1953–1964
Madárnak kellett volna lennem.
és elröppennem
De kő vagyok, ólommal erezett.
Ólomszárnyon lebegek.
*
A mézem is – darázsgyüjtötte méz.
*
Hiába intem magam bölcsességgel,
hogy legyen elég a pillanat terhe,
mikor egész multam s egész jövőm
hegyes szögekkel a szívembe verve.
*
Bátrabban élj! Félelmeidet győzd le!
Ilyen hős légy, ha nem lehetsz más!
Mert alig van biztosabb erőforrás,
mint a legyőzött félelem.
*
Meghajszolt állat, elbotlik a test,
az értelem kibúvókat keres,
de míg lendülne hajdan büszke szárnya,
belátja már, úgyis minden hiába.
*
A pokol tornácára vettetett,
helyük nem találó lelkek közé.
Bűn nélkül mondtak rá ítéletet.
Nem pörölt. Hagyta, hogy megkötözzék.
*
Vaskorban éltem. Éles pengék
hasogatták födetlen mellemet.
Bocsássatok meg, kik megöltetek –
ha bocsánatos bűn a bűntelenség!
*
A soha-meg-nem-alkuvás
dühét-gyönyörét
karszti bokrok
tőletek tanultam.
*
Elszántan, mivel minden perc utolsó,
papírlapnak feszül a homlokom –
így építem föl sorsomat soronként.
*
Az örökifjú, meztelen égbolt
borul az ember vágyai fölé.
*
Szívemet már megigazítsd,
félelmeimet elcsitítsd.
Partodon, melyet béke csöndje mos,
lehessek végre otthonos.
Forrás: Lélektől lélekig
