Még gyertyám el nem oltottam,
tisztát akarván venni,
mantlizsákom felbontottam,
s mellém találám tenni.
Hát egyszer lassú mozgással
szobám ajtaja nyílik,
s rajta csendes suhanással
egy rózsaszál benyílik.
Hogy magamat aludtattam,
lábujjhegyen lépeget,
Ruszánda megáll felettem,
s rám csókokat hintet.
Amint pillám közt sejtettem,
felém kezdett hajolni,
ugyan miket érezhettem,
ki ne tudná gondolni?
Tovább magamat hogy titkolnám?
Karom kiterjesztettem,
s amint magamhoz kapcsolnám,
az ágyról leejtettem.
Én leugrottam megrettenve,
hogy felkapjam lyányomat.
Mit kaptam fel, felserkenve?
Veres mantlizsákomat.
Forrás: www.eternus.hu – Fazekas Mihály versei