https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Ágai Ágnes: Bárhová lépek

    Bárhová lépek, beléd ütközöm.
    Át- és keresztül vagyok
    szőve már veled.
    Mozdulataiddal mozdulok,
    hangodra hangolódom.
    Így élünk kettős kötésben
    téphetetlenül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Axióma

    Akiben Isten
    hisz: teljesen mindegy, hogy
    hisz-e Istenben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Ádvent, 1948.

    Apám s anyámmal szeretnék lenni újból,
    meg nagypapával és nagymamával!
    … A három cédrus fölött fölsüt az új hold.
    Szívemben is jótékony félhomály van.

    A kis vaskályha dolgozik veszettül:
    úgy meg van tömve szénporral, majd szétdurran.
    Tűzgyíkok futkorásznak az oldalán keresztül,
    születnek s meg is halnak azon nyomban.

    A nagyanyámék ágya előtt keresztben
    álló díványon fekszem a jó melegben,
    azt figyelem, a fény az árnyakat hogy űzi.

    Csak hadiözvegy anyám alszik jégveremben,
    a nagyszobában, amit most nincs pénzünk fűteni.
    Fekszik, mint üres ágy, vagy sír eldőlt keresztje.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Makay Ida: Meztelen láng

    A versekbe öltözött vágy
    a szavak rongyait letépte.
    Némán áll előtted – s kitárva.
    Meztelen láng
    lobog hozzád és érted.
    Mintha egy meggyúlt erdő
    égne.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László: Ordas mondja

    Hóval a holdig én örvénylek
    lavinát hajtok elibétek

    sugár-cérnával gyors a körmöm
    éggel a földet egybe-öltöm

    tudok éhezni, jól torozni
    csillagokkal is táborozni

    csillagokkal is táborozni
    soha árvákat összehozni

    hóval a holdig én örvénylek
    lavinát hajtok elibétek

    előttetek e csillag robban
    én ordítok a sarkatokban

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Gyopár

    Azt mondta valaki:
    A Korongyoson gyopár is terem.
    Azóta vágyaimnak netovábbja
    A Korongyos-tető.

    Róla álmodom nappal-éjjel,
    S a pici fehér csillagokról,
    Mik szikráznak a vad kövek között.
    Mert úgy lehet:
    Egy hullócsillag szállt alá oda,
    Épp a Korongyos tetejére.

    Honnan indult: ki tudja azt?
    Talán egy nagyváros felett
    Látta útrakelni egy ifjú pár,
    Sikoltó ívét elkísérték szemmel,
    Míg legörbült a sötét horizontra.
    Találgatták: vajon hol nyugszik meg?

    Hát ide hullt.
    Ide, a Korongyos-tetőre.
    Ezer darabra hullott széjjel,
    De üdvösségét megtalálta.
    S minden kis része csillagalakú lett:
    Így született a havasi gyopár.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Pillanatkép

    Felhő árnyéka vonul
    végig a napsütötte domboldalon,
    minden más árnyékot közömbösít:
    az aratók föltekintenek,
    a búza ringásba kezd,
    a forrás elámul,
    a nyúl fölriad,
    az ág moccan,
    a sas megáll.
    Mindenki s minden viszonyul
    valamiképpen a változáshoz.

    Aztán folytatódik minden
    ott, ahol abbamaradt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Pyrrhus

    Győztem… A véres nap lement,
    Az izzó föld kihűl,
    Messze mezőn húnyó parázs.
    Győztem…
    De szívem nem örül,
    Dalra nem ver,
    Körülöttem a végtelen világ
    Romban, koromban, hamuban hever.

    Győztem, de megfáradt tagom
    Továbbvonszolni mi se készt,
    Csak az, hogy akarom.
    És szívem nem örül,
    Népem felét, jaj, derekabb felét
    A keselyűknek hagytam étekül.

    A Győzelem víg istenasszonya:
    Nike, oly szomorún tekint reám,
    Tekintetem felváltva elborong
    Babéron és temetők cyprusán,
    S én nem tudom már, hogy melyik mit ér,
    És fáradt, zavaros szemem
    Rajtuk ijedten, tétován pihen:
    Melyik a ciprus, melyik a babér?

    Ó, szívem nem örül.
    És véres koronám körül
    Halavány glória ragyog:
    Győztem. Még egy ily győzelem –

    S belehalok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Egyenlőség

    Azt hitték róla: fehér égi álom,
    A földre úgy száll alá, tündér-szárnyon.

    S ó szörnyű kép, én elmondhatom… láttam:
    Pallossal jött, piros hóhérpalástban.

    Előtte hosszú, hosszú sorban álltak
    Az emberek, és megváltásra vártak.

    Esengve kértek üdvöt, életet,
    Míg falanxuk előtt elléptetett:

    S ő, míg haladt a hús-sorfal előtt,
    A főt nézte, mely magasabbra nőtt.

    Nézte gúnnyal a legszebb fejeket
    És kezében a kard nem remegett.

    Sétált… mosolygott… meg-megállott:
    Levágta a főt, mely kiválott!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Fátum

    Apámmal együtt ültem a padon.
    Ő fáradt, nagy szemével, révedezve
    A nap utolsó csókjait kereste
    Az alkonyattól rőtes nyugaton.

    Szemébe néztem, a szemembe nézett,
    Hűs esti szél kezdett már lengeni
    És hirtelen egy delejes igézet
    Fogott el s könnybe vesztek szemeim.

    Mi volt ez? Sejtés, árnyék? Nem tudom már,
    De megéreztem, hogy fia vagyok
    És éreztem, bennem mint támadoznak
    Az örökölt, a szunnyadt bánatok.

    Éreztem, láttam, hogy nem is sokára
    Magamban ülök már a zöld padon
    És itt kísért majd az a régi bánat,
    Az én új fátumom!

    Forrás: Lélektől lélekig