Fáradt vagyok, és szomorún
ülök Zalával szemben; itt
sírok Boglárnak partjain.
Billenj fürtömről, koszorúm,
s rejts el, hold, ragyogásaid.
Lassan hajtom le fejemet tenyerembe,
s vívom egyedül magányos háborúm,
miről nem tudom még, hogy már elveszett-e?
Ülök Zalával szemben szomorún
s körülöttem az alkony fényeit
köd-kék ágyúival lövi a késő este.
Oltsd ki hát, szívem, te is, lángjaid.
Magányos tűznek, ó, mi értelme vagyon?
Nem melegít, messze nem ragyog;
pislákol csak sárga tanyámban itt
veszendőn a somogyi oldalon,
hol, őszi füst s őszi por kavarog,
s ha volna se látnák nagy villanásait.
Forrás: Lélektől lélekig
