Címke: Világlíra

  • Anakreón: Thrák csikó

    Thrák csikó, mit nézel engem ferde szemmel és gyanakvón?
    Futsz előlem, szinte látni, sokra engem nem becsülsz.
    Lásd be hát, ha én akarnám szép nyakadba vetni gyeplőm,
    fékhez és kezemre szokva tartanál a cél felé.

    Most a lágy füvön legelve könnyű kedvvel csak ficánkolsz,
    míg hozzád való lovasra, majd ki megtör, nem találsz.

    Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Li Sang-jin: A névtelen kedvesnek

    Azt mondtad, eljössz s nem vagy itt, nincs semmi jel se fent, se lent,
    tornyod körül csak a fakó késői holdsugár dereng.
    Sírok teérted hangosan, de mégsem ébredsz a szobán,
    kusza leveled olvasom, de a tintája halovány.

    …Jégmadár-tollal ékített lámpádba kék a gyertyafény,
    bagollyal hímzett függönyöd lágy illatot röpít felém.
    De jaj, az Elvarázsolt Hegy kegyetlen és határtalan,
    én itt vagyok, te messze túl, köztünk tízezer szikla van.

    Kosztolányi Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jorgosz Szeferisz: A színpadon

    A tenger. Hogy lett ilyen a tenger?
    Éveken át a hegyekben tétlenkedtem,
    elvakítottak a szentjánosbogarak.
    Most a tengerparton várom,
    hogy kikössön egy-egy összetákolt
    tutajon valaki.

    De hát elmérgesedhet a tenger?
    Egyszer felszakította egy delfin,
    majd egy sirály szárnyhegye.

    És mégis édes volt a hullám,
    mikor gyermekként belevetettem magam,
    és akkor is, mikor legényként
    a kavicsok formáját vizsgálgattam,
    ritmusokat keresve,
    a Tengeri Öreg szólt hozzám:

    „Én vagyok a te földed.
    Lehet, hogy senki sem vagyok,
    de azzá változom, amivé szeretnéd.”

    (Szabó Antigóné fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

    J

  • Lucian Blaga: Fölirat

    (Inscripție)

    Az utak, melyeket nem járunk,
    az utak, melyek bennünk maradnak,
    azok is vezetnek, számolatlanul, valahová.

    A szavak, melyeket nem ejtünk ki,
    a szavak, melyek bennünk maradnak,
    azok is föltárják lényünket, maradéktalan.

    A csaták, melyeket nem vívunk meg,
    a csaták, melyek bennünk maradnak,
    azok is bővítik bennünk titkon a hazát.

    A magvak, amelyeket nem vetünk el,
    a magvak, melyek bennünk maradnak,
    azok is megsokszorozzák, végtelenül, az életet.

    A halál, melybe nem halunk bele,
    a halál, mely bennünk marad,
    az is mélyíti bennünk a hallgatást.

    És mindenütt, mindenbe
    gyökeret ereszt a vers.

    (Fordította: Lengyel Ferenc)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: A három legfurcsább szó

    Ha kimondom azt a szót, Jövő,
    első szótagja máris a múltba szökik.

    Ha kimondom azt a szót, Csend,
    le is rombolom.

    Ha kimondom azt a szót, Semmi,
    létrehozok valamit, minek egyetlen
    nemlétben sem jut hely.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rabindranath Tagore: Áldozati ének

    Csak pillanatig add nekem,
    hogy melléd ülhessek bár, kérve kérlek,
    munkámat aztán befejezhetem.

    Nem tud elülni a szivem.
    Arcod látása nélkül egyre küzdök
    kesereves, meddő, partalan vizen.

    Ma ablakomra hullt remek,
    sóhajszerelmű zenéje a nyárnak,
    s dongó méhektől zsongott a berek.

    Most Téged nézlek egyedül,
    míg valahol nagy élet-áldozatról
    a semmittevés álma rám terül.

    Dsida Jenő fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ronsard: Szonett, Heléna számára

    Ha már öreg lesz Ön, s este, gyertyája égvén,
    tűz mellett űl, sodorva meg bontva a fonalt,
    dudolva verseim, mélázón mondja majd:
    Ronsard dicsért így egykor, mikor még szép valék én…

    S ha hallja ezt cselédje, kit már a munka végén
    el-elnyom a buzgóság, s főt bóbiskolva hajt,
    nevemre fölneszel, s Önre áldást sohajt,
    akinek munkálkodtam örökös dicsőségén.

    Én föld alatt leszek már s merő árny, csonttalan,
    mirtusok árnya közt nyujtózom gondtalan,
    Ön meg anyóka lesz, tűzhelynél görnyedő,

    s majd bánja már szerelmem, s lenéző gőgje olvad, –
    ó, higgyen hát nekem, tán késő lesz már holnap,
    éljen, tépje a rózsát, ma még van rá idő!

    (Tóth Árpád fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: Álmatlan éj

    Hánykolódom ágyamon;
    Szinte fojt az éj, a fülledt,
    Csak a falióra lüktet
    A sötétben monoton.
    Párka, orsód, zurrogásod,
    Halk homály, a suttogásod,
    Élet, egér-motozásod
    Mért izgat úgy, mondd, miért?
    Mi vagy, moraj? Öncsalás vagy?
    Zokogás vagy számadás? Vagy
    Vád az elveszett napért?
    Itt vagy, ott vagy, szüntelen vagy?
    Büntetés vagy intelem vagy?
    Szeretnélek érteni –
    Szóljatok, éj titkai!

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tristan Tzara: Elágazás

    Nem akarlak elhagyni
    Mosolyom úgy a testedhez tapadt
    Mint az alga csókja a kövekhez
    Hajlott korom mélyén egy jókedvű lármás kisgyerek él
    De csak te tudod kicsalogatni házából
    Mint kedves hangok a csigabigát
    A fű közül
    Virágok üde keze tárul felém
    De nekem csak a te hangod a kedves
    Mint kedves kezeid mint a megfoghatatlan este mint a pihenés

    Fordította: Somlyó György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXXII. szonett

    Ha túléled ama boldog napot,
    Melyen a bitang halál leterít,
    S véletlenül mégegyszer átfutod
    Volt híved gyarló és nyers sorait:
    Gondolj arra, hogy fejlődik a kor,
    S tartsd meg, bár minden toll legyőzi, őket,
    Tartsd meg, értem, s nem rímemért, mit oly
    Könnyedén túlszárnyalnak a különbek.
    Ó, tisztelj meg, hogy ezt mondod: „Íme,
    Ha a növő korral nő a barátom,
    Drágább kincset szült volna a szíve,
    S feszíthetne most rangosabb batáron;

    De mert meghalt, s van jobb: őt, amit átélt,
    Azért olvasom, s mást a stílusáért.”

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig