Ó drága napfény, tündér Holdvilág!
Sugárotokból él e holt világ,
s körökben, miknek útja végtelen,
ragyogtok nyüzsgő emberek felett:
ó hogy szeretnék élni veletek!
Hallottam egykor, régen, hajdanán,
van egy sziget, melyet túl Indián
rejt kék ölén a Déli Óceán:
hol smaragd-erdőn aranyág fakad,
s tündér les rád minden virág alatt!
Forrás: Lélektől lélekig
Éj van, csend és nyúgalomnak éje,
A magas menny holdas, csillagos;
Szőke gyermek, kékszemű kökényfa,
Drágagyöngyöm! mit csinálsz te most?
Engem édes álmak környekeznek,
De nem alszom, ébren álmodom.
Minden álmam egy fényes királyság,
S koronája te vagy, angyalom!
Be szeretném most, ha lopni tudnék,
A lopás bármily rút lelki folt!
Meglopnám az álmak kincstárát, hogy
Gazdagítsam a szegény valót.
Pest, 1845. augusztus
Forrás: Lélektől lélekig
Az én szeretőm oly szeszélyes,
ő minden pillanatban más,
de úgy megváltozik az arca,
nincs rajta ismerős vonás.
Megváltozik a szeme színe,
a haja színe, mosolya,
cseréli folyton a nevét is,
ma Erzsi, holnap Viola.
Azt mondta, vár, sietek hozzá.
Kapja magát, elém oson,
egész más arccal, más alakban
pillant rám a villamoson.
Leszáll, de ugyanakkor felszáll,
megint, megint átváltozott.
Megüt a teste, mint a labda
és én bűvölten állok ott.
Így váltja arcát és alakját,
de azért egy és ugyanaz,
csak meg-megújul, mint a hajnal,
mint a virág, mint a tavasz.
Futok utána erre, arra,
jaj, ezerarcú kedvesem,
egyik se az igazi arcod!
én az igazit keresem!
Forrás: Lélektől lélekig
Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
mint vándor, ha menedékért könyörög
éhes vagyok, mondom, szomjas vagyok nagyon
s te csókkal etetsz és csókkal itatsz meg.
Nem voltak még soha ilyen hű szeretők
ilyen két testvérszirma egy virágnak
sötét szemed az én szememhez hasonló
szád, mint az enyém, szerelemtől ittas.
S ha elválunk, akkor sem távolodunk mi
ott vagyok álmodban s az enyémben te
egyazon tengeren ring velünk a bárka
egyazon csillag ontja ránk sugarát.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy csendes percben, már nem alva s még nem ébren
találjon rám szavad,
ha suttogó szél borzolja az éjben
a bükkfa-lombokat,
e téged nyugtalan űző lélekhez érjen
majd lopva, hallgatag,
s zendítsen feltörő madárdal árjaképpen
a szívemben húrokat.
Egy néma percben, még nem ébren s már nem alva
a halál közelebb,
s e szem, mely látta, hogy kúsznak elő a barna
árnyak a lomb felett,
mint álomképedet, könnyfátyoltól takarva
megpillant még, lehet,
zöld csillag fényiben, de nincsen már hatalmad,
hogy könnyítsd szívemet.
Fordította: Tótfalusi István
Forrás: Lélektől lélekig
A gondolj-rám-virág,
az volna szép, az volna szép,
a gondolj-rám-virág,
az barna-kék, az barna-kék
(csak volna barna, volna kék,
a gondolj-rám csak volna szép,
mert nincs ilyen).
A nefelejcs azt mondja: nem,
a gondolj-rám: igen, igen,
azt mondja, hogy: igen.
Forrás: Lélektől lélekig
A szentjánosbogarak csillagok
vidéki rokonai
fülig szerelmesek földszintes egükbe
mert így hallgathatják a szél énekét
amely csókként tapad foszforos fülükre
azzal a balsejtelemmel töltenek el
hogy senki sem repült még fel
csak mert fölnézett és kitárta karját
ha valakinek eszébe jut hogy lenézzen
már homlokával érinti az eget.
Fehér Ferenc fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Szüntelen gyötrő vízió:
az álom hínáros partján érted hívom
a sűrűlő sötétet,
s érted a hajnali fényt is,
amelyben égsz.
Itt vagy. Egészen itt.
És eltűnsz rezgő fényhullámokon,
mielőtt megérintenélek.
Forrás: Lélektől lélekig
