Vén gebém, gyerünk, nosza,
Elripacskodni Shakespeare-ünket.
Kean
Sötét, latyakos út, fölötte
a köd sem oszlik szerteszét.
Fakó bódémat nyöszörögve
vonszolja négy rozzant kerék.
Arlecchino nappali arca,
mint Pierrot, sápadt-beteg.
S Colombina sarokba rakja
a tarka foltos göncöket…
Gyászos gebék, kullogjatok hát!
Színészek, ripacskodjatok!
Osszon a kóborló igazság
mindenkinek fényt s bánatot!
A lelket a penész belepte,
de sírni kell s dalolni úgy,
hogy édenkerti énekembe
vezessen végül minden út.
Fordította: Baka István
Forrás: Lélektől lélekig
