Akarlak, szeretlek, kellesz nekem
dacos, síró szíved csupa vad szerelem
csupa vágy, csupa láng
csupa konok erő
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? Távolság? Mit jelent?
Mindig több, több éhséget teremt.
Hiszen elpusztulunk így Te meg én
két árva fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés
boruljunk össze, mellre mell
két fáklya szívünk hadd lobbanjon el!
Hasító villám szívemen át
feszül és tágul az egész világ
szűk abroncsok a sarkkörök
kicsap a tenger, s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt – vagy halál és pusztulás
szerelem – szerelem, fényvarázs.
Forrás: Lélektől lélekig
