Ha csak rád gondolok, megáll a szívem,
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz, fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.
Csak szó vagyok. Hol is nyílhatna lényem
létre, ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor, ki naptól
föl nem perzselt földre csak néha lép.
Csak szó. De annak is tartalma tőled
árad belém. Nem érvel, csak ragyog,
csak létezik. Rád nézek és beszéd nem,
csak hang vagyok. Csak hallgatás vagyok.
Forrás: Lélektől lélekig
Ez a szív már régen és örökre elárvult
De a gondolat bátor s odafönt
Bús felhők fölött vörös csóva tovaszáguld,
Mígnem elaltat, elringat a csönd
S érzékeim álmodva zsonganak s mind ami már múlt
Lassan bókol felém s bágyadt bánattal köszönt
S mint élénk mécstüzek, az elhagyott templomban kedvökre ha égnek:
Apró látomások közelednek színesen s meghitten örülnek az éjnek;
Hűs szél indul eközben s nyílt éjre kibomlik az alkony
S a csillagtárs pislákolva neveti odafenn bús gyönyöröm
S a kövér árnyak közelembe húzódnak, mielőtt elalszom.
Forrás: Lélektől lélekig
Köd vagyok. Körbeveszlek.
Elkísérlek. Merre jársz?
Látlak téged. És megértem.
Megértelek. Másra vársz.
Eső vagyok. Lázas-hideg.
Cseppnyi könny az ablakon.
Fáznál tőlem. És megértem.
Megértem, de fáj nagyon…
Érzés vagyok. Szavakon át,
Újra elmondom magam.
Csak suttogok. Én megértem.
Csak ne add fel magad!
Napfény vagyok. Bár ragyognék,
Csillagról rád, éjen át.
Harsány fényű napsütésnél
Hallanád az ő szavát.
Éjfél vagyok. Ébren talállak.
Olvasom kusza gondolatod.
És nem óvsz meg az éjszakától
Megtört és fáradt vagyok.
Csak csend vagyok. Minden hallgatással
Egyre többet mondhatok…
Mágnes vagy. Minden másnál
Jobban vonzol, tél-titok.
Forrás: Lélektől lélekig
Először fecskék, később denevérek
hasogatták az estét; a hegy is
függönyözte kék arcát és a nádas
eldajkálta a síró szeleket.
Jött a sötétség… Reszkető keze
megtapogatta kunyhóm falait,
nagy árnyakat bontott ki és bemászott
udvaromra a keritésen át.
Ott megpihent; aztán anyagtalan
testével óvatosan eltakarta
az ablakokat, a kereszteket,
s hogy megmérgezze csillogó vizét,
vén kutunkba is leereszkedett…
Már félni kezdtem; de a hegytetőkön
előgurult a Hold… S ím: a halott-
fehér fényben fekete bivalyok
ballagtak át a szétfolyó mezőkön.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy éjjel a sátán ágyamhoz álla;
Nevetett, hítt, igérte kincseit.
Frakkot viselt s oly inger volt szavába’,
Hogy már azt hittem: végem, elveszit!
«Eljősz-e hozzám, édes, jó barátom?
Protekcziómat ígérem neked.
Mi kell? Szép hölgy? arany? fény? pompa? mámor?
Mind a tied lesz…» – Én koldus leszek.
«Agyadban égsz s rossz álmaid’ beszéled:
Igy senki sem felelt nekem soha.
Rég’ vágyom okos alkut kötni véled;
Ne légy, öcsém, ily szörnyen ostoba.
Dörgöld ki szemeid’ s ne álmodozzál;
Légy ember és ne hitvány lázbeteg.
Gavallér lesz belőled. Jősz-e hozzám?…
Fejedet rázod?…» Én koldus leszek.
Gavallérnak kevély vagyok s ügyetlen;
Majom és róka lenni nem tudok.
Kincsnek pedig hatalma nincs felettem;
Az kincsem, a mit érzek, gondolok!
Vigasztalóm az édes dal zenéje;
Ez balzsamom, hitem, ha szenvedek;
S dalolva hágok a sátán fejére.
Aranyod nem kell! Én koldus leszek!
Urad vagyok! Leszállok a pokolba
És Luczifert magát elégetem.
A jókat összegyűjtöm egy akolba.
Halleluja! Megáldva végzetem!
«Már látom, hogy méltó vagy ostoromra,
Bolond te, kin segítni nem lehet.
Adieu!» – S én visszadőltem vánkosomra
És felzokogtam: Én koldus leszek!
Forrás: Lélektől lélekig
Szent szövetségre lépett
szíveddel az én szívem;
erősen összesimultak,
mindenben egy hiten.
Jaj, csak a gyenge rózsát,
kebled virágdíszét,
csak ezt a szegény barátnőt
lapítottuk mi szét.
Fordította Kálnoky László
Forrás: Lélektől lélekig
Felém távol szivárvány látszik,
Szivárványom hét színe játszik:
Rózsa remény, viola gyásza,
Hervadt levélszínű lemondás,
Kék honvágy, fájdalom bíborja
És jégszínű reménytelenség
És lelkem álmának fehérje.
Forrás: Lélektől lélekig
Margit, te édes,
szép, büszke sólyom,
bő nyár virága,
vagy ölyv, ott a tornyon:
ki fény és vigasság
és nincs benne gazság,
csak szív és igazság;
oly ügyes ő,
oly szüzes ő,
oly üde, üde nő,
szava, szeme,
szíve, kegye –
tollam hegye
bármily hevet szít,
véle nem vetekszik,
mert Margit édes,
szép, büszke sólyom,
bő nyár virága,
vagy ölyv, ott a tornyon;
erényes ritkaképp,
s oly szende, zsönge épp,
mint Isaphil, a szép,
édes fűszerecske,
illatos üvegcse,
nem jobb Cassandra, szebb se;
hű gondolatja szikla,
remek formája ritka,
s hiába jársz be száz helyet,
nem lelsz ily kedveset
és illedelmeset,
mint Margit, az édes,
szép, büszke sólyom,
bő nyár virága,
vagy ölyv, ott a tornyon.
Fordította Nemes Nagy Ágnes
Forrás: Lélektől lélekig
Olyan szép, olyan egyszerű,
Olyan áttetszően tiszta,
Szemében ott a létezés
Megfejthetetlen titka.
Most nem tudom, hogy mit tegyek,
Csak állok, mint egy bálvány,
Mert félek, hogyha mozdulnék,
Eltűnne, s nem találnám.
És siratnám, mert elveszett,
Míg élek… ezt a percet,
De adtál nekem szavakat,
Hogy én is szárnyra keljek!
Hogy elrepülhessek veled,
(Mert létezik varázslat!)
S te visszajössz, mert elhiszed,
– Hogy én is visszavárlak!
Forrás: Lélektől lélekig
