Amikor
a fáról még alig lejött ősünk
a nőstényére pillantva
nem csupán párzási dühöt érzett,
hanem valamiféle halk szomorúságot is,
amikor
szeretni kezdte
a sejtelmes alkonyórákat,
amikor már
nem taposta le
futás közben a vadvirágokat,
hanem gyengéden kikerülte őket –
akkor született meg a szerelem,
s vele az ember.
Forrás: Lélektől lélekig