Születésem előtt mintegy 9 hónappal
összegyűlt apám-anyám
(pusztán a Testület működtetése végett),
hogy engem oda-idézve:
életfogytiglanra + halálra
ítéljenek; holott
semmit se tudtak rólam.
– Az ítélet jogtalan, de erős.
Végrehajtása folyamatban.
Fellebbezésnek helye nincs.
Forrás: Szeretem a verseket
El ne feledd soha, amit ígértek
szülők, barátok, költők, iskolák:
hogy kedves, okos, szép, igaz s tiéd lesz,
mit álmaidba szőtt a szomjú vágy:
s a gúzst se aztán, a lárvája-tépett
valót, az ellened-rideg világ
kezét: bírákul a gonosztevőket,
s a kést, mely hited erét metszi át: –
de azt se, hogy volt pár pillanatod,
mely a lét mocskából felragadott
a mindenséget hordó csillagokra:
s az orvos időt, mely emlékké oldja,
amit a kín lelkedbe égetett.
Különben nem bírnád az életet
Forrás: Szeretem a verseket
Ezüstös fény hull most a házra,
beles a hold az ablakon,
és holdezüstre festi lágyan
a hajam, a karom… a vállam…
S az ágyon, nyáréji melegben
ezüstfénytől ragyog a testem.
Most így, csak így érints te drága
és bársony legyen minden szép szavad,
hisz ez varázslat, ez a hold varázsa,
megtörni hangos szóval nem szabad.
Ó simogass! Én mindig arra vágytam,
hogy simogass, ahogy a holdsugár…
Hát nem tudtad, hogy régen erre vár
a hajam… és a karom… és a vállam…
És csókolj úgy, mint senki mást
és csókolj úgy, mint a mesékben
mintha azt hinnéd, nem szabad,
és én kérlelnélek, hogy… miért nem?
És csókolj vadul és mohón,
hiszen lobogó tűzzé váltam,
csókkal boríts, ahol csak érsz
ezüst nyakam… ezüst hajam…
a karom és ezüstös vállam…
Elbújt a hold.
Elönti a szobát a lüktető sötét…
Ne sajnáld az eltűnt ezüstcsodát:
Majd kárpótollak mindezért.
Forrás: Szeretem a verseket
Ha szívem bomlott, bús malom
S várok rémes pozdorja-sorsra:
Jön hirtelen egy nyugalom.
Ha így szólok: már mehetek,
Nem jöhet már új, sem jó, sem rossz,
Ütő vágy éri szívemet.
Az élet már adott sokat,
Bódítót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat.
Forrás: Szeretem a verseket
Várlak reggel.
Várlak délután.
Este
fehér zivatar rázza az ősfenyőket.
Csillogó buckák
zizegve rohannak.
A szél
hörögve lengeti hosszú hósörényét.
Zuzmarás utakon át
tündéri éjben
érkezel
kunyhóm elé, északifény leánya.
Prémek vattáznak
bolyhosan, fehéren,
szájad
piros melegén pihék halódnak,
zöldfényű csillag
reszket hajadban
s szánad előtt
felhőt zihálnak a rénszarvasok.
Forrás: Szeretem a verseket
Mikor megláttalak, új életre keltem,
Kínos élet zordon múltját elfeledtem,
Megnyílott előttem a bezárult éden,
Újra fellobogott elhamvadt reményem.
– Rózsaszínű felhők úszkáltak az égen.
Ha néha hányt-vetett kétkedés hulláma,
Boldoggá tett szemed bíztató sugára.
Óh, hogy hittem én e csalfa, bolygó fénynek…
…Rabszolgája lettem csapodár szívének…
– Hittem a mosolygó, rózsaszínű égnek.
Amikor elváltunk, szívem fénylő lángja
Kialudt örökre sötét éjszakába’…
Komor bánattá vált tündöklő reményem,
Fojtogató kínná égő szenvedélyem…
– Sötét, bús fellegek nyargaltak az égen.
Forrás: Szeretem a verseket
„Nem szeretném előre látni a jövőt. Csupán a jelennel törődök. Isten nem adott hatalmat a következő pillanat felett.”
Forrás: idézetgyűjtemény
Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?
Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?
Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz… s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!
Forrás: Szeretem a verseket
