Betűkből építelek föl
vonalakból
színből
izzó szavakból
rebbenő könnyűségből
áttetsző-meleg-lüktető
világdarabnak
szép reggelnek
mosolyos délutánnak
életem el nem szakadó részének.
Fájdalmasan és izgatottan
mint egy Rodin-szobor
bomlasz ki a ködből
egy világváros mélységeiből
zilált véletleneken át.
Az el nem szállt nyilak tömörségével zuhogok
feléd.
A boldogság fehér selyméből
adhat-e rád köntöst
karjaim feszülő íve.
A hideg magány zuzmaráz
és a sötétülő idő
mint egy híg hüllő gázol át rajtam.
Életünkből
boltozhatunk-e palotát
amelyben
szűrt fényű szemeid gyönyörű csendje világít?
Forrás: Lélektől lélekig
