Hogy hazatértem egy-két éjen át,
hallottam még a csalogány dalát:
s hogy harmadnapon örömváró füllel
lestem hangját az énekes bozótnak,
a csalogányok némák voltak!
A tavasz végdala jutott nekem –
ez életem!
Mikor engem ringatott a karján,
nem volt fiatal asszony már anyám,
s hogy nőttem, gond és teher tért a házhoz,
anyácskám gyakran így szólított engem:
„Vigaszt keresek nevető szemedben,
ifjúságom búcsúja vagy nekem,
én gyermekem.”
Gyerekléptekkel sok oly házban jártam,
melyben azóta csend s magány van.
– Sok olyanba, mely már aludni készül,
udvaraikba víg virágok keltek,
melyek nevei nótát énekeltek:
százszorszép bokor – égő szerelem
nyílott nekem!
Hosszú uzsonnák a hársfa alatt
megrövidültek. Az idő halad.
Nappal eloszló tarka pipafüstben,
kiket kertünkben együtt ülni látok,
megöregedtek mind a jó barátok –
újak nem jöttek. Ím, megértem, –
egy kedves világ végét értem.
Forrás: Lélektől lélekig
