Keresem
az elveszett időt.
Néha álom-valóság
puha karmán
megpillantom őt –
szólnék, rádobott
kiáltással kérlelni
az elmenőt –
volt idők roppant fala
árny-fényén
kardjába dől…
*
Szemei napot játszanak
üveggyöngyök ujjain –
melengető félelmek
üldögélnek kispadok
kint felejtett álmain…
Nagy fekete szárnyú ember
repül be nyitva hagyott
szívemen –
nagy remények csókolják
meg arcomat oly hirtelen…
Égetnek levetkőzött csókok,
édesem –
égetnek elevenen izzó
kételyben.
Itt vagy – ahol nem lehetsz.
Levetsz minden énedet –
leveted nyugalmam
ruháját –
leveted gyermekszívem
imáját…
Nem tudlak átölelni.
Nem tudok hozzád bújni.
Nem tudlak megszokni.
Nem tudok megszökni.
Nem tudlak szenvedni.
Nem tudok nem lenni.
Soha.
Soha.
Forrás: Lélektől lélekig
