https://verskucko.com

Címke: tavasz

  • Kosztolányi Dezső: Húsvét

    Már kék selyembe pompázik az égbolt,
    tócsákba fürdenek alant a fák,
    a földön itt-ott van csak még fehér folt,
    a légen édes szellő szárnyal át.
    Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
    viszik a zavaros szagos vizet,
    a lány piros tojást tesz el merengve,
    a boltokat emberraj tölti meg.
    S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
    megrészegül az illaton a föld,
    s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt –
    kelet felől egy sírnak mélyiből,
    elrúgva a követ, fényes sebekkel
    száll, száll magasba, föl az isten-ember.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Baka István: Tavaszvég

    Nem is tudom már ősz van vagy tavasz van
    úgy bújkálok magamban mint a gazban
    gyomok közt érzem otthonabb magam
    mert ami volt oly régen odavan
    hogy még a száraz ág csörgése is
    s a babacsörgő bennem összecsörren
    vödörbe kerülök ki most csöbörben
    tengődöm mindegy tudom magam is
    fuldoklom itt vagy ott akár a hal
    kit közegéből más szűkebb közegbe
    horgász rántott ki vagy maga az Úr
    mindegy akárcsak én ő sem tanul
    a sorsából és tátog-tátog egyre
    míg hangtalan versébe belehal

    (1995)

    Forrás: DIA — PIM

  • Szabó Magda: Vissza az emberig

    E vad tavaszt, mely kelleti magát,
    s fejét simítja térdemen,
    rácson keresztül, csontjaimon át
    elemzi a gyanakvó értelem.
    Ám a napok feküsznek karikában
    jövőm körül, nem ugrik rám a hét,
    kioltotta babonás foszforát
    szeme mélyén: alszik a hét menyét.

    Kit léptemhez szoktattam annyi éve,
    eloldozta nyakörvét, elhagyott,
    fut a magány idegen utakon,
    nem őrzi házam, kísér friss nyomot.
    Még vacka ki se hűlt a küszöbön,
    felé hajol, szimatol ösztönöm,
    vinnyog vesztett szagán: ügyetlen
    boldog a boldogok között.

    Te, ki pilláid szép ívén
    sorsomat húnyod s emeled,
    hánts ki e szűkölő örömből,
    lendítsd meg lendületemet!
    Bogozz ki a hálós gyanúból,
    mit születésem rám kötött,
    forraszd be újra a világba
    nyugtalan köldököm!

    Ágyúk, galambok… Annyi éve már,
    s nem hittem el. Hitesd el: itt a béke.
    Öt ujja van – öt földrész –, mint nekem,
    szorítsd kezem a földgolyó kezébe!
    Segíts fel indák s állatok fölé,
    kikhez lehúzott az alig
    túlélt iszony a gyilkosok közül:
    emelj vissza engem az emberig!

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Szabó Magda: Vissza az emberig

    E vad tavaszt, mely kelleti magát,
    s fejét simítja térdemen,
    rácson keresztül, csontjaimon át
    elemzi a gyanakvó értelem.
    Ám a napok feküsznek karikában
    jövőm körül, nem ugrik rám a hét,
    kioltotta babonás foszforát
    szeme mélyén: alszik a hét menyét.

    Kit léptemhez szoktattam annyi éve,
    eloldozta nyakörvét, elhagyott,
    fut a magány idegen utakon,
    nem őrzi házam, kísér friss nyomot.
    Még vacka ki se hűlt a küszöbön,
    felé hajol, szimatol ösztönöm,
    vinnyog vesztett szagán: ügyetlen
    boldog a boldogok között.

    Te, ki pilláid szép ívén
    sorsomat húnyod s emeled,
    hánts ki e szűkölő örömből,
    lendítsd meg lendületemet!
    Bogozz ki a hálós gyanúból,
    mit születésem rám kötött,
    forraszd be újra a világba
    nyugtalan köldököm!

    Ágyúk, galambok… Annyi éve már,
    s nem hittem el. Hitesd el: itt a béke.
    Öt ujja van – öt földrész –, mint nekem,
    szorítsd kezem a földgolyó kezébe!
    Segíts fel indák s állatok fölé,
    kikhez lehúzott az alig
    túlélt iszony a gyilkosok közül:
    emelj vissza engem az emberig!

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Gyurkovics Tibor: Antifóna

    Tavasz, tavasz, te bőven áradó,
    szél-patakokkal megduzzadt folyó,
    öntsd ki a földre zúgó vizeid,
    amíg a világ veled megtelik.

    Én is így jöttem, illat, rohanó,
    csatona, napfény, égből zuhanó,
    hogy betöltsem Mózes, Illés felett
    a törvényeket és a földeket.

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: Április bolondja

    Benned születtem, édesbús, szeszélyes
    Tavaszi hónap, felleges derűs,
    Mikor a rétek lelke már fölérez
    S brekeg a vízben száz bús hegedűs.
    A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
    Holdtölte volt – tavaszi anda hold –
    S a szőke fényben az éjet betöltőn
    A vizek népe mind nászdalt dalolt.

    Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
    Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad
    És sírvavigad, mint a honi ének.
    Mások világgá zengő zongoráját
    Én nem irígylem. A magad cigányát
    Lásd bennem, ó magyar, ki neked élek!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Tavaszvárás

    A déli szélben lehunyom szemem
    És gyöngyvirágok szagát érezem.
    Az esti égen violás a szín
    És kikeletben járnak álmaim.
    A hó alól már dobban boldogan
    A föld nagy szíve s csöndesen fogan
    A csíra, melyből új élet terem
    S bimbók bomolnak majd szűz réteken.
    Az örök nap még bágyadtan ragyog,
    De tavaszosok már a csillagok
    S az éjszakában zizzenő neszek,
    Egy új világ susogja már: leszek!
    A földre fekszem, hallgatom szívét,
    Az égre nézek, kémlelem színét,
    Ég, föld között angyali üzenet
    Hirdeti a jövendő életet.
    Mert boldog ige ez és szent igaz
    És örök törvény és áldott vigasz,
    Hogy győz az élet, duzzad és dagad
    S elönti mind az ócska gátakat!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Megint tavasz…

    Megint tavasz van és megint panasz van
    Szívemben, ebben az örök kamaszban.
    Mert fiatal még és nem értik őt,
    Repül, mint a nyíl, mit Szerelem kilőtt.
    Repül, de már nem várják szívesen
    Az ifjak és a vének kedve sem
    Derül reája s úgy borul föléje
    Az ég, mint hűtlen szép szemek kökénye.
    Ravasz tavasz, ne játssz velem hiába,
    Ne csalj, színek és fények orgiája!
    Ha jő a tél majd s hímez jégvirágot,
    Én akkor is még múltak májusában
    Emlékek orgonáit tépve járok.

    Forrás: MEK

  • Reviczky Gyula: Tavaszodik…

    Tavaszodik már az idő,
    beköszönt a napsugár.
    Lelkem édes gondolatja
    fönt, a felleg-honba’ jár.

    Nem tudom, de olyan édes
    még a bánat is nekem,
    kék egével, napsugárral
    a tavasz ha megjelen.

    Kedves ábránd langy fuvalma
    vonul át a lelkemen.
    Szép világ van, azt regéli,
    messze, túl a tengeren.

    S hallgatom, bár ismerem jól,
    milyen az a szebb haza.
    Halkan intek: Voltam én már,
    voltam én ott valaha!

    Az a súgár, az az illat
    nem idegen énnekem;
    ha sivár az élet útja:
    gyönyörűnek képzelem!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: Tercinák a vigaszról

    Örülj a tavasz-újulásnak!
    A sugarak új ágyat ásnak
    a vágyódásnak.

    Hozsannát zengj a friss vetésnek!
    A magvak új utakat vésnek
    a cselekvésnek.

    És csókot ints a kis pataknak!
    Bölcsője, – akik benne laknak –
    a kis halaknak.

    Vigaszt remélj szárnyán a szélnek!
    Mert benne új erők beszélnek
    ezer veszélynek.

    És a veszélyt ne féld! Az Égre
    tekints, ha estél tűzre, jégre,
    megsegít végre.

    Forrás: magyar-versek.hu