https://verskucko.com

Címke: utazás

  • Kányádi Sándor: Románc

    keresgélt a repülőgép
    fél szárnnyal a vizet szántva
    míg a lagúnák közt rálelt
    a parázsló betonsávra
    domborodott az ég kékje
    homorult a földnek zöldje
    mikor a gép alázökkent
    fújtatva és dörömbölve
    húzta a sok kis cölöpház
    maga alá az árnyékát
    rezegtek mint a bazári
    fölhúzható bádogbékák
    föld az éggel kék a zölddel
    borult össze elalélva
    szerelemtől részegülten
    betűzgettem Cartagena
    delet ilyet soha én még
    napot soha még így égni
    hol a bokor víz és viskó
    s még a beton is érzéki
    félórát ha voltam nálad
    míg egy kisded megszülethet
    ameddig egy ismeretlent
    elföldelnek elfelednek
    kísértésbe szédítőbe
    estem véled szerelembe
    hogy maradjak viskóid közt
    mindenkitől elfeledve
    ittam fényed, kéked-zölded
    a géphez gurított létra
    tetejéről félórára
    enyém voltál Cartagena
    fölszállóban már úgy rémlett
    vityillóid rezegtetve
    mindegyikben mintha egy-egy
    szerelmespár ölelkezne
    jaj, elválnunk miért kellett
    magadhoz miért nem öleltél
    minden évszakom azóta
    hóval borított hideg tél
    egy napodért-éjszakádért
    cserébe mit vágyton vágyok
    adtam volna üdvösségem
    az örökkévalóságot
    ilyen bolond ki szerelmes
    érzi, hogy a szíve béna
    belémsajdult sose látlak
    többé viszont Cartagena
    s ittalak még színed-fényed
    amennyi talán elég lesz
    itt a deres Kárpátok közt
    a közelgő öregséghez
    hol a nap is a tiednek
    csak lézengő halvány mása
    kél és nyugszik emlékeztet
    az egyszer volt ragyogásra
    ó a kéked, ó a zölded
    kékje-zöldje víznek, égnek
    Karib-tenger tüneménye
    a neved is belémégett
    nem gyógyít ki az idő sem
    azon kapom magam néha
    félhangosan szólongatlak
    Cartagena, Cartagena.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Szabó Lőrinc: Álom

    Amerikánál messzebb kontinens
    felé ringatsz, alighogy megjelensz,
    Álom, vagy még messzebbre, s úgy sodorsz,
    hogy alig érek rá figyelni gyors
    tájaidra: jószagú tavalyi
    birsalmák sárga daganatai
    gomolyodnak kötélvasút alá,
    az Óriáshegység púpjaivá,
    ökörfarkkóró jön és elmarad,
    jegenyés állomás, a karszti Szkrad,
    s a zöldben rózsák vörös sebei,
    és a ködből egy tehén dugja ki
    szarvas fejét, csörgedező vizek
    s barlangok nyílnak, szállok, süllyedek,
    és minden repűl, minden eltűnik,
    és nem tudom, hol járunk reggelig,
    csak azt, hogy viszel s még visszahozol,
    de egyszer ott felejtesz valahol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tennessee Williams: Férfi az étkezőkocsiban

    Mozdulatlanul ült elsuhanó tájak között
    meggörnyedve vagy lelapultan mezőgazdasági
    felszerelésük összhangtalan terhe alatt
    a férfi az étkezőkocsiban,
    Wyomingot nem vette észre,
    csak arról tudott, amit el akart felejteni,
    arról, ami annál szorosabban tapadt hozzá, mennél inkább el akarta veszíteni.

    Valahányszor egy kocka kinyílt, a másik bezárult.

    De ő be volt zárva koponyájának levegőtlen dobozába,
    és csak testének érzékszervei,
    mint a szem, a száj, az ujjak
    és kurtán szólva a nemiség,
    adtak neki módot a menekülésre.

    Igen, mert föllázadt a zárka ellen,
    jegyet váltott egy másik állomásra,
    nevet változtatott,
    ismeretségének körét kibővítette
    új arcokkal,
    de azok kiábrándítóan hasonlítottak az addigiakhoz.

    És most a vasúti étkezőben
    várta, hogy a mozgás
    legördít egy követ a szívéről.
    De a kő vele utazott,
    felszállt a manhattani vonatra, jelen volt
    még Chicagóban, jelen volt még St. Paulban,
    jelen volt még Cheyenne-ben,
    már úgy látszott, transzkontinentális kirándulásra indult.

    Mellényén babrált,
    óráját kihúzta zsebéből,
    levette a láncot,
    kigombolta a három felső gombot,
    de a súly megmaradt.

    Láthatatlan poggyászt vitt magával.

    Tűnődött, hogy érezné magát anélkül:
    nagyon könnyűnek? Sőt anyagtalannak?
    Igen, talán anélkül
    egyáltalában nem volna szüksége vasúti
    közlekedésre: fajsúlyát teljesen elvesztené.

    Fényes csillámlások
    a hatalmas déli napsütésben Wyoming fölött
    jeleznék légi átkelését.
    Egy finom, önelégült zümmögés a ragyogó légburokban
    alighogy tudtul adná jelenlétét az idegeneknek.

    De most és egyelőre még mindig a finom
    és színtelen marha- és gabonakivonatot
    tartalmazó erőleveses csészével maga előtt
    az izomlazítás
    jóga módszerét gyakorolta,
    és mint elszakadt húrt, elengedte önmagát.

    De még mindig összeszorította száraz ajkát,
    miközben tekintete továbbra is befogadta
    száguldó sürgönypóznák értelmetlen egymásutánját.

    Vas István fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Alekszandr Puskin: Téli utazás

    Fáradtan ragyogva játszik
    a felhőn a holdsugár,
    bús, hideg fényében ázik
    és búsul a néma táj.

    Trojkám repül a derengő
    éjszakában a havon…
    Egyhangúan cseng a csengő…
    Bóbiskolok, álmodom.

    És nótára gyújt a jámscsik.
    Ó, hazai, szép dalok!…
    Boldogságról szól az egyik,
    a másik meg sír, zokog.

    Tűz sehol se! Mindenütt csak
    hó és árny és szürkület;
    közelednek, maradoznak
    a csíkos mérföldkövek.

    Megyünk… Nina, holnap, ó, már
    holnap látlak, kedvesem:
    ülünk majd a kandallónál,
    szívünk csordult szerelem.

    S ha az óra éjfelet ver
    nagylustán, és a megúnt
    vendégsereg lassan elmegy –
    végre ketten maradunk!…

    Visz a szán… Bókol a jámscsik
    a bakon. Hallgat a táj.
    Fáradtan ragyogva játszik
    a felhőn a holdsugár.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edgar Allan Poe: Eldorádó

    Valaha rég
    Egy drága-szép
    Lovag nagy útra szállott.
    Ment, mendegélt,
    Száz útra tért,
    Kereste Eldorádót.

    Azóta agg
    A szép lovag,
    Szívében átok, átok.
    Bármerre ment,
    Se fönt, se lent
    Nem lelte Eldorádót.

    És végtire
    Lankadt szíve
    Egy árny eléje állott.
    Szólt: „Áldalak.
    Bús árny-alak,
    Mutasd meg Eldorádót.”

    „Ott messzi túl,
    A Hold kigyúl,
    Az Árnyak völgye vár ott.
    Vágtass el, el” –
    Az árny felel,
    „Eléred Eldorádót.”

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – Boldog vizeken

    Felülről csillagfény záporozik,
    alul csobognak a habok.
    Fantasztikus virág-hajóban
    ketten ülünk. Boldog vagyok.

    Csónakunk sárkány-alakú
    könnyensikló kínai dzsunka;
    krizantémos mennyezete
    sziromesőt szór a hajunkra.

    Boldog vizeken halkan siklik.
    Messziről szent esti varázs
    elénk muzsikál a partokról
    s egy-egy dal minden csobbanás.

    Mi már nem is vagyunk a térben,
    minket már semmi meg nem ölhet.
    Egymásra nézünk s eleresztjük,
    vízbe dobjuk az evezőket.

    Menjünk! Ezen a szép vízen
    nincsen zátony és nincsen torlasz –
    Átölellek és néha-néha
    csókomtól halkan felsikoltasz.

    Lelankadunk a csónak-aljra
    fehér tébolyban üdvöt nyerve…
    Alszunk… Most már lehet akármi.
    Vihet a nagy víz akármerre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – Idézet

    „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Kék virágok közt

    Hogy búsan a vonatra szálltam,
    lenn volt az éji szürkület,
    és a sötét mezőkre nézve,
    szóltam: „Mi rossz tenélküled.”

    Nappal van… A vasút a rétet
    ujjongó kedvvel futja át,
    friss illat árad messze-messze,
    körül virágzó tarkaság.

    A szélbe kék virágok ingnak,
    s én tőlük félve kérdezem:
    „Kék lányszemek, kéklő virágok,
    felkelt-e már hű kedvesem?”

    A kék virágok integetnek:
    „Most kel fel épp hű kedvesed,
    rád gondol és a szíve úgy fáj,
    szemei könnytől nedvesek!”

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Arthur Rimbaud: Álom, télire

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban
    utazni jössz velem.
    Jó lesz. Őrült öröm. S minden puha sarokban
    csókok fészke pihen.

    Szemed majd behunyod, hogy ne lásd esti békéd
    megrontva az ablakon át
    fintorgó démonok fekete söpredékét
    s fekete farkasok hadát.

    S egyszer csak valami az arcodat kaparja…
    Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra
    aláiramodó.
    Hozzám fordulsz: „Keresd!”, s a fejedet lehajtod.
    S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot,
    aki – nagy utazó!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – Gondolat az önmegismerésről

    „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos;
    önmagunk megismerése a legnagyobb utazás,
    a legfélelmesebb felfedezés,
    a legtanulságosabb találkozás.”

    Forrás: Lélektől lélekig