A vén anyó, Európa ül
A vén kemence mellett.
Ablakban áll a Marika,
A Maryke, Amerika,
Az kérdez, ez felelget.
A vén anyó, Európa szól:
„Mi újság, nézz ki, lányom?”
– Jaj, csupa víz és semmi part,
A háború még egyre tart
A Csöndes-óceánon!
A vén anyó, Európa szól:
„Felül ki van, leányom?”
– Kilencszáz ember vízbe ful,
És Makarov van legalul,
És nem vezet hozzá nyom.
A vén anyó, Európa szól:
„De Port-Arthur, az áll még?”
– Áll még, de rajta annyi lék,
Hogy egy szitának vón elég,
Már nem erőd, csak árnyék.
A vén anyó, Európa szól:
„A helyzet egyre rosszabb.
Ki annyi embert eltemet,
Kifejezem részvétemet
A cárnak, az orosznak!”
„Föl fog ragyogni újra majd
Nevének híre, fénye,
Ragyogni fog majd, mint a nap…”
– A béke volna okosabb,
Tán közbelépni kéne?
A vén anyó, Európa szól:
„A sok csapásért szánom,
Majd jó szerencsét ád az ég,
De közbelépni kora még,
Ráérünk arra, lányom!”
– A szárazföldön dúl a harc,
Egy ország sírba szálljon? –
„Honáért hal meg annyi hős,
A béke nem oly sietős,
Ráérünk arra, lányom!”
– Bosszút áll, gyilkos-véreset
Az orosz a japánon,
És mindakettő fogyni kezd,
Ez azt gyilkolja, az meg ezt…
„Csak hadd gyilkolja, lányom!”
– Mi nézzük szótlan, tétlenül? –
„Dehogy! Mi tépést tépünk.
Hogy ölik egymást a fajok,
Ezért szivünk fáj, sőt sajog,
De közbe mégse lépünk.”
– Már csillapul a harci zaj,
A föld, a tenger csendes…
Elvétve szól az ágyú csak… –
„Várjunk, leányom, hallgatag,
Mig síri, síri csend lesz.”
– Csend van, anyó, földön, vizen,
Sehol egy árva lélek,
Minden hajó a vízbe lent
És mindenütt csend, szörnyü csend
És sehol semmi élet… –
A vén anyó, Európa szól:
„Még egyszer nézz ki, lányom!”
– Mely csupa csont és csupa vér,
Hallgat a szörnyü csatatér
És néma, mint az álom! –
A vén anyó, Európa szól:
„Béke a nyugovókra!
Hogy elpusztult két büszke had,
Most vár reánk nagy föladat,
Most, most ütött az óra.”
„A pusztulás helyére most
Röpüljünk könnyü szárnyon…
Ott a mi gazdag szüretünk,
Most végre közbeléphetünk,
Csak el ne késsünk, lányom!”
„Most béke lesz – most béke van
A csendes mandzsu tájon,
És te meg én, két jó rokon,
Megosztozunk a csontokon:
Oroszon és japánon…
Így kell csinálni, lányom!”
1904