Avarszín gyapjukabátban
elszállt az ablak alatt,
futottam rögtön utána,
kergettem, mint a nyarat.
Futottam, jaj, de hiába,
elnyelte a fergeteg,
ősz lett, mély ősz egy csapásra –
zuhogtak falevelek.
Kertjeink halotti tánca,
zúduló sárga szelek,
avarszín gyapjukabátja
hol száll most, merre lebeg?
Megáll az ember zihálva,
s ríni kezd, mint a gyerek,
s kérdezi csak úgy magába:
istenem, kit kergetek?
Szelet és falevelet.
Forrás: Szeretem a verseket
Nincsen fája, nincsen bokra,
mégis erdő és susog,
puha lombokban alusznak
mogyorószín mókusok.
A nincs-fákon száz nincs-mókus,
nincsen-fűben fekszem én,
szerelemre-boldogságra
nincs-erdőben leltem én.
Be boldog lehetnék itten,
de hajnalban négy madár
csőrébe fogja az erdő
négy sarkát és tovaszáll…
Hull a könnyem, de szívemben
rezeg, búg még a derű
s olyan édes gyerekhangon,
mint a nádihegedű.
Forrás: Zelk Zoltán: Sirály (kötet)
Egy hattyú alszik a tavon
Mint rózsa, úgy lebeg,
léte folyékony s olvadó,
akár a fellegek.
Néhány árnyék a vízre ül,
Mert nem talál haza –
Nem is árnyak talán, csupán
fenyőfák sóhaja.
A hattyúk nem is rózsák,
De víziangyalok,
Az ég álmodja őket,
Ha olykor andalog.
Forrás: Lélektől lélekig
Este jó, este jó,
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.
Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül,
bogárkarika forog
a lámpa körül.
A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.
Lassu tánc, lassu tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.
De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.
Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is, mint a füst,
mert könnyű vagyok…
Ki emel, ki emel
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet…
Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.
Forrás: Lélektől lélekig
Figyelmeztetlek;
mint a téli reggel,
egemen annyi csak
– ha fölkél is – a nap,
amennyi sugarat
tőled ha kap.
S: vigyázzad lépteid,
ha mellettem, velem,
a percek ónosesője zizeg,
megfagy a köveken.
És: kapaszkodni nincs
se fal, se ág…
Én be nem csaplak,
a közhely szavát mondom,
ha érteni csak az segít.
Tél van. Korán esteledik.
Forrás: Index fórum – Kedvesch versek
Hallod a harmat gurulását,
hallod az esőcseppeket?
hallod a lepkék szárnycsapását
s ha egy homokszem megreped?
Forrás: Lélektől lélekig
Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó –
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közeleg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött –
elnémul a rigó, el a tücsök.
Mily korán jő, mily korán tör felénk –
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.
Csügged az ág, ejti leveleit. –
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!
Forrás: Lélektől lélekig
Hogy ifjú tested átsüt a halálon,
másfélezer magányos éjszakámon,
hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek,
hogy árvaságom ablakát beverted,
hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak,
hogy a temetők rám ujjal mutatnak,
hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség,
nincs más erény már, csak az ifjú szépség,
hogy gyűretlen hasad, tündöklő térded
napkeltét lesik a didergő éjek,
hogy nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
mert arcod fénye nem szűnik fölöttem,
s kiver a boldogság, mint a verejték –
oly gyönyörű! oly elviselhetetlen!
Forrás: Szeretem a verseket
Már hallgat a szív. Fölhangosodnak
Isten léptei.
Most fogja meg vagy most engedi el
kezem az Isten?
Forrás: Lélektől lélekig
Nem alszik még kis Jézuska,
lágy szalmában fekszik ébren.
Három csillag áll fölötte,
mosolyogva fönn az égen.
Szól egy csillag két társának:
„Nem mennénk le Jézuskához?
Melegítsük, hátha fázik!…
Keljünk útra jászolához.”
Így beszélnek, jődögélnek
égi útról, földi útra.
Kis Jézuska jászolához
visz a három csillag útja.
És odalent már az ajtón
fűszállal kis bárány tér be,
s így szól: „E füvecskét hoztam
én Jézuska örömére.”
S jönnek lepkék édes mézzel,
jön a szellő virágporral,
jönnek a három királyok,
s jönnek pásztorok nagy bottal.
Mosolyogna Jézus rájuk,
de alszik már, nincsen ébren.
Három pásztor őrzi álmát:
három csillag fönn az égen.
Jönnek messzi földről népek,
hoznak nótát, hoznak kincset.
Erdő, porszem súgja vélük:
„Megszületett, ím, a kisded…”
Forrás: Szeretem a verseket
