https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Fodor Ákos: Nagy nomád hitvallás

    Ne építs tornyot:
    kár égrekiáltani –
    Isten nem süket.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Jeszenyin: A boszorka

    Kócos az üstöke, söpri a porhavat,
    fürge fehér banya, ott szalad, ott szalad.
    Néma az éjszaka, hőköl ijedten,
    arcát rejti a hold, beleretten,
    szél sikogat, menekül eszelős-vadul,
    vágtat az erdei sűrűbe, meglapul,
    szegzi fenyőfa-pikáit a lanka,
    félve huhukkol az éjszaka baglya.

    Nézd a banyát! Hadonászva pörög-forog,
    tölgy tetején hunyorognak a csillagok.
    Fülbevalója kígyó, viharozva
    száll vad szél szárnyán a boszorka,
    táncát zengve kíséri a rengeteg,
    fent feketén dideregnek a fellegek.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekigFF

  • William Blake: A tavaszhoz

    Óh harmatosfürtű, ég angyala,
    A reggel tiszta ablakain át
    Tekints nyugati szigetünkre, mely
    Kórusban zengi jöttöd, óh Tavasz!
    A hegyek beszélik s a figyelő
    Völgyek hallják; vágyó szemünk a te
    Tündöklő sátrad lesi: gyere már
    S tedd tájainkra szentelt lábodat.

    Jöjj Kelet dombjairól, s szeleink
    Hadd csókolják illatos köntösöd;
    Lehelleted hív; szórd gyöngyeidet
    Földünkre, melyet szerelmed emészt.
    Óh, ékesítsék drága ujjaid;
    Verje keblét csókod zápora; tedd
    Arany koronád bús fejére, hisz
    Szerény kontyát teérted tűzte fel!

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A nyárhoz

    Ó, ki virulva kelsz át völgyeinken,
    Nyár, zabolázd meg büszke méneid,
    Enyhítsd cimpáik lángoló tüzét!
    Gyakran veréd fel arany sátrad itt
    S aludtál tölgyeink között, s mi néztük
    Rózsás tagjaid s virágzó hajad.

    Sűrű árnyak alatt hangod gyakorta
    Hallott, hogy tüzes kocsiján a dél
    Elvágtatott a menny mélyén; pihenj meg
    Forrásainknál, s mohos völgyeinkben,
    Kristályfolyók partján dobd el selyem
    Palástod és vesd magad a habokba:

    A völgyek kevély pompádban szeretnek.
    Ezüst-lantú bárdjaink híresek,
    Ifjaink bátrabbak, mint Dél szülötte,
    És lányaink szebbek víg táncaikban:
    Van ének itt és bűvösszavú hangszer
    S édes visszhang s víz, tiszta, mint az ég,
    S a tikkadt főkön babérkoszorú.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: Az őszhöz

    Ó, gyümölcsterhes és szőlők levétől
    Vérfoltos Ősz, ne menj még, ülj le árnyas
    Tetőm alatt; itt jó, ha megpihensz,
    S hangold vidám sípomhoz hangod, ó, hadd
    Libbenjenek az év leányai!
    Virágok és gyümölcs dalát dalold.

    „A kis bimbó a napra tárja kelyhét
    És szerelem fut remegő erében,
    Száz virág ring a reggel homlokán és
    Dúsan virul az este fényes arcán,
    Mígnem a füstös Nyár dalába fog
    S fejére tollas felhő hint virágot.

    Gyümölcs-illatban fürdenek a légi
    Szellemek, s a szárnyas gyönyör a kertben
    Kóborol vagy a fákra ül s dalol.”

    Így énekelt, ülvén, az édes Ősz,
    Majd megborzongva felkelt és a dombok
    Fölött eltűnt, itthagyva drága terhét.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A télhez

    „Ó, Tél! rekeszd el gyémánt ajtaid:
    Észak tiéd: ott ástad mélyre odvas,
    Sötét lakásod. Ne rázd meg tetőid
    S ne zúzd szét oszlopaid vas-kocsiddal.”

    Nem hallgat rám s a tátott-szájú mélység
    Felett elvágtat, acél viharát
    Kirántva; már felnézni sem merek,
    Mert ő az úr széles világ fölött.

    De nézd az őrült szörnyet! csontjain
    A bőr feszül s a nyögő szirtre hág:
    Csenddé hervaszt mindent, lerongyolódik
    Kezén a föld s elfagy a zsenge élet.

    Sziklákon trónol, s hasztalan kiáltoz
    A tengerész, szegény! kire vihar tör,
    Míg elmosolyodik az ég s a bőgő
    Szörnyet Hekla-hegyi odvába visszaűzi.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A mások bánata

    Láthatok búsulni mást
    S ne érezném bánatát?
    Láthatok-e szenvedőt,
    Hogy ne vigasztaljam őt?

    Látva könnyet más szemén,
    Bánatát ne osszam én?
    Apa síró kisfiát
    Nézze, s bú ne járja át?

    Ülhet némán egy anya,
    Míg szorong, sír magzata?
    Nem, nem, ó, ez nem lehet,
    Ez nem eshet soha meg.

    S ki mosolyt hint, merre jár,
    Hallva, hogy egy csöpp madár
    Bútól, gondtól sújtva zeng,
    S egy kisded kínban mint eseng:

    Nem ül fészkéhez talán,
    S enyhít szíve bánatán?
    Vagy a kis bölcső felett
    Nem sír gyermek-könnyeket?

    S ülve éjt-napot vele,
    Könnyeit nem törli le?
    Nem, nem, ó, ez nem lehet,
    Ilyet soha nem tehet.

    Örömét szétosztva mind
    Szinte kisded lesz megint,
    A bú ismerőjeként
    Hordja bánatunk felét.

    S ne hidd, míg száll sóhajod,
    Hogy Teremtőd nincsen ott,
    És ne hidd, ha könnyezel,
    Hogy Teremtőd nincs közel.

    Belénk oltja örömét:
    Hogy bajunk ő zúzza szét,
    És míg meg nem enyhülünk,
    Mellénk ül és sír velünk.

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: Ha máris letéped

    Ha máris letéped s még bimbós a perc,
    Megbánod, keserű könnyeket ejtsz;
    S ha érett a perc, de te szökni hagyod,
    El nem apasztod a könny-patakot.

    (Görgey Gábor fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: Felriadtam egy hajnalon

    Felriadtam egy hajnalon:
    „El innen, el! Mi kell? vagyon?
    Kincsért fohászkodsz? El, csak el!
    A Mammon szürke trónja e hely!”

    Szóltam: „Ugyancsak érdekes,
    Azt hittem, Isten trónja ez,
    Hisz amiért fohászkodom,
    Nem is lehet más, mint a vagyon.
    Lelki Vígságom, Lelki Javam,
    Barátok, Egészség bővibe van.
    Van Nőm, ki szeret, s én is szeretem –
    Csak Testi Gazdagságom nincs nekem.

    Éjjel és nappal vélem az Úr,
    Orcája előttem el nem borul.
    Ki a bűnnel vádol, mellettem áll,
    Pénzes zsákom a lábainál.

    A földieket az Úr véle adatja
    S ha őt imádnám, még többet is adna,
    Így hát gyötörhet bármily gonoszan,
    Én nem imádom Önt, Sátán Uram!

    Imádkoznom se kell kincseimért,
    Isten kevés imámból is ért,
    És miként tornyáról ismert egy templom,
    Imám ha száll is, csak másokért mondom.

    Ha – mondja – Istenként nem tisztelem,
    Megrontja jósorsom és ételem.
    Ám mit sem adok én, Sátán Úr, arra,
    S ön is úgy tesz majd, mint Isten akarja.”

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A beteg rózsa

    Beteg virág vagyok:
    Láthatatlan féreg
    Éji vihar szárnyán
    Egy szirmomra tévedt;
    Ágyat vetett bennem,
    Szép kármin ölemben,
    S most sötét szerelme
    Titkon megöl engem.

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

    K