https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év – 23

    A végtelen pillanat**

    Időnként elhagytalak: összevesztünk.
    s dac, vagy gyöngeség vitt, vagy egyszerűen
    kalandvágy, vagy mert az életeden
    akartunk változtatni (majdnem eltűnt
    ilyenkor önzés, érdek, keseregtünk.
    hogy kötve tartalak!) – de azt sosem
    tudtam felejteni, a végtelen
    pillanatot, melyben egymásra leltünk,
    az elsőt, a többé sose-szűnőt,
    a csillaggyújtó-indító erőt,
    felmentőnket minden bíró előtt,
    él, az, túlél az, halott kedvesem:
    te lobogsz, te maga a Szerelem,
    a lét teremtő idegeiben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos – Szerelmünk éneke

    Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
    mint vándor, ha menedékért könyörög
    éhes vagyok, mondom, szomjas vagyok nagyon
    s te csókkal etetsz és csókkal itatsz meg.

    Nem voltak még soha ilyen hű szeretők
    ilyen két testvérszirma egy virágnak
    sötét szemed az én szememhez hasonló
    szád, mint az enyém, szerelemtől ittas.

    S ha elválunk, akkor sem távolodunk mi
    ott vagyok álmodban s az enyémben te
    egyazon tengeren ring velünk a bárka
    egyazon csillag ontja ránk sugarát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István – Ceruzasorok

    Másokról előbb ruha hullik,
    én belül vetkezem, hogy meglásd,
    milyen is valóban szemem,
    ha nem szürkül benne szorongás.

    Le kéne szemhéjamat varrni,
    hajnalod foglya ne legyek.
    Száz életet meg kéne halni,
    hogy egyszer ne szeresselek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Schmidt Vera – Késői találkozás

    Mikor egy emberrel későn találkozol,
    s meglátod benne mindazt, mit másban nem találsz… s hiányolsz,
    úgy tűnik éppen, épp csak egy perccel késtétek el,
    hogy együtt többek legyetek.
    Nem osztozhatsz!
    Van úgy, hogy nem lehet, s hiába nyújtaná feléd kezét…
    Jegye más vonatra szól.

    Tudod, hogy ő is néz, s elkapott tekintetében,
    mintha magával vinné álmaid kulcsát… mindazt, mit vársz.
    Úgy tűnik éppen, épp csak egy perccel késtétek el,
    hogy együtt többek legyetek.
    Nem osztozhatsz!
    Van úgy, hogy nem lehet, s hiába nyújtaná feléd kezét…

    Hidd el, ki igazán rád vár, ő megtalál… nem tűnik el.
    Időben ott leszel, nem késhetsz, nem késel el… ő rád talál.

    Vele találkozol.
    S meglátod benne mindazt, mit másban nem találsz… s hiányolsz.
    Úgy tűnik éppen, épp csak egy perc kell, épp csak egy perc,
    hogy együtt többek legyetek.
    Nem osztozhatsz!
    Van úgy, hogy nem lehet, s megfogja felé nyújtott kezed.
    Jegye tiéd mellé szól.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Katalin – Fátyol (Vastaps)

    A deszkákat jelentő világon
    súgólyukba taszítva halkul a lelkiismeret.
    Taps helyett indulatok dübörögnek
    s olcsó statiszták játszanak rég elfeledett hősöket.

    A darab megbukott,
    de hiába. Mű-sorokba rendeződve a nézők,
    holnap talán ők lesznek műsoron…
    Kiplakátolva életek, sorsok…
    Holnapra feledik…

    Műkönny szárad az arc piros pozsgáján,
    a szív belül már rég meghasadt.
    Kosztümöt kosztümre halmozva,
    csupán a nagy alakítás marad.

    Talán ott a sor közepén ül,
    jegy nélkül, a sötétségbe burkolva
    az az egy, ki még sírni tud…
    De már egyre megy, hogy érzed-e amit látsz
    vagy csak átéled, holnap majd rajtad nevetnek
    s a taps rajtad dübörög majd, de nem érted.

    S ahogy lehull majd a bordó brokát,
    elrejti némán az elhullt véred nyomát.
    Felseprik majd szíved darabjait,
    s te csendben mosva arcodat
    elveszted ami lenni akartál: a Valakit.

    Tükrödre vetődik majd szemed,
    végre rádöbbensz majd:
    nem eljátszanod kell,
    hanem meglelned önmagad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor – Minden levél

    Minden levél és minden alkonyat
    neked babuskál, neked tartogat.

    A föllobogó fényes nyári tűz
    forróságával az ajkadba űz.

    Szádba, szívedbe, fogaid közé:
    örömmé égjek, váljak derűvé.

    Neked emel az ég fölé a táj:
    örömmé érik bennem a határ,

    hogy fölragyogjak neked mint a nap
    neked tartogat minden alkonyat,

    neked babuskál mindegyik levél,
    amely szerelmes ujjaidhoz ér,

    ha végül végig egy leszek veled:
    szerelem-nyár, szerelem-őrület

    láng legyen testünk és láng a ruhánk,
    ahogy maga az Isten szabta ránk…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Gonosz csókok tudománya

    Isten, küldjön te szent kegyelmed
    Szívemre halálom előtt
    Valami különös szerelmet,
    Valami különös szerelmet.

    Szörnyedjenek el, akik látják
    Az én öleléseimet:
    Új, gonosz csókok tudományát,
    Új, gonosz csókok tudományát.

    Figurázó, nagy csók-zenével,
    Vadítva a maflák hadát:
    Így jöjjön el majd az az éjjel,
    Így jöjjön el majd az az éjjel.

    Így kárhozván föloldozódok,
    Mert így ítélem igazán
    Az életet s kulcsát, a csókot,
    Az életet s kulcsát, a csókot.

    Az élet: elvesztett csók-holmi
    S én szeretném az életet
    Egy csók-ötlettel megcsúfolni,
    Egy csók-ötlettel megcsúfolni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Altató

    Fordulj be csöndesen s feledd el, ami bántott,
    A kaján arcokat, a keserű világot!

    Fordulj be csöndesen s gondolj egy nyári éjre,
    Mely tisztán ott ragyog lelked mély tükrébe.

    Fordulj be csöndesen és légy tizenhat éves
    És légy szép, fiatal, halálos vággyal ékes!

    És ártatlan, szabad, ki azt hiszi, merengvén,
    Hogy ifjú elmúlás vár rá egy boldog estén.

    Fordulj be csöndesen és tudd feledni szépen
    A rút, unt életet a halál tükrében.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bajza József – Tél és tavasz

    Midőn először láttam őt,
    Kinn hó borítá a tetőt:
    De bennem akkor nyílt vala
    Legszebb tavasznak hajnala,
    Midőn először láttam őt.

    Hogy most utólszor látom őt,
    Tavasz vidítja a mezőt:
    De szívem mély gyötrelminél
    Haldoklik minden, ami él,
    Hogy most utólszor látom őt.

    Ha majd többé nem látom őt,
    Virág borítja a mezőt,
    Csermely s madárhang zengenek,
    Erdők, völgyek zöldellenek;
    De rám nem fénylik bájsugár,
    Sötét halomnak éje zár,
    Ha majd többé nem látom őt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – idézet

    „De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív,
    mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek.
    Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban,
    elég, hogy megbocsáss mindazoknak,
    kiknek önző és komisz szívét megismerted;
    elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.”