(Babits Mihály fordítása)
Ott hagytak bennünket éjszakára, egy fehér,
terrászon, elaléltan a rózsák között. A meleg
izzadság csorgott mint a könnyek, kebleinkre
a hónunk alól. Nehéz gyönyör bíborozta hanyatt-
csukló fejeinket.
Négy fogoly galamb röpködött fölöttünk, négy-
féle illattal átitatva, csöndben. Szárnyaikról
cseppekben hullott a parfüm a meztelen nőkre.
Csupa írisz voltam.
Óh lanyhaság! Arcomat egy fiatal lány hasára
nyugtattam, aki nedves hajam frissességébe bur-
kolózott. Nyitott ajkamat megrészegítette sáfrányos
bőrének illata. Nyakamra zárta combjait.
Aludtam, de valami fárasztó álom felébresztett:
egy iynx, éjjeli vágyaknak madara, eszeveszetten
dalolt a távolban. Borzongva, felköhögtem.
Egy lankadó kar, mint egy virág, emelkedett a
légbe, lassan, a hold felé.
