https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Salamon Ernő: A hazatérő éneke ez

    Közeledünk. A hajnal mosatlan szövetjén
    az áldott táj még alszik, ugatnak a kutyák.
    Terül a sötétség, üt a vigasztalanság,
    sötét a szomorúság, lenyom a szomjúság.

    Szülőházam is itt volt, az ifjúságom itt telt,
    magas, erős fiúvá testem is itt szökött,
    mezítlen fázó gyermek, kit anyja sem vigasztal,
    fázott a talpam váltig, a rongy s a sár között.

    Vajon mit szól anyám majd? Sikolt-e? Sír-e? Vár-e?
    Sok éve messze mentem. Négy éve messze ment
    a fiú, aki anyja kenyeréért küzdött. Kenyérért.
    Akinek van, nem tudja, mit jelent.

    A bőr a csontra száradt. Ki látott ily soványat?
    A hangom oly rekedt lett. A szem kialudt.
    Ó, olyan az ember, mint az az esőcsepp,
    melyet szél kapott fel s vad viharba fújt.

    Munkástáj. Sötétség, megbúvás, alázat,
    csurgatják üresség s baj szenteltvizét.
    Tán örökké menned kell, hogy ki tudj érni innen.
    Haragos vidék ez. Csukott száj. Borús ég.

    Gábor Istvánnak

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Ráolvasó dal

    Éles tél támad ránk,
    fogytán van a hagymánk,
    elégett a zsírunk,
    hétfői nap sírunk,
    se kútunk, se vedrünk,
    fekete a keddünk,
    szerdai nap kezdtünk,
    estig igyekeztünk,
    csütörtök a napja,
    ki kezdte folytassa,
    mindig vén a péntek,
    öregebb a szombat,
    jó a munkásnépnek!

    Mezei tüzeknek
    láttán melegedhetsz,
    telepi alkonynál
    kötelet, ha fonnál,
    elfutó szíjjúnál
    hiába is rínál.
    Jer velem idődből,
    jer e hosszú böjtből,
    majd akad, ki visz rád,
    kevés ruhát, tisztát.
    Gyűl a nyomorúság,
    gyűl s a gyári népnek
    fogyasztja a húsát.

    Menj el a vidékről,
    vonulj el az égről,
    messzi országutak
    régen elindultak,
    rínak a megvert nők,
    pusztulnak az erdők,
    jajgatnak a rétek,
    a gyári vidékek.
    Nyugton akkor ülnél,
    ha megsüketülnél,
    hisz’ a szülőfölded,
    – vasról, üres zsákról –
    holtodig üvölthet!

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Szegény-ének pusztuláskor

    Megöregszik az idő,
    víz jár altatónak,
    megbutul a kerti kő,
    sáros lesz a hónap,

    meglátogat a sár,
    szél fúj a kabátban,
    kenyértelen a kosár,
    a dél puliszkátlan.

    Kövér házban gyűl a láng,
    óvatos a pénzes,
    vizes láz terül alánk,
    vizes és penészes.

    Ezer ősz óta fáj így,
    ez az elhagyottság,
    a kehes, rühes, irigy,
    rondító konokság.

    Az ember hűlésbe tapos,
    melle vért ereszt át,
    szeget üt a lakatos,
    az asztalos deszkát.

    Rongyos, foltos, véresek,
    minden megfullasztott!
    Nyugdíjasok! Béresek!
    Munkások! Parasztok!

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Egyszerű

    Mint az útszéli víz, maradok,
    mint az útszéli víz, megyek,
    nézz belém, megragyogok,
    s eltorzulok veled.

    Mint az útszéli víz,
    füvetlen, dísztelen,
    élek magányosan,
    élek egyszerűen.

    Ízem érezheted,
    a színem láthatod,
    magad itathatod,
    a lábad moshatod.

    Sima, ha simogatsz,
    süket, ha megcsaholsz,
    megérthetsz, ha akarsz,
    elérsz, ha lehajolsz.

    1935.

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Dal

    Szétkotorta tűzhelyünket
    vézna léc,
    ha felszítod tüzeinket
    elalélsz,

    meg ne lesd zord álmainkat
    felrivallsz,
    el ne dudold dalainkat,
    belehalsz!

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Húszévesek

    Húszéves testünk olyan fáradt
    a rossz ágytól s a rossz kenyértől,
    olyan messze estünk a fénytől.

    Az anyáinknak melle nincsen,
    se húgainknak tisztessége,
    a tisztesség kellett kenyérre.

    Se bal, se jobb, se Marx, se Isten,
    itt börtön, ott halottat kell siratni,
    bután középen kell maradni.

    Térdünk fagyottan citerázik,
    beteg testünk jeges szél fújja,
    ősz is és tél is csak szapulja.

    Nincs erőnk barikádra állni,
    nincs erőnk igéket dörögni,
    ma állásért kell könyörögni.

    A jövőt ellopták előlünk
    s a küszöbön állnak és várnak
    nagyszállítói a halálnak…

    1933

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Egyszerü szerelmes ének

    Ugy szeretném szerelmedet
    meghálálni, de nem lehet,
    se csillagot, se kenyeret,
    nem felezhetek meg veled.

    Csak pocsolyát, nem kútvizet
    kap száraz szád, szomjas szíved.
    Nem ragyogás a szerelem,
    árnyék vagyok a szemeden.

    A szobánkba nem süt a nap,
    de sütnek a durva szavak.
    Nem én mondom, ne higyj nekem,
    oly könnyen elkeseredem.

    Sütnek a süket éjszakák,
    felsir az ajk, megszúr az ágy,
    az óra áll, perc nem telik,
    megfúl az ember reggelig.

    Sokat ríkatlak kis madár,
    de Te ne sirj, mert sirni kár,
    te csak repülj, te csak örülj,
    kis ér fölött, nagy ág körül.

    Kicsit várni tanitalak,
    nem igy igértem az igaz,
    szegény asszonnyá tettelek,
    pedig nagyon szerettelek.

    Ez még a dér, ez még a fagy,
    de nő a mag a föld alatt
    s az én kedvesem ajakát,
    édesiti majd nap s virág.

    Forrás: eternus.hu

  • Tóth Árpád: Szomorú nóta a telefonról

    A fejem fáj, az agyam sajog,
    Kínozzák a távbeszélő-bajok.
    Hát ez csoda?
    Nézzen csak oda.
    Mi bámul önre amott a falon,
    És hallgassa meg e telefon-dalom.
    Az ember gyomra mélyét,
    Az epéjét
    És a veséjét
    Egy piros fonál
    Csiklandozza végig, ha telefonál,
    Átjárja a szívet, a májat,
    S szent zsoltárokra ingerli a szájat.
    Az okozója ott lóg a falon,
    Ő róla zeng e telefon-dalom.

    Órákig tart a pillanat,
    Míg kaphat ön egy szabad vonalat,
    És jön a válasz, nem holnap, még máma:
    Foglalt a száma!
    Ha nyugtalan ön, és szíve kérges,
    A központ hölgye ezt nem érti,
    És bájjal kérdi:
    Óh, mért oly mérges?
    És ha a számért hiába esengett,
    A központ kérdi:
    Óh, miért is csenget?
    Miért oly naiv, és mért oly kába?
    Hisz tudja jól, úgyis hiába!

    A gond leroskaszt minden vállat,
    Ha megvadul e háziállat.
    És holttá pusztul minden élő,
    Ha kínozza a távbeszélő.
    De szíve-lelke bárhogy lázad,
    Ajánlatos a vigyázat,
    Mert rögtön jön a tettre kész,
    Zord műszerész,
    Ki nem a komisz szekrény hátán
    Hasít szíjat,
    De kihasítja az ön zsebéből –
    A telefondíjat!

    Forrás: eternus.hu

  • Wass Albert: Dal

    Mikor az első csókot adtad:
    már az ősz osont a fák alatt,
    Kapirgáló szelek kutattak
    avar-homályban árnyakat;

    A fákra ráhajolt az este,
    s az est meséje régi volt…
    csókunkat fák közül kileste,
    és kacagott a régi hold;

    Felettünk fényes csillag égett,
    s két csillag volt a két szemed…
    beléje néztem: vissza-vissza nézett…
    és bíztatott és kérdezett…

    Szellőt üzent az esti távol,
    és azt üzente: Csend legyen…
    S a hervadás-erezte fákról
    lekacagott a szerelem.

    Forrás: nem került megjelölésre

  • Csokonai Vitéz Mihály: A méhekhez

    Kis méhek! kerteken,
    Mezőkön, berkeken
      Mit futtok sok veszéllyel?
    A friss forrásokra,
    Az új virágokra
      Repkedvén szerteszéjjel?

    Mennyi sok munkával
    És időjártával
      Gyűjthettek egy kis mézet?
    Szálljatok Lillára,
    Az ő szép szájára
      Vénus sokat tetézett.

    Jőjjetek: s úgy nem lész
    Olyan sok s édes méz
      Sehol, mint a tiétek.
    Jőjjetek: s úgy nem lész
    Olyan boldog méhész
      Sehol, mint a tiétek.

    Forrás: nem került megjelölésre