Csak most jöttem, s alig válthattunk szót mi ketten,
a csengő rám riaszt, a halk inas belép:
látogatója jött… Üdvözletek… Beszéd…
Búcsú… S aztán megint más jön… S így megy – szünetlen.
Már tüskés láncokat feszítenék, de menten!
S mély farkasvermeket, csapdákat rejtenék,
s ha csapda, lánc, verem nem volna mind elég,
futnék a Styx mögé, hogy az védjen meg engem!
Te átkozott pimasz! Én tüzes tűkön állok,
mint elítélt, akit már szólít a bakó,
te meg csak fecseged a tegnapesti bálod.
No most… kesztyűt veszel… s a kalapodat, ó!
A szívem földobog, – remélek, lángra gyúlva…
S, Egek! Ez a barom… nem letelepszik újra?!
Kardos László fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
