Még látom olykor, néma éjjel,
csodás, sugaras arcodat.
Rég tűnt dalok igézetével
szíven érint a pillanat.
Csak mendegélsz tűnődve, lassan
halványkék ösvényeiden,
fejed felett két mozdulatlan
nagy csillag pihen szelíden.
Lator László fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Hogyan szeresselek,
ha félsz tőlem s ha nem vagy szabad;
ha elbújsz égő falevél mögé
s füstbe,
húsodba falazod magad:
homályos hazugságba,
jégpincébe,
mikor egyetlen szó elég,
hogy átrepüljük szakadékainkat,
a föld minden övezetét?
Akit nem véd a szerelem,
hiába védi az magát;
dereka körül égő erdő lehet szeméremöv,
koszorú-lánc –
elfogy a levegője,
nyomora,
csöndje
s nézi csak: hogy kopik
fölüle el az ég
utolsó csillagig.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy aggodalma volt Petőfinek:
Ágyban, párnák közt halni meg,
S mit úgy óhajtott, teljesítve lőn,
Mint hős, elhullt a harcmezőn.
Járnak pár százan sápadt képpel itt.
Közelgő sorsát érzi mindegyik.
De nem okoz félelmet senkinek:
Ágyban, párnák közt halni meg.
Mit bánja ő, ha részenként hal is meg,
Érezze elhalását minden íznek.
Fogyjon ki lassan, mint a mécs világa,
Egyet kíván csak: későn, jó sokára.
Forrás: Lélektől lélekig
Sok kis hajó közt, nagy hajó közt
Láttam egy ladikot:
Lélekvesztőt, egy-embernek valót.
Ily lélekvesztőn indultam el én
Az élet tengerére.
Mert nem adott az Isten más hajót.
Forrás: Lélektől lélekig
Keresztek ülnek a tarlón,
Keresztek a temetőben,
Keresztek a vállon, szívünkön,
Keresztek messze mezőkben
S csak a Kereszt gazdája nincs sehol.
Keresztek az egész földön,
Keresztek tornyon és mellen,
Keresztek a földi jóságon
S égi szózat: »Megérdemlem,
Keresztet mért vállaltam ezekért?«
Forrás: Lélektől lélekig
Nem különböznek: komor s víg napok.
Bár ragyog rózsás öröm reggelen,
Mert legdrágább szerelmem itt hagyott,
Búskomor éj nehezül szívemen.
Magányomban e szív alig piheg,
Habár a Nyár kezén a föld forog,
Halotti leplek vonják lelkemet;
Nem különböznek: komor s víg napok.
Habár a dús szél játszik, andalog
A fűszállal hullámzón, szüntelen,
E nappal felhevülni nem tudok,
Bár ragyog rózsás öröm reggelen.
És bájtalan a fecske röpte fenn,
A menny, az égi kék fakó, halott,
Ha szép, nem nekem, ami megterem,
Mert legdrágább szerelmem itt hagyott.
És karmazsin rózsák lobognak ott,
És százszorszép-permet a réteken,
Emitt pedig pipacspiros habok.
Búskomor éj nehezül szívemen.
Ez lett tehát szánandó helyzetem,
Ha messze mégy, világom, sorvadok;
Istenemre, mindvégig remélem,
Amit te mondasz, s amit mondhatok
Nem különböznek.
Forrás: Lélektől lélekig
Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.
Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan,
s én még maradnék tétovázva,
talán hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincsen is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer,
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nékik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
„Lásd, téged is szerettelek.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.”
Forrás: Lélektől lélekig
“Egyszer kimentettem egy kolibrit egy macska szájából. A tenyeremben tartottam az apró madarat, egyik kezemmel befedve a másikat. Nem éreztem a madár súlyát, és nem is tudtam volna, hogy ott van, ha nem éreztem volna a szívdobogását. Így van ez egy jó történettel vagy verssel is. A szívverést kell érezni, nem az olvasmány súlyát.”
Forrás: Lélektől lélekig
Istenem ezen a hajnali órán
amidőn madár se szól még s már eb sem ugat
bárhol vagy is
talán ott fönn lebegsz túl túl a galaktikákon
vagy itt benn a szívemben rejtőzködöl
bárhol vagy is Te Láthatatlan
Te Ismeretlen
mutasd meg magad
kereslek kerestelek
ám a neved harsogók üresen kongó
kiáltozása elől
bedugtam s bedugom fülem
nem tudom immár ki vagyok mi vagyok
csökönyös bitang juhod-é avagy
elkóborolt kihűlt ebed
aki orrát s riadt tekintetét földnek
szegezve lohol egy idegen nyomon
nem tudom magam sem tudom
kérlek hát fogadj el kételyeimmel
vakon botladozó beszédemmel
s ha nem akarod úgy akár
választ se adj
csak engedd hogy megszólítsalak
kakas szól kiált a kakas
emlékezem: mint vallattalak
vallottalak és tagadtalak
mert nehéz igen nehéz megértenem
hogy Te a Gonoszt is virulni
vigadni hagyod
s mert nem tudom ki vagy
s hogy én ki vagyok
már azt sem tudom
világosságra szomjazom
nincs egyebem
csak magam
oldozd fel kérlek szorongásomat
oltalmazd szeretteimet
fékezd meg indulataimat
pásztorom őrizőm ha vagy
veszni ne hagyj
Ámen
Ne hagyd hogy ne így legyen
Forrás: Lélektől lélekig
