tündérkönnyben.

    A téli erdő
    útja már mind új csillagért esengő,
    csillagtavaszért, új égért esengő
    és cseng a szívben szépséghangú csengő.

    A téli varjak,
    tudom, kísérnek és velem maradnak,
    át-átszállnak egén egy régvolt dalnak,
    múlt tavaszán bolondkék pillanatnak.

    Tündérkönny cseppen
    ágak közé lopakodó melegben,
    tavaszmelegben, ébresztő melegben
    – és szól a csengő, egyre bűvösebben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Tavasz-esti dal

    Sötétkék selymét
    Az égi sátor
    Kitárja – s csönd lesz
    A végtelenség.

    A messze élet
    Itt zeng szívemben
    S e zene békén
    Az égre réved…

    Ti régi esték,
    Ti messzi vágyak:
    Ma minden álom
    És minden emlék.

    Ma csillagokra
    Néz már a vándor
    Nyugodt, örök, bús,
    Tenger rokonra…

    Zenélj szelíden
    Szent tavasz este
    S mint a virágok,
    Mély végtelenbe
    Nyílj ki ma szívem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jékely Zoltán: Tavasz-hívó

    Ha szereted a tavaszi füvet,
    finom cipellőd kerülgesse szépen;
    ne taposs rá a hegyről lejövet,
    őrizzen meg bennünket jóemlékben.

    A kerítés tövében kis virág
    – neked adom; az idén ez az első;
    s az utolsót is neked nyújtom át,
    ha majd az ideje annak is eljő.

    Az erdőszéli fák között kopog
    s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
    alattunk száraz ág s levél ropog,
    éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

    Ott fenn a réteken még szerteszét
    a napnak ellenálló hódarabkák,
    mintha vetkőző szórta volna szét
    mindenféle ruhadarabját.

    Hallod, hogy kántál a rigó!
    A hegyekben most bújnak ki a medvék,
    s a park Flórája – válla, mint a hó –
    nyírfák között épp emelinti leplét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit: Körforgás

    Én tudom hogy elvetél
    minden fájdalom
    április ha orgonál
    a domboldalon.
    Mint halálra-szánt bika
    virággal-födött
    fehér virág-ködökben
    fut a bódult föld
    nem iszom bort a szagok
    részeg hajnalán
    szívem féreg vagy madár
    vígad ostobán
    ó a fák
    ó a fák
    gőzt és habot zokogó
    nyurga trombiták
    fújják tüzes kerubok
    forog a világ
    száguldunk a félelmetes
    boldogság iránt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Tavasz Isten

    Te nagy tavasz Isten, te szent tavasz Isten
    Kinek hatalmában nem eleget hittem.
    Jaj, bocsáss meg nékem – hiszen megszenvedtem
    Sok zöld rügyet bontó gyilkos kikeletben.
    Ó! könyörülj rajtam!

    Alig ösmertelek – ellenségem voltál.
    Kicsiny gyermek voltam – már igádba fogtál –
    Labdával játszottak a leánypajtások.
    Hogy kikezdett engem a fájdalmas átok!
    Ó! könyörülj rajtam!

    Fekete hárs gallyán te csapdostad éjjel
    Ablakomnak rácsát – Te repesztéd széjjel
    Csendes álmom burkát – fájó késszúrással,
    A szivembe mártott madárdalolással!
    Ó! könyörülj rajtam!

    Szédítő magasra te lökted hintámat!
    Szénaillat borral részegítéd számat –
    Ha a réten jártam, üldözőbe vettél
    Éles sikoltással mellettem termettél.
    Ó! könyörülj rajtam!

    Házba menekültem. Az anyámhoz bújtam
    Üvegszemű bábum felé félve nyultam.
    Merev bábum kékes üvegszeme megett
    Rám villogott gúnyos varázstekinteted.
    Ó! könyörülj rajtam!

    De én dacos voltam – fellázadt a lelkem,
    Könyörtelen kezed, vad varázsod ellen,
    Ököllel bontottam fájó ölelésed –
    Dacba meredt testtel fogadtalak téged!
    Ó! könyörülj rajtam!

    Nagy birokra keltünk. Mint ősi regében:
    Óriás és ember, úgy küzdöttünk éppen –
    Küzdöttünk sok éjjel, küzdöttünk sok nappal
    Véres, tépett sebbel, fájóbb diadallal!
    Ó! könyörülj rajtam!

    Hol itt, hol ott lelünk hirtelen egymásra,
    Kelő mosolyomat bontod zokogásra,
    Szépség mérget szórsz el, bárhova én lépek –
    Minden virágszállal titkos rontást tépek.
    Ó! könyörülj rajtam!

    Tovább nem bírom el, küzdelembe fáradt
    Testem letapossa győztes, gyilkos lábad.
    Két karom se tépi, töri már a láncot,
    Dalolva jársz rajtam győzelmi táncot –
    Ó! könyörülj rajtam!

    Hivő, megtört lettem. Ó! könyörülj rajtam –
    Tudom, nagy isten vagy, tudom vétkes voltam –
    Két szent karod erős, hatalmas az ajkad –
    Én is azért lettem, mert te úgy akartad.
    Ó! könyörülj rajtam!

    Jaj! mert mi lesz vélem, ha elfordulsz tőlem?
    S itt hagysz eltiporva a tövismezőben,
    Prédául a nyárnak, zsákmányul az ősznek,
    S kapok fehér telet hideg szemfedőnek!
    Ó! könyörülj rajtam!

    Istenem, letipróm, így ne hagyj el engem,
    Egyesüljek véled gyilkos szerelemben!
    Váljak porló földdé, fénylő ködpárává,
    Én magam is gyilkos tavaszi varázzsá.
    Ó! könyörülj rajtam!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kajetan Kovič (Kovic): A tavasz íze

    Virágfoltokban
    meggyűl a víz
    dér perzseli
    az ajkat a szívet
    mint gyenge bokrot
    szél rázza a szeretőket
    ereik fenyőtűvel
    vannak tele
    a folyó felett az alkony
    sápadt törékeny
    mint puszta kutyaól
    üresek az esték
    minden ujjadban
    szorongás kuporog
    minden körmödben
    csöpp borzadály
    az égerfák
    hirtelen sötétre válnak
    melledben szól
    fekete muzsikájuk
    szádban
    őrült kívánkozás
    az orbáncfű
    édes ízére.

    Lator László fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: A hársfa mind virágzik…

    A hársfa mind virágzik,
    a csíz mind énekel,
    a lomb sugárban ázik,
    csak szíved alszik el.

    Nyílnak feléd a lányok,
    mint ékszer-ládikók –
    nem is figyelsz utánok,
    kedved beszőtte pók.

    Már csak hitet szeretnél,
    szolgálnád Ég-Urát,
    minden hiút levetnél,
    viselnél szőrcsuhát.

    A hársfa mind virágzik,
    a csíz mind énekel,
    a lomb sugárban ázik,
    csak szíved alszik el.

    Forrás: Lélektől lélekig