Ez a szív már régen és örökre elárvult
De a gondolat bátor s odafönt
Bús felhők fölött vörös csóva tovaszáguld,
Mígnem elaltat, elringat a csönd
S érzékeim álmodva zsonganak s mind ami már múlt
Lassan bókol felém s bágyadt bánattal köszönt
S mint élénk mécstüzek, az elhagyott templomban kedvökre ha égnek:
Apró látomások közelednek színesen s meghitten örülnek az éjnek;
Hűs szél indul eközben s nyílt éjre kibomlik az alkony
S a csillagtárs pislákolva neveti odafenn bús gyönyöröm
S a kövér árnyak közelembe húzódnak, mielőtt elalszom.
Forrás: Lélektől lélekig
