Véresre zúzhatod az öklöd rajta.
Ha rugdosod, a lábad lesz sebes.
Repülnél? bénán hull le a szárnyad,
könnyedtől ázhat, nem olvad meg soha.
Nincs menekvés, nincsen kiút belőle.
Legyen bár éles, mint a sasé, szemed,
át nem látsz rajta, el nem nézhetsz fölötte.
Eléd mered, fejed fölé magaslik,
merev, mint a fal s áthatolhatatlan
a bűvös kör, mit végzeted vont köréd
világrajöttöd első pillanatában,
s amit úgy hívnak: „Asszonynak születtél.”
Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu
Bántani én nem akarlak,
szavaimmal betakarlak,
el-elnézlek, amíg alszol.
Én sohasem rád haragszom,
de kit bántsak, ha nem téged,
az én vétkem a te vétked,
mert akarva, akaratlan,
halálom hordod magadban,
s a fiammal, akit szültél,
halálom részese lettél,
és történhet már akármi
történhető, evilági,
oldhatatlanul köt hozzád
e magasztos bizonyosság;
világrészek, galaktikák
távolából is mindig rád
emlékeztet ez a vétked.
Kit szeressek, ha nem téged.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
(fordította: Radnóti Miklós)
Ha napba nézek én, szemem se rebben,
míg te pillogatsz.
Ez az egy játszma kettőnk közt, melyben
még alulmaradsz.
S ha majd pokolra szállunk mind a ketten,
hogyha van pokol,
más forró tengerár dobálgat engem,
s téged más bugyor.
De lelsz a holtak térein helyettem
társat is talán…
Ne hagyj el, éljünk együtt még mi ketten,
egymás oldalán.
Forrás: verslap.hu
Ha napba nézek, én szemem se rebben,
míg te pillogatsz,
ez az egy játszma kettőnk közt,
amelyben még alulmaradsz.
S ha majd pokolra szállunk mind a ketten,
hogyha van pokol,
más forró tengerár dobálgat engem
s téged más bugyor.
De lelsz a holtak térein helyettem
társat is, talán…
Ne hagyj el. Éljünk együtt még mi ketten
egymás oldalán.
Forrás: Kedvesch versek
Bús arcát érzem szívemen
A könnyek asszonyának,
Rózsás, remegő ujjai
Most a szivembe vájnak.
Érzem az illatát is ám
A rózsás, gyilkos ujjnak
S véres szivemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
Az ajka itt mar édesen,
A haja ide lebben,
Az egész asszony itt pusztít,
Itt, itt: az én szivemben.
Bosszút itt áll az életért,
Aknát itt ás a multnak.
Véres szivemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
Nagy az én bűnöm. Vesszen is,
Kire a végzet mérte,
Hogy a könnyek szfinksz-asszonyát
Megérezze, megértse.
Maradjon szent talánynak Ő,
Maradjon mindig újnak.
Véres szivemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
Forrás: Szeretem a verseket
(Perdita-sorozat)
Lelkedbe ádáz végzeted,
Rút szégyenfoltot égetett.
Hiába élsz, virulsz, mosolygasz:
A nagy világon nincs helyed.
Légy czéda, kéjsovár, ledér;
Légy szűzi, tiszta: egyet ér.
Imád, átkod nem érdekel mást
S csak kicsúfolnak könnyedén;
Nincsen remény, nincs irgalom.
Nem kérdi a világ, vajon
Selyemben halsz-e meg vagy éhen,
Átokkal hervadt ajkadon?
Légy vidám vagy kétségbeesett:
Pokolban élni végzeted.
Zárdába, vagy kórházba menni:
Egyforma vétek s bú neked!
Forrás: Arcanum
R
Válts utat: arra jöjj, amerre én!
Bozótos sziklaszakadék peremén!
Nem én: a szigorú sors mondja ezt,
mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.
Születtél – s utamba vetett a por.
Most már a szél is karomba sodor.
Férfi csak így tehet, hogyha erős!
Így tesz majd az utód. Így tett az ős.
A kar mind bezárul: arra való!
Ha jő a férfi, az asszonyfaló!
Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
Rejtsd el a szívembe szégyenedet.
Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
ha elejtlek a sziklaszakadék peremén…
Forrás: Versek mindenkinek
Tűz, melegíts, ne égess
égő sebet szívemre;
Nap, ne vakíts, világíts,
nem nézek a szemedbe.
Asszony, puhácska száddal
csókolj, ne a fogaddal;
ki önnön sírod ásod,
ember, ne ránts magaddal.
Virág, maradj az ágon,
megvárom a gyümölcsöd;
nem rugdalok markodba,
végzet, lazítsd a görcsöd.
Élet, mindenki éljen,
s ne tudja meg, miért él;
ígérd már másnak, Isten,
amit nekem ígértél.
Forrás: —
Elengednélek,
visszahívnálak,
nagy vízben vetnék neked ágyat,
s fáradhatatlan tengerészed,
kezemmel körülhajóználak.
Amerre mennél,
mennék utánad.
Nyár van,
kiköltözöm az ég alá
szerelmed nomádjának:
süssön a nap, mint a végzet –
egész testemmel
égjek!
Erőt az elérhetetlen jövő ad,
s holnapi romlása a vágynak –
darazsak golyózápora
luggatná át a koponyámat.
Venné a világ véremet,
de én csak mosolygok,
mert látlak.
Elengednélek –
visszahívnálak –
hangya-gyászmenet hömpölyög,
előle eltaszítanálak.
Porból fölszedve vizet adnék,
sebed kimosnám szavaimmal.
Melléd feküdnék s a világot
elsötétíteném
hajaddal.
Forrás: Szívzuhogás
Az élet arany trombitáján
a búcsúzók dalát fúvom.
Völgyekbe bágyad lassan, árván,
bércekre zengő indulóm.
Szemem kiégett a gyönyörtül,
fáradt a szám, kezem, fülem,
és egyre lázad, égre hördül
sok vérpiros, sötét ütem.
Tüdőm se bírja. Nyomban éj lesz,
s mégis olyan vad-szenvedélyes
a vágyam, ez a korcs titán.
Könny hull reám az alkonyégbül,
keserű szám is elfehérül,
és vér hörög a trombitán.
Forrás: MEK
