Egyetlen egyszer
halhattam csak meg érted.
Élned neked kell.
Forrás: Lélektől lélekig
Szerző: Mária Németh
-
Ady Endre: A türelem bilincse
Üzenem:
Vedd magadra a türelemnek
Rozsdás bilincsét
S ha talán rossz a zár,
Várj, míg megigazíthatom.
Bilincsem voltál,
Bilincsed voltam,
Bilincs volt egész életünk,
Szerelmünk és Napunk,
Kikapóságunk és hűségünk,
Csókunk, elernyedésünk, lángunk,
Téves, sok esküvésünk,
De jó bilincs volt,
Derék béklyó
S rabok voltunk volna mindétig,
Ha nincs rabság és nincs bilincs.
Vedd hát az utolsót,
A legszerelmesebbet,
A türelem bilincsét
S várd, hogy mihamar
Kegyetlenül lezárom,
De várd,
De akard a végső rabságot,
Minden élet s öröm tetejét:
A türelmet,
Akarom,
Üzenem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Szabó Lőrinc: A PÁRT VÁLASZOL
Ember, hogy ne légy csupaszon,
erőidre és terveidre
láthatatlan páncélt terítve
valaha még védelmet adtak
neked is a legfőbb hatalmak,
a hiúság és a haszon.Most itt dideregsz csupaszon.
A hiúság, amért megölted,
magával vitte az erődet,
s mert haszna nincs semmi igaznak,
ami maradt lelkedben, az csak
az érdektelen szánalom.Én is így járok, csupaszon.
De nekem semmi az igazság:
járom a nagyobb érdek útját.
Csak az megváltó, aki használ!
Te nem mozdulsz? Nem is akarsz már
segíteni a barmokon?Akkor mégse vagy rokonom.
Te! te kívül vagy a világon!
Nem is nevetsz a butaságon!
Nem is lázadsz ellene! – Ember,
most már tudom, hogy idegennel,
az undor és az unalommagányával vitatkozom!
Ki kellett volna oltanod rég
az életedet, s hogy bírod még,
azért bírod csak bizonyára,
mert tudásod képmutatása
eddig megvédett utadon.Vigyázz! Készítem ostorom:
mert gyenge vagy a hitre, tettre,
mert nem figyelsz az emberekre,
mert érdektelen vagy, beteg vagy,
mert igazság vagy, szörnyeteg vagy
s számodra nem lesz irgalom!Forrás: Lélektől lélekig
-
Ady Endre: Akit egyszer megláttunk
Ezernyi idegen szemre
Vet naponként képet az arcom
S ezer idegen arccal alszom,
Kik a szemembe temetvék:
Ezer rémlés és száz emlék.Ki rámtekint, kit megnézek,
Egymást talán már sohse látjuk,
Nem öleljük, de meg se bántjuk,
Egyik erre, másik arra
Emléket visz nem akarva.Hűvös szemek légiói,
Hiába tűntök messze-messze,
Nagy titkokkal bele van edzve
Szemünkbe, kit egyszer láttunk:
Egymással éltünk és háltunk.S ki rámtekint, kit megnézek,
Akármilyen undorral tettük,
Egymást örökre elszerettük,
Mert az utolsó látásig
Álmunk: a másik, a másik.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Már járt…
Már járt a villám a fejem felett,
S bújtam előle vén fenyő alá
Jó helyre ép…
Egy csattanás:
Lobogtunk volna mind a ketten:
Én és a kihez menekedtem.
És lettünk volna egy halom hamu,
Két élet hamuja.
Bottal piszkálta volna valaki:
Melyik az ember és melyik a fa?…Forrás: Lélektől lélekig
-
Kamarás Klára: Boszorkánytánc
Parazsat loptam, lángot fogtam:
ölelgetlek félálomban.
Minden éjjel táncot járok,
így szokták a boszorkányok.Parazsat őrzök, lángom lobban,
lobog a tűz már, éleszd jobban…
szoknyám pördül, sarkam koppan,
tölts poharamba, ne hagyj szomjan!Pattog a szikra, nincs aki bánja,
gyullad a szalma, átcsap a házra,
ég a világ is, oltani kéne,
hajnalodik már… itt van a vége.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kajirbekulu Gafú: Kuttabaj forrása
Gyermekkorom óta vagy, te hűs forrás,
Szomjas utas reménye e csobogás.
Leánykarcsú hegyet, mint a selyemöv,
Csak te ölelsz csörgedezve, soha más.Bár ittak, de szomjuk oltván nem tudtak
Rád vigyázni, lásd, mielőtt elhagytak,
Ételüket, edényüket eldobva,
Beszennyeztek, aztán útnak indultak.Kiveted a mocskot némán, szótlanul,
Jót és rosszat is vendégelsz konokul.
Csobogsz, tisztulsz folytonosan, szelíden,
Teremtettek jótevőnek, holnapul.Ősi medred nem hagyod, a meglevőt,
Utas révén messzire jut táp-erőd.
Mindenünk vagy. Kiket éltetsz, nem óvnak.
Nem értem a vized mellől felkelőt.Forrás: Lélektől lélekig
-
Nádasdy Ádám: Féltérden
Tudom, Uram, hogy rettentő pimaszság
rád gondolnom is, nemhogy szólni hozzád,
s azt képzelnem: pont én kellek neked.
Nem is oly rég úgy jártam még az utcán,
hogy elfogadtam volna, hogy lesújts rám –
most meg a cinkosommá tettelek.Eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem:
találsz-e te gyönyörűséget bennem –
úgy elfoglal, hogy megtaláltalak.
Önző vagyok, mohó, s főleg pojáca,
de te járattál olyan iskolába,
ahol ilyesmiket tanítanak.Nem jövök közelebb. Inkább ne lássam
arcod sosem, mint hogy magam kivágjam
s gyökértelenül sodródjam feléd;
énnekem fáznom kell és epekednem,
nem úgy, mint aki ül a tenyeredben
s megszokta szépen markod melegét.Én szolgáltalak volna áhítattal,
melletted álltam volna éjjel-nappal:
nem ment. S ha bőröm féli is fegyelmed,
a kíséreted nagyon kell szavamhoz.
Szemem téged keres, ha elkalandoz;
a vállam szárnyakat; kezem kegyelmet.Forrás: Lélektől lélekig
-
Oldzsasz Szülejmen: A fű
Gyakran találkozunk a Tobol mellett
az erdőben, a rőt őszi fűben,
elheverünk,
és meghitten hallgatunk,
oly tisztának érzem magam veled,
mint a Tobol, mely az Isimbe ömlik.
Fákról vörös harmatcseppek hullnak,
a fű, mint bíborvörös,
dús lombtenger,
kérlek, emlékezz mindig –
mily boldogan
nézett ránk a nagy szöcske
a fűből.
A mi erdőnkben nincsen más, csak béke,
fénypatakok áradnak a fűben,
és karod mentén, mint egy ösvényen,
mászott egy hangya,
fürgén ment,
majd eltűnt.
Minden madár egy dicsőítő dalt fújt,
juharfák mögött folyt a néma Tobol.
Mi lenne, mondd, ha nem lenne?
Nem tudom.
Mi lenne, ha nem lehetnék veled!Aki hasonlít rád, mind
kedves nekem,
a fehér fákat én őrizni fogom,
akárhányszor megpillantalak téged,
újra a legjobb emberré változom.
Mi lenne, ha nem lenne a szemed
fénnyel, fájdalommal, megbocsátással tele…
Minden alkalommal szeress
kedvesem úgy,
mintha utoljára
látnánk egymást.Forrás: Lélektől lélekig
