https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Leleszi Balázs Károly: Szívdobbanás egy ház előtt

    És a szerelem szövétneke mily´ törékeny.

    Eljöttem érted kedvesem, virágot és madarat találsz a tenyeremben,
    úgy mint régen a gazdag vándorkereskedők, akik messzi tájakról
    érkeztek
    és ritka virágokat, beszélő madarakat rejtettek iszákjukba.

    Nos kérlek, engedj be, régmúlt emlékeket őrzök a szívemben,
    kibújtam most a házak árnyékából, ahol úgy éreztem vékony
    karjaimban ringatlak
    és mégsem vagy olyan messze, mint álmaimban egy tutaj,
    amely a nagy folyam mélyén sodródik az ismeretlenbe.

    Sokáig kerestelek, de nézd, most már együtt vagyunk.

    Mondd eljössz-e velem, hogy újból csókjaidból meríthessek erőt?
    Mondd kedvesem, elkísérnél-e oda, ahol élek, hogy szemed
    kékje fölverje az üres teret?

    Kérlek ne szólj! Látom, hogy csomagolsz és mosolyogsz rám.
    És elindultunk a házak között, amikor az emberek nehéz
    álmukat aludták.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A fehér csönd

    Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
    Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
    Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
    Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
    Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
    A csókok és könnyek alkonyatán.

    Sikoltva, marva bukjék rám fejed
    S én tépem durván bársony-testedet.
    Nagyon is síma, illatos hajad,
    Zilálva, tépve verje arcomat.
    Fehér nyakad most nagyon is fehér,
    Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.

    Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
    Megállt az élet, nincsen több sora,
    Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
    Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.

    Fehér ördög-lepel hullott miránk,
    Fehér és csöndes lesz már a világ,
    Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
    Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
    Megöl a csend, ez a fehér lepel:
    Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tótfalusy István: A gubbiói farkas éneke

    Milyen jó meglapulni ennek az embernek karjai közt.
    Milyen jó idesimulni ösztövér testéhez.
    Milyen jó lustán, kedveskedőn nyalogatni a kezét meg az arcát.
    Milyen jó hosszan belemélyedni szeretet-barna szemébe.
    Milyen jó hallgatni szíve dobogását –
    meleg, mély, nyugodt szíve-dobogását.

    Eddig nem értettem magamat.
    Nem értettem, mi az az erő,
    az a kéjekre szomjas vad erő,
    ami űz, hajt az emberek ellen.

    Most már tudom.

    Azért harcoltam eddig mindenki ellen,
    mert azt akartam, hogy legyőzzenek.
    Azért szaggattam ízekre annyi embert,
    mert azt vártam, hogy megszelídítsenek.

    De a testük nem volt elég meleg ahhoz,
    hogy odabújjak mellé,
    és a kezük nem volt elég szelíd ahhoz,
    hogy megnyalogassam,
    és a szemük nem volt elég tiszta ahhoz,
    hogy megbabonázzon,
    És a szívük nem volt elég nyugodt és mélydobogású,
    hogy lecsendesítsen és álomba andalítson.

    Megöltem őket,
    mert nem voltak ilyenek, mint ez az ember.
    Megöltem őket,
    mert nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy megalázkodjam előttük.

    És én úgy szeretek megalázkodni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tornay András: Feküdj mellém

    Feküdj mellém, mintha beteg lennék
    Ápolj csak azzal, hogy itt vagy
    Fejtsük meg a sötétséget
    Hangtalanul nézzük a semmit
    Simogasd meg verejtékes homlokom
    Raboljuk ki a csendet
    Ne szólj – így nagyobb a zsákmány
    Ma megérintjük a csillagokat
    Érdes bőrünk visítva karcol:
    segélykiáltás, lavinakönyörgés

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kisfaludy György: Fényölelésed

    Fűszerillatú ág.
    Néztem a fényed.
    A bűvös koronád.
    Lassan forgott
    Benne a világ.
    Ott álltál fénylőn
    A világ tengelyén
    Előszörre tudtam itt,
    Hogy; Te vagy már az Én

    Mikor ott csillant
    Szemedben Itália
    Rámnéztél; enyém
    És tiéd az eufória.
    Vedd, vedd bátran
    Ezer éve várom
    És tudom a napot
    Mit a távol ezred
    Reménnyel rámhagyott.

    Fordultál egyet.
    És szelíd mosolyod
    Varázslatán át
    Lepergő jövőnk során
    Életed ezüst fonalát
    Mutattad, mely enyém is.
    Ahogy egymást kerülték
    Fényeink. Ezüstfehér
    Arany, vörös és a kék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Varró Dániel: Bádatos dapok

    Hideg dovebber dzsípős szele jő,
    Biatta bost bidded bező kopár,
    Oda az egyhe, őszies idő,
    S elbúlt a Gyár.

    Deb tudob, bilyed erős akarat
    Lelkesít, hogy daloljod bég a száj,
    Bégis dalolok, bitt a badarak,
    Bert hát buszáj.

    Bost búcsú déked, trillázó patak,
    Ti rózsák, badarak, te tarka rét,
    Búcsú déktek, artikulált szavak,
    Áldott beszéd!

    Zöld gyep, árgyas erdő, búcsú déked,
    Búcsú déked, vidáb, gyári lagzi,
    Begtört szívvel sebbi bást deb kérek,
    Csak hogy… hapci!!!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hamvas Béla: Idézet

    „A virág az egyetlen kép a földön, amiben a lélek önmagára ismer.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illés Endre: Szávitri

    „Furcsa társ a magány. Amink van, megoszthatatlanná válik.
    Amink hiányzik, kétszeresen hiányzik.
    A víz fölé hajolva tükörképünkben pirosabb és élőbb a vér,
    mint mibennünk, ha magányosak vagyunk.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig

    „Etiam ille est fur, qui fiduciam hominum rapit.”
    – Az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Veled

    szememet
    eltakarom. Veled

    Forrás: Lélektől lélekig