Szabó Lőrinc: Alvajárás a Semmiben

Éveken át mivel takartam el
szörnyű naivságomat? Semmivel:

nem tudtam róla, hát titkon maradt!
Hallgattam és szégyelltem magamat;

sokat sírtam, és csúfolt félelem
és révedezés lett az életem.

Hittem, gépiesen, tehát nagyon,
s még nem kritizált az alázatom.

Már negyedikbe mentem, mintakép,
jeles diák; félszeg és csúnya; gép

minden munkára; – fogott az eszem,
de önállótlan voltam teljesen.

Sokszor aztán felejtettem magam,
s repült az idő, nem tudom, hogyan –

s nagy mámor lehetett ez, nagy gyönyör,
úgy fájt, emlékszem, fölrezzenni, föl-

ébredni belőle: nagy parancs, igen:
Alvajárás volt ez a Semmiben!

Forrás: Lélektől lélekig