Diadal!
Tüzes szekéren, lángnyelvek között,
az illatos nő hozzánk költözött
és száll a dal:
Diadal!
Illatzavar, őrjöngő világ,
rivalganak rettentő trombiták:
Diadal!
Kínálja testét, táncol, hahotázik,
ő a miénk és öleljük rogyásig:
Diadal!
Nem egy a csók, de száz és százezer,
ő most szeret és ő most követel:
Diadal!
Csóktól, aranytól részegek vagyunk,
és ordítunk és összeroskadunk:
Diadal!
Forrás: MEK
Ó színek színe, ördög bibliája,
fújd meg lelkembe roppant riadód.
Ó szívek szíve, züllött, furcsa szívem,
vidd az ördöghöz drága véradód.
Puffadt erszényed, mely vértől hízott meg,
az élet asztalára dobd oda,
és hogyha aludt a sors ezer évig,
mostan történjék végre a csoda.
Vesztett csaták, vér és kudarc után
más nem maradt, csak ez még és a semmi.
Ó érzitek-e, micsoda hívás:
szaladni, úszni s menni, menni, menni,
örökre folyni örök körforgásban,
újhodni, veszni, hullni lefele,
csók és halál, bús kezdet és búsabb vég,
színkeverés, tánc és örök csere.
Lélekzeni parázsló oxigénben,
és nézni, hogy minden hogy folyik el,
és érezni, fejünkön a sisakkal
a harc előtt, hogy menni, menni kell?
Forrás: MEK
Három bús párka áll az élet útján,
a nő, a kártya, a halál.
Ó fátylasarcú, rejtett, furcsa párka,
engem kötényed titka vár.
Nem kérdezem, tündér vagy-e, banya?
A szeretőm leszel száz éjszaka.
Az életem péntekjén fölkereslek,
hozzád őrjöngve fölfohászkodom,
és kérem az igét, a szót, a kulcsot,
lábadra ejtve ráncos homlokom.
Lassú nekem az élet – sokszorozd meg
és adj a láznál lázabb lázakat.
Oly titkos ez a kincsesláda, nyisd föl,
hulljon le róla a kemény lakat.
Pörögjenek most gyorsan minden orsók,
lássak ragyogva, mint még sohasem,
mutass nekem most bölcsőt és koporsót,
bűvös ujjakkal illesd meg a sorsot
és gombolyítsd le lassú életem.
Forrás: MEK
I.
(Édes boszorkányom,
Láttál angyalt holtan?)
»Láttam szép magamat,
Mikor még nem voltam.«
(A Holdat a Nappal
Láttad összebujni?)
»Láttam fehér szivet
Pirosra fakulni.«
(Láttál napnyugatról
Napot kelni este?)
»Láttam Ujév napját
Szilvesztert keresve.«
(Leszitálni láttál
Égből eső-márványt?)
»Láttam az egeken
Fekete szivárványt.«
(Láttál már busongást
Csali, büszke kedvvel?)
»Láttam már sírgödröt
Tele szerelemmel.«
(Láttál visszafordult
Óramutatókat?)
»Láttam perzselését
Sohse-kapott csóknak.«
(Láttál már tengeren
Fogant őserdőket?)
»Láttam, ki sohse lesz,
A holnapi nődet.«
(És bolondot láttál,
Ki szerethet téged?)
»Láttam a szivedet,
Szivemen van s véged.«
II.
(Édes boszorkányom
Szivemre be ráhullsz)
»El foglak árulni,
Mert te is elárulsz.«
(Telve van a kedvem
A te szép valóddal)
»Kedvetlenségemet
Űzöm unott csókkal.«
(Szép asszonyságodban
Megmaradok szépen)
»Megakadt a szemem
Egy külömb legényen.«
(Egek csillagához
Nem hasonlitnálak)
»Jaj, be rossz a Földön,
Jaj, be rossz itt nálad.«
(Légy az én hűséges,
Drága feleségem)
»Feleséged vagyok
S elhagytalak régen.«
Forrás: MEK
Töff-töff, robogunk
Motólás ördögszekéren,
Zöld gépkocsin,
Éljen az Élet, éljen, éljen.
Töff-töff, csupa kín
E sárgolyó dühös harca,
De fátyolos
Az én arcom s a Léda arca.
Töff-töff, a Halál
Kacag. Érzi a mi hültünk.
Csúf az Élet,
Éljen. Mi legalább röpültünk.
Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei
Szent György-nap éjén sipitók,
Nyugtalanok a denevérek:
Dohos várak ó termeiben
Táncolnak az özvegy legények.
Bolond és fehér valahány.
Lesik a szent, tavaszi Holdat.
Hopp-Sárit és Áve-Máriát
Váltva és bokázva dalolnak.
Khiméra asszony serege,
Buta valót öldös, ahol jár.
Kereszttel őket szent pap űzi
S bütykös bottal hájhasu polgár.
Szent György-napon három a tánc.
Éjfélkor egy tátongó sírnak
Mélyébe esnek hirtelenül,
Hol rózsák és asszonyok nyílnak.
Huhog lármájuk messzire,
Viszik a hírt gyors inu kémek:
„Hahó, a tisztelt romok között
Dőzsölnek az özvegy legények.”
S egy rózsát tép le mindegyik.
Egy sóhajt hörg, mert jön a Hajnal.
Egy Lédát keres: reá-mered
S meghal kék, csókra-torzult ajkkal.
Reggel hiába gyűl a nép,
Nyoma sincs dalnak, bálnak, sírnak:
Egy-két vér-csöpp s könny-folt a falon
S egy-két bolond, verses papír-lap.
Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei
Az ajkaid közt rejtőznék el,
De a szemeid reám nyílnak:
Meglátnak az én cimboráim,
Nagyon holdas most minden éjjel.Lédám, meddig tart a bujósdi,
Ez az ős, húnyó, csalfa játék?
Tudom, hogy a nyomomban vannak
S nem szabad nyögni, sírni, szólni.Szomorú, zöld, nagy szemeidben
Dőzsölnek az én cimboráim,
Kikukucskálnak, leskelődnek
A Mámor, a Halál s az Isten.Ha akarják, szivemre szállnak,
Csókolj, Lédám, semmivé csókolj,
Hogy hiába jöttenek légyen,
Ha ajkaid közt megtalálnak.
Forrás: eternus.hu – Ady Endre versei
Isa por és hamu-kor.
Nem az égbolt, csak a boltja.
Halálba űzik a hőst,
a gyávát a hatalomba.
Nem a csillagközi por,
de a lélek-közi banda.
Porond-cár por-markában
a titkos értelmű bomba.
Jaj, a sivatagi csók!
Jaj, a megemésztő szolga!
Merre hajtsuk a csikót –
halálba vagy hatalomba?
Égilovas-buktató
kozmikus törpe, te ronda!
Halálba űzöd a hőst,
a gyávát a hatalomba.
