https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • George Matthew Adams – Idézetek

    „Senki sem magától lett olyan, ami.
    Mind ezernyi más emberből vagyunk.
    Bárki, aki valaha is kedvességet tett nekünk
    vagy bátorítóan szólt hozzánk,
    része lett a mi karakterünknek,
    gondolatainknak, és sikereinknek is.”

  • Csorba Győző – Alázat

    Szeretném elmondani végre egyszer,
    mi vagy nekem. –
    Megcsöndesedtem, nem verekszem
    többé, várom türelmesen,
    hogy gazdag terveit betöltse
    életemmel a szerelem.

    Fáj a hiány szívemben, restelem,
    hogy ember így vagyok,
    hogy lelkemen és testemen
    a csonkaság sajog –
    de rendelés ez, jogerős ítélet,
    nem lázadok.

    Nem lázadok, csak mentem magamat,
    ahogy lehet,
    csak illő társamat
    fürkészem a hiú magány helyett,
    aki ölében és kezében
    ajándékot számomra rejteget.

    Szeretném elmondani végre, végre,
    mi vagy nekem –
    hát így terelt hálóm elébe
    a gondos szerelem,
    hogy fönnakadva gyönge szálain,
    maradj velem.

    Tőled már a viharok elszaladtak;
    szelíd verő
    fényezte békés vonalát utadnak,
    a nyugalom, e fő erő
    lengett lényed körül,
    mint sérthetetlen levegő. –

    Szél támad, és elvinni készül,
    emelgeti a szoknyád,
    beteg vagyok a rettegéstül,
    zokogva borulok rád:
    úgy őrizlek, mint gyáva börtönőr
    szökni-akaró foglyát.

    Ijesztenélek a világgal:
    mi lesz, ha nem véd
    az én hűségem? kis virágos ággal,
    mi lesz veled? – károdra tennéd.
    Ijesztenélek, – s panaszkodom inkább:
    romjaimon tekints szét!

    Szél támad, és elvinni készül –
    nyomaidon bedől
    az is, mi eddig ép volt, s meg nem épül
    többé se ég, se föld,
    mindenfelől a hiány szakad rám,
    – te óvsz mindenfelől.

    Szeretném elmondani végre egyszer,
    mi vagy nekem,
    most, amikor már húzódol, menekszel,
    s nehéz fejem
    horgadva várja: koszorúzza meg már
    a szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • .kaktusz – Tudod

    Tudod az én vágyaim,
    és a lehetséges valóság
    közelebb esnek egymáshoz,
    az én vágyam olyan vágy,
    amiben lapul a remény,
    hogy lesz egy napja az életünknek,
    amikor ott vagyunk
    egymással szemközt,
    nem úgy, mint két idegen,
    hanem, mint kik összetartoznak,
    hosszú évek óta
    fogják egymás kezét,
    nem zavartan, mint ki szembesül,
    hanem boldogan, sírva és nevetve,
    mint kik régóta vágyták ezt a pillanatot,
    nem is tudom, valami gyönyörűséget
    szerettem volna mondani
    erről az elképzelt, remélt találkozásról,
    ahol talán a szerelem szóba se kerül,
    de a szeretet takarná el,
    és sütne a Nap, esne az eső,
    végre együtt láthatnánk a szivárványt,
    és neked köszönném meg,
    amit másnak már,
    az égieknek,
    a mindenhol jelenlevőknek
    olyan sokszor megköszöntem,
    hogy vagy nekem,
    meginnánk
    azt a rég tervezett pohár bort,
    fehéret,
    és a szemedbe mondanám,
    hogy mekkora erő van benned,
    hogy határokon túl is
    örömet teremtettél bennem,
    és, és, és…
    tudom is én, hogy mit,
    de azt nagyon.

    /2007. április 30.

  • Fekete Sándor – Idézetek

    Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget.
    Csak egy tűzhelyet kívánok.
    Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek.
    Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet, és kevés embert.
    De az aztán Ember legyen!

  • Reményik Sándor: Heten

    Egy bükki kirándulás emlékére

    Egy szénaboglya tövén heverésztünk:
    Kicsiny társaság, heten, magyarok,
    Nők, férfiak – s a csillagokba néztünk,
    Néztük: a Göncölszekér hogy ragyog.
    Szállt, szállongott a sarjú friss szaga,
    S a lelkeink úgy összehangolódtak
    Mint a Göncölszekér hét csillaga.

    Derült este volt. Búját, baját, gondját
    Egy pillanatra ki-ki levetette,
    Becsomagolta töprengéseit,
    S hátizsákjában feje alá tette.
    Ott fenn fénylett a nagy Harmónia,
    Egy csöpp belőle szíveinkbe tévedt,
    S szívünk betelt – nem volt több óhaja.

    Elfeledtük, hogy innen menni kell,
    A következő perc már szétszakít,
    Eltörik a csillagtelt csend-tükör,
    S mi kereshetjük tört darabjait.
    Hét csillag-hajó összehangolódhat
    Egy ezüstfényű örök béke-útra, –
    De más az útja hét magyar hajónak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza – Idézet

    „A szeretetnek melege van a természet hidegében,
    világossága van az élet sötétségeiben,
    és a szeretetnek ajkai vannak,
    amik mosolyognak velünk az örömben,
    és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.”

  • Lucian Blaga – A vers

    (Lengyel Ferenc fordítása)

    A villám sem él sokáig
    fényében magányosan,
    csupán addig, míg elérhet
    felhőtől az első fáig,
    mellyel egyesülni vágyik.
    A vers maga is olyan.
    Fényében magányosan
    addig él, ameddig élhet,
    felhőtől elér a fáig,
    indul tőlem, s meglel téged.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Lucian Blaga, költészet, vers, villám, találkozás, megszólítás

  • Illyés Gyula – Szerelem

    Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam
    szerelmedbe és úgy sodortatom magam.
    Nevetve fordulok, ha egy-egy szögleten
    rámront az izmos szél, birkózni kezd velem.

    Lépek, mint részeges, kit egy dallam visz és
    aki köré a bor egy régi nyárt igéz,
    nem állanék meg, ha tekintetemtől e
    hófedte hársfasor rügyezni kezdene.

    Járok habok gyanánt futó finom havon,
    mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom
    egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát,
    két kezemen maradt szerelmed illatát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Fénylik a hegy

    Tegnap még csak mosolygott. Most nevet.
    Ha felmennék, fény záporozna rám.
    Tenyerembe kitenném szívemet
    s a nap felé magasra tartanám.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kardos Csongor – Hála

    Szavakba csordul belőlem a hála.
    Nem mert jó és szép vagy,
    nem mert fáradt álmok szólnak rólad,
    nem mert kezem kezedbe fogadod,
    nem mert csendes félhomály ül mosolyod szegélyén,
    nem mert átjár sötétkék hiányod,
    nem mert novemberi zarándok szelek fújnak;

    hanem mert remegő sóhajjal tudom: vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig