Fekszem a fűben,
nézem, ahogy a szél belekap a szálakba,
incselkedik,
… s a fűszálak játszadozva, cinkosan
összenevetnek az orrom előtt:
… bolond ez a világ.
Mosolyog a tinta is a papíron:
… kéket mosolyog…
… mert olyan jó eltévedni,
aztán csöndesen hazamenni,
nevetni,
megbánni.
szép nagy könnyeket sírni,…
… mert bolonddá tesz e bolond világ,
és olyan jó bolondnak lenni.
Olyan jó, hogy van nekünk
a cseresznyefán
pirosszemű elefánt,
amitől nem szakad le az ág,
és nem szakad le az ég sem.
Nem is kérdem,
hogy miért nem.
Ott vársz majd rám,
zöld tekintetbe öltözve,
… és szép lassan majd
helyére fordul a világ,
s állok majd fürkészőn, izgatottan
esetleg
esetlen,
fejem fölött a fű zöldjével,
talpam alatt az ég kékjében.
Forrás: Lélektől lélekig
